Dunakanyar félmaraton

Azt hiszem, az összes eddigi félmaratonom közül az egyik legszebb, ha nem "a" legszebb útvonalú futás volt. Az idő lehetett volna kicsit kegyesebb hozzánk, bár ha meg süt a nap és meleg van, az lett volna szokatlan a téli időszak végén.
Szóval a felhős, kicsit hűvösebb idő futáshoz ideális volt, csak a nagy szürkeség, ami ránk borult, hatott picit nyomasztóan rám.
Nem volt olyan igazi futóversenyes hangulatom, néhány versenyző idegesített is (mi viszonylag egyenletes tempóban haladtunk, de pl. egy csaj folyton elénk vágott, majd lelassított, de úgy, hogy nem lehetett kikerülni, aztán nagy nehezen sikerült, de egy idő után megint besprintelt elénk, hogy aztán megint lelassítson, közben zenét hallgatott, semerre se nézett, csak a földre maga elé, és ez így ment sokáig, amíg egyszer végképp ott nem tudtuk végre hagyni...).
A nővéremmel végig együtt futottunk, aki, szokása szerint elég erősen bekezdett - én magamtól biztos, hogy lassabban futottam volna, de azt is éreztem, hogy van most már egy olyan alap kondim, amivel ezt bírni fogom.

Zebegénynél aztán jött az emelkedő, amelyre előzetesen azt mondták, hogy olyan meredek, hogy állva legelhetjük rajta a füvet. Ez valóban találó hasonlat volt, a legtöbb ember át is váltott séta üzemmódra. Én nem. Alig voltam gyorsabb náluk azzal a kocogásnak se nevezhető robot mozgással, amit már Akarattyán is bevetettem, de csak azért se sétáltam. Átmenetileg a tesómat is lehagytam, de aztán amikor fent megálltam, hogy fotózzak, elég hamar utolért engem.

Sokan ki voltak borulva erre az emelkedőre, de én őszintén szólva örültem neki. Bár az időeredményünket jócskán lerontotta, de cserébe egyszerűen változatosabbá tette a félmaratont, jó volt várni, hogy túl legyek rajta, jó volt utána lefelé kicsit pihenni (fékeztem rendesen, nehogy szétbarmoljam a térdemet, viszont a pulzusom kicsit lenyugodhatott), hogy aztán ráfordulhassunk a hosszú célegyenesre. A kilátás se volt utolsó jutalom, mikor felértünk.

Nagymarosra visszafelé a tesóm szerint már én húztam őt, de szerintem inkább egymást húztuk a célig.
1:57 körüli időnk lett, ami szuper eredmény, és ha az a hosszú és meredek emelkedő nem lett volna, akkor olyan 1:55 körül értünk volna célba.

Egyébként vonattal utaztunk, mert egyszerűbbnek tűnt, mint azon stresszelni, hogy hol parkoljak, úgyhogy előző nap megvettem a helyjegyeket is. Egyetlen hátránya volt, hogy a Nyugati tőlünk azért picit odébb van, szóval szombaton is nagyon korán kellett kelnem.

Összességében megérte.
Ja, iszonyú izomlázam van még ma is (hétfő). Általában félmaraton után ritkán szokott, de most valószínűleg gyorsabb voltam, mint amit az edzettségem indokolt volna, és Zebegény is biztos gondoskodott az izmaim extra igénybevételéről.