Nem értek mindent

Minthogy továbbra se gondolom, hogy a t-nevű jelentené a megoldást, inkább játszom vele, így kiakadva annyira nem vagyok, viszont bizonyos dolgokat akkor se értek...

Egyik pasi: elkezdünk beszélgetni. Képen nem annyira tetszik, de ez egy ilyen hülye dolog az összes társkeresőn, hogy számomra a profilok nagyjából semmit se mondanak - persze van olyan pasi, aki kép alapján is tetszene, de ők többnyire annyira tipikus "jó pasik", akiknél többnyire nem kölcsönös a jelölés, vagy kiderül, hogy harmadikat keres, vagy swingerezne.
Ráadásul tényleg nem a külső a legfontosabb - az kellene, hogy valakivel legyen valami egy hullámhossz, és a külsejében is legyen valami, amivel vonzó lehet számomra.

Szóval próbálnám valahogy máshonnan kiszűrni a szimpátiát, de ez rettentő nehéz.
Ezzel a pasival beszélgettünk, viszonylag normálisnak tűnt. Átmentünk messengerre, és...szóval kezdett nagyon sok lenni. Folyton pittyent a telefonom, én közben - bár ugye munkanélküli vagyok, de mégis - rohanok szinte mindig valahonnan valahova, és egyszerűen sajnálom az időt a folytonos csetelgetésre, ráadásul egy csomószor azt érzem, ez 'too much information', és nem értem, miért gondolja, hogy ennyire be kell avatnia élete legkisebb rezdüléseibe is. Az üzenetek meg csak pittyennek, pittyennek, és én azt veszem észre magamon, hogy egyre jobban csökken az érdeklődésem. Nincs mögötte igazi arc, nincs mögötte semmilyen személyes találkozás, és az a százból egy se történt meg, ami igazából eddig még csak egyetlenegyszer az életemben, hogy valaki virtuálisan fogott meg (nemmondjukki - ő egyébként szimplán azzal, hogy meg tudott nevettetni, és belőlem is kihozta az idétlenkedősebb énemet, és az egyszerűen akkor nagyon jó volt).
Meg is mondtam neki, hogy bocsánat, de ez a csetelgetés nekem nem annyira jön be. Úgyhogy lehet, hogy összefutunk majd, de messze is lakik, meg a héten én nem érek már rá, következő héten ő lesz több napot vidéken, de majd lehet, hogy megoldjuk. Csak valahogy olyan nyögvenyelős lett az egész, nyilván miattam, mert egyszerűen nem tudtam már rávenni magam, hogy folyton válaszolgassak neki, amikor inkább idegesíteni kezdett a sok üzenete, mint érdekelni.
Ma már nem is írt nekem (eddigi napokon folyton), valószínűleg kezdi feladni, amit egyfelől értek is, másrészt viszont nem - ha világosan megírtam neki, hogy a csetelés nem jön be, akkor ez van. És sajnálom, de nem fogok tudni lelkesedni csak úgy, nagyjából a semmire.

A másikkal az alkalmazáson beszélgettünk, nem mondom, hogy nagyon megfogott volna, de azért annyira nem is volt rossz a beszélgetés. Tetszett, hogy neki is három tesója van. Felvetette tegnap, hogy menjünk át viber-re. Rajtam ez annyit nem segít, hiszen az asztalimról már leszedtem, szóval viber-en is ugyanúgy a telefonomat kellene nyomkorásznom. Ráadásul ki kellene adnom hozzá a telefonszámomat, amivel kapcsolatban azért kissé bizalmatlan vagyok.
Szerintem ez is eléggé érthető.
Mindenesetre ezt ugye tegnap felvetette, én azért aludtam rá egyet, most (másnap reggel) meg felmentem az applikációra, hogy kimásoljam a telefonszámát, és megkeressem viber-en, mégiscsak adjak neki egy esélyt - erre azt látom, hogy sehol nincs már a párbeszédünk, ugyanis az úriember törölt.
Ennyit nem tudnak várni?

Pozitivizmusom veszőben, mert mégis hol tudnék valakit találni, amikor engem tényleg annyira, de annyira ritkán tud valaki megfogni. És ha meg is fog, többnyire nem ilyen "futószalagos" módon, mint a társkeresők (nem véletlen, hogy társkeresőről még sose volt pasim, pedig voltam fent már nem egyen. Más kérdés, hogy társkeresőn kívül se "dicsekedhetek" túl sok kapcsolattal...).

Emiatt meg sokszor ostoroztam is magam, meg azon agyaltam folyton, hogy tudnám mégis nyitottabbá tenni magam, hogy tudnám megoldani, hogy több ember tetsszen meg, kezdjen el érdekelni, de azóta beszéltem pár emberrel, pl. R-vel, aki nagyjából ugyanolyan, mint én, szinte egész életében nem volt soha szerelmes, csak neki annyi lett a szerencséje, hogy 30 évesen, közös hobbi kapcsán mégis találkozott valakivel, akibe életében először beleszeretett, és aki aztán a férje is lett.
Vannak emberek, akiknek egyszerűen sokkal ritkábban adatik meg, hogy valaki megtetsszen nekik (és nem R az egyetlen ilyen ismerősöm). Az ilyen embereknek az átlagosnál sokkal nagyobb mázlijuk kell, hogy legyen, lévén, hogy annyival kisebb a "merítési lehetőségük".
Nekem meg ekkora lottóötösöm nincs.
Még.
Ha pedig lesz, azért nagy eséllyel mégiscsak valami véletlen fogja az utamba sodorni, nem valami direkt, erőltetett társkereső.