Majdnem két és negyed óra alatt.
7:53/kilométer igen lassú átlag.
És 700 méter szint. Terepen.
Ma alig bírok járni.
Tetszett egyébként, valószínűleg megyek még terepre (voltam egy-két cross futáson, még Sz haverommal, de elég régen). Eleinte próbáltam felfele is az eddig bevált robot-mozgással futni, de mivel a pulzusom hamar az egekbe szökött a harminc fokos melegben (egy-két napja a nyugalmi pulzusom is magasabb volt valami miatt), és mivel mindenki körülöttem a legtermészetesebb módon kezdett el sétálni, így én is hamar elengedtem a dolgot. Rendben, hogy a Tordai-Tegzesen fel tudom magam szenvedni, de az töredéke ennek a szintnek, egyenletes (aszfalt) talajon - bár edzésnek nem rossz. Az összes emelkedőnél, ha tempósan is, de sétáltam. Lefelé, ha meredek volt, akkor combizmokkal ezerrel fékeztem, és csak olyankor tudtam normálisan kocogni, amikor egyenes vagy enyhén lejtős volt a terep, de ilyenből nem volt sok.
Egy könnyebb szakaszon picit kihagyott a koncentrációm, amit egy sok pontos ugrással háláltam meg, fantasztikus hasra érkezős kivitelben. Először azt éreztem, hogy az egyik vádlim meghúzódott, de aztán felálltam, kocogni kezdtem, és kiderült, hogy szerencsére semmit se érzek. A kezem és könyököm picit lehorzsoltam, de az adrenalin miatt ezeket se éreztem zavarónak.
Szóval megmásztuk a Zengőt, meg még egy-két kisebb dombot.
Eredetileg véletlenül az L távra neveztem (30 kilométer és majdnem 1000 m szint), mert azt hittem, a nagy rutinos I és R is arra mennek. Aztán kiderült, hogy "csak" az M távot futják. Akkorra viszont már nem lehetett átregisztrálni, szóval azt beszéltem meg a szervezőkkel, hogy az M-et futom, de nem lesz érvényes eredményem, lévén, hogy az L-et nem futom le, az M-re viszont nem vagyok nevezve.
Mondjuk engem ez nagyjából minimálisan érdekelt volna csak, talán tizenötödik lettem volna nők közül. I 11-ik lett, R meg kb. csak 1-2 perccel ért be utánam. Őt az emelkedőkön hagytam le, valahogy az én sétám tempósabb volt, de ő az utolsó lejtős kilométereken nagyon gyorsan futott, úgyhogy majdnem utolért. Én azon a szakaszon se voltam 5:45-nél gyorsabb, mert egyrészt nem tudtam pontosan, mennyi van hátra (az órám mindig kevesebbet mér kicsit, szóval tartalékoltam - kiderült, ezúttal kivételesen a távot mérték többre, mint amennyi igazából volt, úgyhogy elengedhettem volna kicsit előbb egy hajrát), másrészt lefelé nem szeretem szétgyilkolni a térdemet.
Jó volt újra a BSZM-es csapattal lenni (kibővültünk R egy edzőtársával), utazni, szép helyeken futni.
Tetszett a verseny családiasabb hangulata, az, hogy bár csak két frissítés volt, de azokon volt minden, ami szem-szájnak ingere (én kólát és vizet ittam, az egyik helyen kis sajtkockát, a másikon olajbogyót ettem!), a hátizsákomból meg tudtam közben is vizet inni, ha megszomjaztam. A második ellenőrző pontnál a kisgyerekek lelkesen kiabáltak a piros rajtszámomat (L) látva, hogy én vagyok nők közül az első - hát, jól odatrollkodtam magam, de azért elmondtam, hogy sajnos én most csak az M-et futom.
Egyébként azon gondolkoztam közben, hogy a 30 kilométert valószínűleg teljesítettem volna szintidőn belül, de rettentően utáltam volna.
Egyszerűen még nincs ehhez a fajta terheléshez hozzászokva a szervezetem, izomzatom.
Ahogy a mai bicegésemből is látszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése