A halálosztó - harc a galambok ellen

Hajnali négy körül csak egy, az én véremmel teli szúnyogot kentem szét a tavaly szépen lefestett falamon. Szerencsére elég jól le tudtam mosni, kicsit sajnos a festék is jött vele, de  ha nem keresem direkt, nem annyira feltűnő.

El kell kezdeni a szúnyogriasztózást (hiába van háló az ablakomon, a nappali felől sajnos tudnak jönni).

De csak ezután jött a nagyja.

Szegény nővéremnek már egy jó ideje megkeserítik az életét az erkélyére főleg hajnalban ki-bejáró galambok. Rohadt hangosak, és elég undik, de egyszerűen nem tudta tartósan elzavarni őket, mindig visszajöttek. Vett művarjút is, de ezek inkább összehaverkodtak vele. Vagy leszarták. Szó szerint.
A tesómnak már kezdett durva alváshiánya lenni miattuk.

És akkor tegnap felfedezte...
Pici a lakás nagyon, úgyhogy egy csomó cucc, amit  a legutóbbi lomtalanításkor nem tudtak kidobni, az erkélyre került egy polcos szekrényre, mellé még néhány leselejtezett ruha zacskókban.
Tegnap már gyanúsan nagy volt a bűz, és akkor meglátta a zacskók mögött, a szekrény tövében a galambfészket. És egy jókora fiókát. Totál bepánikolt, és nem tudott kit hívni, hogy segítsen.
Valószínűleg szakemberre kellett volna bízni, de én megígértem, hogy reggel hétre átmegyek hozzá.
Jó kialvatlanul, mert nem csak a szúnyog miatt nem aludtam, hanem mert az allergiám is tombol, alig kapok levegőt, meg amúgy se vagyok az a jó alvó, sajnos...

Szóval hétre át, előtte írta a tesóm, hogy már nem látja a fészekben a fiókát. Valami kicsi dolgot képzeltem, lelki szemeimmel magam előtt láttam, ahogy a szülő galambok -  miután észrevették, hogy felfedezték a fészket - csőrükbe ragadták a fiókát, és biztonságosabb helyet kerestek neki.
Biológiai ismereteim hagynak kívánnivalót maguk után...
Még csalódott is voltam, hogy nem fogom látni a fiókát (egyébként azt hittem, a fészek egy masszív valami, amit egyben megfogok, beteszek az ikeás szatyorba, és fiókástul/tojásostul leviszek a parkba).

Szóval mikor odaértem, tényleg elég büdös volt. Két réteg sálat és egybeket tekertem az orrom és szám elé, de még így se vagyok biztos, hogy okos dolog volt ott tevékenykedni.
A zacskókat arrébb pakolva először én is az üres fészket láttam (nem egyben megfogható, hanem gyakorlatilag hevenyészve összehordott, alj nélküli gallykupac), de kicsit tovább keresve, már a szekrény alatt észrevettem nem egy, hanem két fiókát.

Tudtam, hogy amit teszek, az gyakorlatilag gyilkosság. De már nagyon sajnáltam a nővéremet.
Amúgy meg ezek az állatok nagyon nagyok voltak. Már emelgették is a szárnyaikat rendesen.
Sehogy se akartak a papírdobozomba masírozni, hiába próbáltam a partvissal rásegíteni, így aztán a gumikesztyűs kezemmel fogtam meg az egyiket, és raktam a dobozba. Annyira megviselt azért ez a stressz, hogy gyorsan inkább levittem szegényt, hogy erőt gyűjtsek a tesója elfogásához.
Kint egy bokor alatt elengedtem.
Fent aztán a másikat is elkaptam, őt nehezebb volt, mert a szekrény alatt egészen a sarokig behúzódott.
Mire leértem, a tesója eltűnt, úgyhogy őt ugyanott engedtem el, bízva abban, hogy hátha megtalálják egymást. Hátha a szüleik is előbb találják meg őket, mint egy macska.
Vagy mielőtt éhen halnak.

A procedúra közben egy csigát is agyontapostam. Véletlenül.
Ez már tömeggyilkosság.

Megpróbáltunk rendesen kifertőtleníteni mindent, rengeteg galambszart szedtünk össze, de most azért picit izgulok, hogy ugye nem lélegeztünk be semmi nagyon károsat?
Ámbár néha azt érzem, megérdemelném...

Mert lehet, hogy ennek a két szerencsétlen fiókának már tényleg csak pár nap kellett volna, és amúgy is kirepültek volna.
De ezt nem tudhattuk.
A tesóm tegnap fedezte fel őket, már hetek, sőt, talán hónapok óta nem alszik miattuk, megkeserítik az életét.
Amúgy is a levegő patkányai borzasztóan el vannak szaporodva.
Más kérdés, hogy véleményem szerint az ember nevű állat is, és összehasonlíthatatlanul több kárt is okoz ennek az amúgy nagyon szép bolygónak.

Úgyhogy egyrészt örülök, mert segíteni tudtam a nővéremnek, és talán így megoldódik a kálváriája, talán így már nem fognak odajárni a galambok. Most már egy talpalatnyi rejtett helyet se hagy ott, szóval azonnal lecsap, ha kezdődő fészeképítést észlel. Ha nem segít más, hívunk embereket, hogy behálózzák az egész erkélyt (csak akkor nem lehet kirázni a szőnyegeket, stb., de hát inkább ez, mint hogy odaszokjanak újra).

Másrészt viszont szégyellem is magam, mert talán tényleg jobban utánanézhettünk volna, talán csak pár nap, és elmentek volna ezek is.

Talán-talán így is túlélik.
Amikor elmentem, megtaláltam mindkettőt, de egymástól a legtávolabbi bokrok alá sikerült bújniuk. Nem tudom, azért, mert tényleg fogalmuk sincs, hol a másik, vagy mert ez inkább okos (ha együtt vannak, talán mindkettőt egyszerre megeszi a macska, így meg akár az egyik túlélheti).
Azt se tudom, a szülők megtalálhatják-e őket.

Jobbra a szemetes melletti bokor alatt a kis borostyán rejti az egyiket, a balszélső bokor alatt van a másik.
Az egyik eléggé csipogott, mikor levittem. Azóta, amikor néztem, mindkettő kussolt a bokrok alatt, de hátha mégis valahogy észre tudják vetetni magukat a szüleikkel...talán.

De azért nagy valószínűséggel halálra ítéltem őket.

Sajnálom.

Update: az első éjszakát a baloldali túlélte, mikor a nővérem tegnap reggel csekkolta, azonnal kiszaladt a bokorból, és már-már repült. A másikat nem találta. Én azóta inkább nem jártam arra (kiűzetésük napján délután végül vittem nekik egy kis ennivalót, az eltűnt, vagy megették, vagy az eső mosta el). Innentől kezdve tényleg nem tudom, mi lesz velük...talán van esély rá, hogy már önállóan is életképesek. Tesóm tegnap reggel óta nem látta egyik fiókát se. Rosszul érzem még mindig magam, mert nyilvánvalóan nem megölni akarok két védtelen állatot, hanem máshova tessékelni őket, mert így nem hagyják élni a tesómat.
A szülők viszont nem adják fel. A mai nap során ezt sikerült alkotniuk:

(ez az erkély másik oldalán van, mint ahol az előző volt. Ezen az oldalon egy lezárt láda van, mellé kezdték el hordani az ágakat. Eddigi galambászati ismereteim szerint ennyi gally bőven elég ahhoz, hogy tojást pottyantsanak rá, sőt, ennél kevesebbel is beérnék, csak valami úgy jelzésértékűen legyen...ezt most a tesóm nyilván azonnal felszámolta, gondolom, holnapra ugyanúgy jön a következő adag)

Szóval nincs más megoldás, kerül, amibe kerül, és bármilyen ronda is, be kell hálózni az erkélyt. A V alakú tüskés izék semmit se érnek (láttam tesóm házában pár erkélyen, vígan járnak ki-be a galambok), a műanyag varjúk és egyéb felaggatott forgó izék se használnak - ennél ezek a galambok okosabbak. Meg kell akadályozni, hogy bejussanak. Jobb ötletem nincs.
Sok fórumot, hozzászólást olvastam, volt, aki napokig lesben állt, és addig lődözte csúzlival őket, amíg el nem szoktak. Vállalta, hogy Dunántúlon máshova is megy...de azért az se egy jó megoldás, megsérülnek, meghalnak tőle. A háló csak távol tartja.

Amúgy meg ez a világ mennyire kegyetlen egy hely már...