Szerintem a munkahelyemet is kibírtam volna, nem kellett volna otthagynom, ha nem aggódom betegre magam. Ez legrosszabb módon az álmatlanságban csapódott le.
Most itt ez a hülye franciaországi út szervezése, amit milliószor megbántam, hogy elvállaltam. Gondoltam, munkanélküliként lesz rá időm.
Hát van is, csak épp sajnálom rá.
Valamint, és ez a legdurvább: ezen is szanaszét stresszelem magam. Rá kell jönnöm, hogy nincs igazán érzékem az ilyen szervezéses dolgok iránt.
Mondjuk legalább ezt is tudom már.
Utazásszervező munkát nem keresek, ez kilőve.
Ahelyett, hogy szépen nyugodtan leülnék és átgondolnám a lehetséges buktatókat, ahogy elkezdenék ezen gondolkodni, bepánikolok, és elmegy az egésztől a kedvem.
Eredmény: rengeteg órát áldoztam rá, de a mai napig komoly kétségeim vannak, hogy nem szaladunk-e bele valami hatalmas problémába, ami simán azért adódik, mert nem gondoltam rá, mert nem szerveztem jól.
És emiatt is voltak álmatlan éjszakáim.
Pedig próbálom lefuttatni magamban, hogy mi a legrosszabb dolog, ami történhet? Hogy ez lesz a zenekar legborzasztóbb útja, és mondjuk sokan emiatt talán utálni fognak.
Na és?
Meg folyton fáradtnak érzem hozzá magam. Valószínűleg azért, mert szorongok tőle.
De ha megpróbálnám jobban körüljárni, hogy miért is szorongok ennyire - amitől elvileg konkretizálódnának a félelmeim, és ezért kevésbé lennének ijesztőek - az nem megy, mert valahogy blokkolódik az agyam.
Nem értem.
És igazából ez a rettenetesen ijesztő, mert ha lesz majd munkám (márpedig egy idő után kell, hogy legyen), akkor szinte az összes lehetséges helyen aggódni fogok valamin.
Persze az ÁSZ-ban nem aggódtam, de ott meg pont azon mentem tönkre, hogy értéktelennek és butának éreztem magam. Oké, cserébe nem stresszeltem.
De ezt olyan jó lenne tudni kezelni valahogy.
Holnap hajnalban elindulunk, valahogy majd csak lesz...
Hétfő estére az egészen túl leszek, vagy így, vagy úgy.
Tódor1 pedig (akivel január elseje után múlt hét hétfőn futottam újra össze - nem igényelünk igazán többet egymásból, de ez a felületes haverság jó nekünk. Nekem olyankor mindig feltölti kicsit az önbizalmam) most olyan jót küldött nekem, hogy mit válaszoljak, ha valaki kritizálni mer.
Jó hatással van rám ilyenkor.
Aztán persze jött megint azzal, hogy egyébként meg elképzeli, ahogy a lábam az ölében, és csak simogatja, nem is feltétlenül szexuális vágyból, hanem az emberi érintés végett...és nem tudom, mit reagáljak rá, mert az én lábamat ne simogassa, amúgy is tök rondák, tele vízhólyaggal (bár jelenleg épp minden körmöm megvan, ez is ritkaság), és nem is ígérgetem vagy húzom ezzel.
Végül is, álmodozni álmodozhat róla, azzal senkinek se árt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése