státusz

Túl nagy csodák és változások nem történtek mostanában.

Alacsony T-vel azóta volt egy sétánk, ami ugyanolyan nyögvenyelősen indult, mint az előtte levő szerdai találka, de miután megbeszéltük, hogy nekem ő sajnos külsőre nem tetszik, bár ki se zárnám, hogy esetleg valami mégis kialakulna idővel, de szívatni se szeretném - ezt az egészet tök jól reagálta le, és valahogy onnantól megint egész jól éreztem vele magam.
De két találkozó között alig kommunikálunk, és ami van, az se túl jó, valahogy virtuálisan egyáltalán nincs meg az egy hullámhossz.
Az is leesett, hogy mivel neki nagyon tetszem, és ezért szeretne jó hatással lenni rám, már nem tud olyan kötetlen és felszabadult lenni, mint a buliban. Ez is gátolja, hogy kialakuljon az a jó hangulat, ami akkor gond nélkül megvolt. Amikor még egyikünkön se volt semmilyen görcs vagy elvárás.
Még egy sétánk volt egyik este, elég last minute esett be a program, nekem akkor nagyon jól esett a kis levegőzés, de már igazából beteg voltam, szóval nem voltam túl pörgős és nyitott.

Kálmán2 (a futó fiú) azt hittem, teljesen eltűnt, vele a barlangászás óta (ami az utószilveszteri buli másnapján volt) nem találkoztam, és nem is értekeztünk. Láttam később a face-n, hogy valahol külföldön van, és közös fotók is megjelentek róla egy csajjal. Örültem neki, mert ha valaki, ő tényleg megérdemelné, hogy legyen valakije, akivel boldogok.
Őszintén szólva nem is hiányzott.
Tegnap váratlanul mégis bejelentkezett, hogy lenne-e kedvem futni mostanában. Közben kiderült, hogy a volt feleségénél volt külföldön. Hoppá, nem is tudtam, hogy volt nős.
És hogy miért mentek szét, és hogyhogy ilyen jóban vannak.
Na, ennyire sikerült hozzá közel kerülni az őszi hónapok együtt futkározásai során. Semennyire.
Neki nagyon akartam esélyt adni, felfedezni valamit, ami kicsit is megbirizgál, de egy idő után egyre jobban bezárkóztam a társaságában.
Viszont azokban a hónapokban, amikor azzal voltam elfoglalva, hogy nyissak felé, nem mentem semmilyen randira se.

Nekem azért nem megy az egyszerre többekkel ismerkedés, még ha nem is vagyok senki felé elköteleződve, mert nincs olyan pasi, aki tényleg érdekelne. Már nagyon rég óta nem volt ilyen.  Lehet, hogy nem is lesz. Tehát az marad, hogy aki ugyan nem fog meg, de annyira nem is zárom valami miatt ki, annak próbálok esélyt adni. De mivel nem vesz le a lábamról, ez nekem energiába kerül. Épp elég, ha egy ilyen pasi van, akire energiát fordítok, többre egyszerűen nem tudok.
Úgyhogy hosszú hónapjaim mentek el arra, hogy próbáltam esélyt adni Kálmán2-nek, de mostanra már úgy érzem, legalább ő egy lefutott dolog számomra, és ezen már nem is kell gondolkoznom.
Ettől függetlenül, ha épp ráérünk mindketten, akkor persze szívesen futok vele. Majd miután munkanélküli leszek, kölcsönösen megfelelő időpontokat is könnyebben találunk. Addigra az idő is egyre jobb lesz, bár rájöttem, hogy - hacsak nem vagyok beteg - imádok télen futni. Jó, nem a döngő mínuszokban, és nyilván nem esőben, de egy nulla-két fok körüli hőmérséklet nekem mostanában ideális.

Alacsony T viszont még nem dőlt véglegesen el, bár viszonylag sokszor érzem azt, hogy hagyjuk inkább a francba az egészet. Ami nem jó. Csak máskor meg egyrészt arra gondolok, hogy én nem tudom már megvárni azt, aki külsőre is nagyon tetszik, de egyébként is egy hullámhosszon vagyunk, másrészt az is benne van, hogy az utószilveszteri bulin tényleg nagyon jól éreztem vele magam, még akkor is, ha esetleg az csak egy A-nosztalgia volt.
Úgyhogy megint nem ismerkedek senkivel, és nincs is kedvem semmilyen oldalra feljelentkezni.
Ellenben végül most vasárnap megyek egy ping-pong randira, ahol borítékolom, hogy jó pasi nem lesz, a kicsit kevésbé jó pasik felé meg nem lesz energiám nyitottan fordulni, de cserébe pingpongozni szeretek, hátha jól fogom érezni magam. Csak úgy.

Kálmán1-gyel meg voltunk kettesben borkóstoláson, lehet vele beszélgetni, de hülyéskedni és úgy igazán nevetni nem annyira. A program végén már többen voltunk, én meg egészen pipa lettem a, hogy mennyire nem lép semennyit se az a gyerek.
Néha ír nekem, de ezzel se tudok mit kezdeni.
Nincs meg az egy hullámhossz, azt se tudom, egyáltalán tetszem-e neki.
Lehet, hogy nekem kellene őt bátorítanom jobban, de arra nem vagyok elég motivált.
Egyébként továbbra is egy helyes, kedves, nagyon értelmes fiúnak tartom.

Lábfetisiszta Tódor az egyetlen biztos pont az életemben: időnként küldi a hülyeségeit, én meg ezzel teljesen jól elvagyok. Az újévi futásunk óta nem találkoztunk, de ez nem is hiányzik. Lehet, hogy majd őt is ráveszem néha egy-egy közös kocogásra, mert amennyire a strava-n látom, eléggé elhagyta magát mostanában, nekem meg tök jó néha úgy futni, mint E barátnőmmel, hogy el se fáradok, de lehet közben pofázni, és Tódor még egy-két önbizalomépítő megjegyzést is elejt itt-ott.

UI.: és a Közzététel gomb megnyomása előtt jön a fütying*, Kálmán1, hogy meggyógyultam-e már.
UI2: már két pasiból is tök jót tudnék megint összegyúrni, de egy Kálmán1-Kálmán2-AlacsonyT-Lábfetisiszta négyesből egy szuper fantasztikus szörnyszülöttet is :D
UI3: egyre kevésbé dolgozom, már csak az az egy dolog motivál bent, hogy átadhassam végre a vizsgálataimat. De sajnos addig még vannak teendők, csak már motivációm nincs egy szemernyi se. Aztán pihenés. Tanul(gat)ás. New York. Önkénteskedés.
A többit meglátjuk.

*egy nagyon kedves régi haverom hívta fel rá a figyelmem, hogy a messenger egyik jelzőhangja valóban azt mondja, hogy fütying!