Idén valahogy úgy voltam vele, hogy a Dunakanyart csinálom helyette. Aztán kiderült, hogy nem esik egybe a kettő.
De később elfeledkeztem róla, és majdnem programom is lett április 22-re. De csak majdnem.
Így aztán szombaton szóltam R-nek, hogy mégis mennék másnap, őrizzük csak szépen a hagyományokat.
Tavaly még nem mertem vezetni, de a benzin miatt az én kocsimmal mentünk, és R ült a volánnál. Idén már simán bevállalok ilyesmit (max néha halálfélelme van utasaimnak, de ez az ő bajuk).
Valószínűleg kicsit hamarabb kellett volna indulnunk, mert a tankolással, aztán az Amládi-i pisiszünettel és végül a parkolóhely-vadászattal együtt nem sokkal tíz után értünk a versenyközpontba, ahol nekem még neveznem is kellett (fél 11-ig lehetett).
Én jártam jobban, mert a helyszínen már kevesen neveztek, viszont az előnevezettek rajtcsomagjait borzasztó lassan tudták kiadni. Úgyhogy már rég felrajtszámoztam magam, míg R még mindig csak sorban állt.
Majdnem dél lett, mire elrajtoltunk, ami már csak azért is késő volt, mert hirtelen - a tavasz teljes megkerülésével - beköszöntött a nyár. Úgy voltam vele, hogy ez már idén a harmadik félmaratonom (nem beszélve a 20 kilométeres BSZM futásról, vagy amikor az M0 hídon túl futottam), szóval most már kicsit megnyomhatom a tempót is. Nem nagyon, de egy 1:55-el elégedett lettem volna.
Viszont nem tekinthettem el attól, hogy az ilyen nagy meleghez egyáltalán nincs hozzászokva a szervezetem. Szóval próbáltam elengedni ezt az idő célkitűzést - de nem annyira tudtam.
Mert igazából hőség ide vagy oda, meglepően jól ment a futás. Nem volt kényelmes, de nem éreztem, hogy elfutnám az elejét. Az útvonalat jól ismertem, az első körben még tudtam is nézelődni kicsit, vagy egy időben rácsatlakoztam két pasira, akik nagyon szép, egyenletes 5:20 körüli ezreket tartottak - ez jó volt arra, hogy ne fussam el nagyon magam, de ne is vegyem túl kényelmesre. De aztán ők egy frissítésnél kicsit lassítottak, úgyhogy lehagytam őket.
Ja, frissítés: kicsit keveselltem. Mindig ezeken a pontokon voltak a frissítések, de most sokkal-sokkal melegebb volt, mint két éve vagy tavaly. Mielőtt elrajtoltunk volna, már akkor azt éreztem, hogy iszonyú szomjas vagyok. Sokat meg nem lehet futás közben inni, mert csak lötyögne a hasamban, szóval ilyenkor gyakrabban pár korty nagyon jól esett volna.
Na sebaj.
Szóval megvolt viszonylag tempósan az első kör (bár picit fura volt, hogy olyan lassan értem el a kapuhoz), aztán indulhatott a második, fel a Tagorén, aztán el majdnem Tihanyig, ahonnan már "csak" vissza kellett csorogni, kicsit erre-arra kavarogni Füred Csopakhoz közelebbi végén, majd befutni a Tagorén a célba. Minden még szuperül ment - leszámítva, hogy a pulzusom az egekben - , de a 18. kilométer környékén elkezdett kicsit szorítani a mellkasom, és úgy éreztem, hogy bakker, az semennyire se lenne vicces vagy menő, ha itt kapnék szívrohamot. Szóval lelassítottam, a 19. kilométeremnél 5:45-öt mutatott az óra. Mivel enyhült a szorítás, a következő kilométer 5:20 lett. Az utolsó kilométert meg szoktam nyomni, hát most azt nem sikerült, és egy frissítésnél picit meg is álltam, amíg megittam a pár korty iso-t és vizet, szóval az picit 5:30 fölött lett. De mivel az addigi kilométereim jóval gyorsabbak voltak, mint terveztem, úgy gondoltam, ez a 2-3 relatíve lassabb kilométer még mindig belefér ahhoz, hogy meglegyen az 1:55.
Tavaly nagyon későn elkezdett futogatásokkal lett éppen csak 1:55 felett.
Tavalyelőtt 1:55 alatt voltam, még szintén nem csúcsformában.
Idén mögöttem volt már több félmaraton, BSZM, egy Tordai-Tegzes, szóval tényleg bíztam a picit jobb eredményben. Úgy voltam vele, ha nem lett volna a biztonsági lassítás a végén, egy 1:53 körüli idő is reális. Még úgy is, hogy rohadt meleg volt.
A végét már olyannyira vártam, hogy sajnos elfelejtettem gyönyörködni a kedvenc részemben: a Tihany és a Balaton látványában a Tagorén. Semmi mást nem láttam magam előtt a távolban, csak a célkaput. Próbáltam még a végén gyorsítani, amennyit tudtam.
Mindezek után picikét csalódás volt, hogy pár másodperc híján 1.57-et mutatott az órám. Az hogy lehet? De tényleg?! A tüdőm kiköpöm, nem is érzem magam lassúnak, oké, a végén az óvatoskodás miatt vesztettem egy kis időt, de nem ennyit!
Az lehetett, hogy ez a táv egyszerűen nem 21.1 kilométer volt. Na nem is 21,8, amit az én órám mért, mert az mindig többet mér, de valahol a kettő között.
Ma megnéztem, és többen írták az esemény facebook oldalán, hogy sikerült elmérni a távolságot.
Szóval azt hiszem, egy rendesen lemért 21,1 kilométeren meglett volna az 1:55. Ha nincs ilyen hőség, akkor még sokkal jobb idő is bennem lett volna.
Korosztályomban ötödik lettem - utólag derült ki, hogy a harmadik és negyedik simán behozható lett volna, ha mondjuk kicsit jobban kockáztatom az infarktust.
De egye fene.
R se futott magához képest szuper időt, őt nálam is jobban megviseli a hőség, neki 1:55 lett (tavaly 1:42-t futott).
A futás után kicsit kidőltünk a fűre, aztán mentünk a partra szelfizni, később pedig beültünk R egy ismerősével kibővülve egy étterembe (grillezett lazac és tagliatelle volt a választásom), majd egy kolléganőm által javasolt cukrászdát is felkerestünk, meg is mondom neki, hogy jót ajánlott, bár most csak két gombóc fagyit vettem.
Hazafelé R felajánlotta, hogy vezet, de inkább bevállaltam, nem voltam durván fáradt, igazából csak untam picit az utat, meg szomjas voltam. A Csopak-Veszprém út igen szép!
Otthon még befejeztem a háló átrendezését. A komód teljesen jól befér, szóval hajrá, zongora! :)
UI.: Még egy kis adalék. Lehet, hogy az idő szépíti meg az emlékeimet, de nekem úgy rémlik, hogy rettentő kegyes volt hozzám a saját biológiám a legtöbb félmaratonomnál. Talán az első olyan, amikor telibe kaptam a menzesz legdurvább elejét, az éjszakai félmaraton volt kb. két éve (amikor volt kolléganőmmel ugyanúgy jártunk..). Ezen kívül most a BSZM-en jött ki nagyon rosszul, hogy az utolsó napi 20 kilométer előtt jelentkezett a dolog, korábban, mint kellett volna (rám ez nem jellemző). A BSZM pont négy hete volt, szóval akár félhettem is volna, de azt gondoltam, nekem inkább később szokott jönni, meg nyilván kompenzál is a a szervezetem a múltkori koraiért. Hát, a füredi tojtojban szembesültem vele, hogy hiába voltam bizakodó.
Olyan sokat azért nem hátráltatott, nekem szerencsére nem fáj, de azért kicsit diszkomfortos volt.
Ami cserébe pozitív, hogy a Mecsek trailen és az UB-n tényleg megúszom, és igazából ezeken fontosabb is, úgyhogy mégiscsak tud időzíteni a szervezetem :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése