R bevállalta a szigligeti félmaratont - ezt tavaly én szerettem, de tavalyelőtt ő nagyon megküszködött vele -, nekem meg az első 30+ távom következett.
Az első szakasz, Fonyód- Balatonmáriafürdő új volt, azt még sose futottam, a Balatonmáriafürdő-Keszthely részt meg két éve csináltam.
A lábaimat teljesen kipihentnek és frissnek éreztem, szerencsére. Az első váltópontig szinte magától ment a futás, ebben az is segíthetett, hogy egy darabon együtt futottam egy budafoki futóismerőssel, aki egyéniben nyomta az egészet. Nem is értem őket, honnan van ennyi energiájuk, ráadásul a nem is rossz tempó mellett még végig is tudtuk beszélni azt a néhány közös kilométerünket. Végül el kellett mennie pisilni, és utána már nem ért utol.
Amiatt picit aggódtam, hogy az eső csak nem akart esni, és nem akartam, hogy R fogja ki az összes rosszat később. Úgyhogy egészen feldobódtam, mikor elkezdett szemerkélni - de aztán azonnal abbahagyta.
Spoiler: bár Budapesten például egész nap esett, mi teljesen megúsztuk. Talán ezen a napon volt a legjobb idő: se túl hideg, se túl meleg, nem fújt a szél, és ugye még az eső se esett.
A máriafürdői váltópontnál R drukkolt nekem, és mikor megkérdezte, hogy vagyok, szívből jövő őszinteséggel, és némi endorfinmámortól megspékelve vigyorogtam rá, hogy "Nagyon jól!". Onnantól picit már éreztem, hogy azért ez nem baba-táv, de minden különösebb gond nélkül fogyasztottam a kilométereket. Mivel párosban indultunk, használhattuk az egyéni futók frissítőit, ami nagyon jól jött, mert egész jó kínálat volt: a szokásos izo, víz, szőlőcukor és banán (fujj) mellé adtak sós rágcsákat, magnéziumot, kálciumot, kólát, energiaszeletkéket, aszalt gyümölcsöket. Én a maraton alatt is alig ettem, szóval most se vittem túlzásba, de néha jól esett valami kisebb szilárd táplálék vagy a kóla (amit egyébként szinte sose iszom).
A Balatonból semmit se láttam, az első részben néha szép házakat tudtam nézegetni, a másodikban meg a Fenékpusztai susnyás idézett elő bennem kellemes emlékeket a tavalyi éjszakai, viharos UB-futásomról.
Fejben már az utolsó napi 35 kilométerre próbáltam készülni, és például mikor elértem 25 kilométerhez, nem az volt bennem, hogy most már csak 7 van hátra, hanem úgy próbáltam készülni, mintha még 10 lenne. Ettől függetlenül 32 kilométernél csak megérkeztem a keszthelyi váltópontra, mérsékelt fáradtsággal, és átadtam a lehetőséget - valamint a dugókát - R-nak.
A kocsit könnyen megtaláltam (aki épp leparkolt, az mindig elküldte az instrukciókat néhány fotóval a még futó társának), már kevésbé volt stresszes a vezetés is, bár Szigligeten picikét bénáztam a parkolással, de szerencsére volt elég hely. Az odáig vezető utat most is élveztem, persze vezetés közben nem tudtam ugyanúgy belefeledkezni a tanúhegyek és a Balaton látványába, mintha utas lettem volna.
A parkolóban figyeltem endomondon, hol tart R, láttam, hogy van sok időm, úgyhogy pont tudtam végre egy hosszabbat telefonálni Rezsővel. Egyre jobban kellett pisilnem is, de mivel a vár tövében levő befutóhoz felvittem a kocsiból R kabátját is, meg a befutócsomagomat, ennyi cuccal nem akartam a toj-tojokat bevállalni. Úgyhogy inkább drukkoltam a befutóknak, és vártam R-t, aki szerencsére nagyon jó állapotban érkezett meg.
Nem tököltünk sokat, mentünk tovább Badacsonyba a következő szállásunkra, Bár sajnáltuk kicsit, hogy nem sikerült arra a boros helyre foglalni, ahol tavaly voltunk, de a mostaninak meg az volt az előnye, hogy nagyon közel volt a badacsonyi rajthelyszínhez. Az is kiderült, hogy tavaly épp itt kötöttünk ki a sétánk után vacsorázni, szóval ezúttal is ugyanott ettünk, a szállodához tartozó étteremben.
A hengerezés már nagyon fájt, de szorgalmasan csináltam a nyújtással együtt. A BSZM könnyebb fele számomra már megvolt, most jöhetett a neheze.
Második nap, teljes táv: Fonyód-Szigliget, 53,2 km
R: Keszthely - Szigliget, 22,2 km
Én részem: Fonyód- Keszthely, 32 km. Átlag tempó: 5:54/km
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése