BSZM2018 - terápiás tókerülés

Elég mély gödörbe kerültem, amiből azért próbálok kimászni.

Se a magánéletem, se a munka nincs rendben, és ez együtt rettenetesen sok.

Miközben tudom, hogy még így is hálás lehetek, mert van családom, barátaim, és van munkám, ahol ráadásul meg is fizetnek, és nem is borzasztóak a körülmények, csak én sokalltam nagyon be.

Az, hogy közel 39 évesen, majdnem négy év után hagytak el, mikor már az új közös otthonunkat és életünket terveztük (együtt éltünk ugyan, de az ő lakása valahogy sose lett az otthonom), és gyereket is (bár így utólag valószínűleg inkább csak én, hiába mondta, hogy ő is szeretne, és velem, de talán ez lehetett az egyik ok, sajnos). Még most, majdnem két hónap után is sokszor felfoghatatlan. Mintha csak egy rossz álom lenne.

Csak ebből nincs ébredés.

Ami viszont jó, hogy akár 2002-ben, akár Arbi után sokszor úgy emlékszem, még rosszabb lelkiállapotban voltam. Most is szar, de most vannak jó napjaim, pillanataim.

Étvágyam is van (pedig most olyan két kilótól még szívesen megszabadulnék :)

Amikor meg rossz, akkor próbálok odafigyelni, mert állítólag ha az élet fáj, olyankor tanítani akar valamit.
Én szívesen tanulok, csak jó lenne tudni, hogy mit.

Jó utazni önmagamhoz, akkor is, ha fáj.

Csak tudnám, hogy tényleg megtanulom azt, amit kell...

Mindenképpen a jó napok közé tartozott a BSZM.

Amikor vasárnap hazaértem, jó későn, mert az eredményhirdetés elhúzódott, és mert még muszáj volt a jól megérdemelt Vegan Love burgerünket is bedobni, akkor kijött rajtam a fáradtság, és bőgtem egy nagyot. Hétfőre se tudtam rendesen aludni, szóval az a napom is borzasztó volt. 

Tegnap (kedd) óta visszazökkentem a kicsit zombi üzemmódos állapotomba, és ezért is tudtam leírni az élményeimet, mert most már nem a vasárnap esti-hétfői mélypontból tudok rá visszatekinteni.

Kellett nekem ez a négy nap, kellett a sok mozgás, kellett, hogy csütörtök-pénteken ne dolgozzak, kellett, hogy a csajokkal ilyen sokat tudtunk beszélgetni, kellett, hogy próbára tegyem magam egy négy napos sorozatterheléssel, kellett, hogy megtapasztaljam ennek a versenynek a hangulatát, kellett, hogy biztassuk egymást a többi futóval, kellett, hogy dolgozzanak az endrofinok, kellett, hogy jókat borozzunk esténként, kellett, hogy gyönyörködhessek a mindig más, de mindig csodálatos arcát mutató Balatonban.

És kellett, hogy átéljem a Balaton sok pontjához köthető, még rettenetesen fájó emlékeket is, mindegyiket külön-külön, hogy aztán akár futva, akár autóval, de legalább földrajzilag magam mögött hagyhassam őket.

A lelki feldolgozáshoz ennél nyilván több kell, de első lépésnek ez is jó.

Ami meg mindenképpen beszédes: a BSZM tényleg körbefutja a Balatont. Majdnem teljesen. Egy rövid szakasz azért kimarad, mert a második nap befutója Szigliget, a harmadik kezdőpontja Badacsony. Nem nagy távolság, kb. 7 kilométer lehet. Egy település marad ki a Balaton partján összesen, illetve kettő, de közigazgatásilag egynek számít: Badacsonytördemic-Badacsonylábdihegy.
Lábdihegyet még a BSZM is átugorja.
Nekem is át kell majd lépnem ezen az egészen.

Update: ma (2018. június 13) fedeztem fel, hogy meg se néztem a rajtszám alapján keresgélhető  fotókat. Gyorsan bevásároltam, ezek  a harmadik napi örömfutásomon készültek, illetve a negyedik napi befutó R-val.