Félmaraton 1/2018

Nem gondoltam volna, hogy az őszi után ilyen hamar rá tudom magam venni egy Bikás-park félmaratonra, de tekintettel a lelkiállapotomra, aminek kifejezetten jót tesz a mozgás, valamint arra, hogy március 22-től négy napon keresztül minden nap futni fogok a Balaton körül 15-20 kilométert, ezért az edzésre is szükségem volt, szóval vasárnap reggel mi más dolgom lehetett volna, mint hogy felvegyem kocsival a tesómat, elmenjünk a Bikáshoz, és nekikezdjünk a körözgetésnek.

Ahogy az őszin, most is nagyon kedves, családias hangulat volt, elmaradhatatlan zsíros kenyérrel, pogácsával és kókusz golyóval, kitelepített asztalokkal (de a saját frissítőmet inkább egy kuka tetejére tettem), és tömegnyomor nélkül.

Mivel nem igazán vagyok edzésben, az volt a tervem, hogy nagyon kényelmesen, kb. 6:30-as kilométerekkel lekocogom, és ha úgy adódik, én leszek az utolsó. Na és? Nővérem el is húzott az elején, mert szerette volna mielőbb letudni.

A tervezett tempónál kicsit gyorsabb voltam, szinte végig hat perces körüli kilométerekkel, és mivel a fele környékén borzasztóan eluntam az egészet, de éreztem, hogy nem vagyok túl fáradt, ezért egy árnyalatnyit elkezdtem onnan gyorsítani.
Így is életem egyik legrosszabb eredményét értem el, 2 óra és 4 perc, de tényleg nem érdekelt, lényeg, hogy mozogtam.
Az idő fantasztikus volt, a télből hirtelen tavasz lett, térd alá érő nadrágban és rövid ujjú pólóban se fáztam, viszont melegem se volt. Tökéletes futóidő, kívánni se lehet jobbat.

A körözgetés (28 kör!!!) persze unalmas volt, mint mindig, úgyhogy a következőkkel dobtam fel:

- próbáltam a kör egy pontján minél több parkoló autó márkáját megjegyezni, sorrendben (most már nem emlékszem pontosan, de valahogy így volt, hogy Opel, Peugeot, Ford, Skoda, Ford, Nissan, Dacia, Daewoo, Volkswagen, Suzuki, Volkswagen, Volkswagen, Kia, Daewoo, Ford, Volkswagen, Opel, Ford, Ford...stb), persze ebbe belekavart, hogy volt kiálló meg újonnan beparkoló kocsi, de nem sok.
- E barátnőm kb. öt körre becsatlakozott hozzám, azt végig pofáztuk

- Majdnem minden körben láttam a réges-régi plátói szerelmem, akibe még 99-ben, J első felvonás előtt voltam halálosan szerelemes, ő a családjával kosarazott
- Jöttek az egyéb gondolatok is, amik mostanában elég erősen kavarognak bennem, de futás közben mindig egy fokkal kevésbé nyomasztóak, mint egyébként.

A végére elfáradtam, mert az edzettségi szintemnek megfelelő tempón a második felén gyorsítottam, főleg a legvégén "vágtáztam" (sehol nem volt ahhoz képest, amit a júniusi váltóban szoktam hét kilométeren át), meg segített, hogy az egyik nagyon cuki futó fiú, aki már rég végzett a saját 28 körével, beállt mellém, és kísért az utolsó körön, és nagyon kedvesen meg is dicsért, hogy ott milyen jó tempót nyomtam.

Még nem tudom, hogy fogom bírni a mindennapi igénybevételt négy napon keresztül, de legalább kimozdulok, a Balatont meg imádom, az meg állítólag mindegy, hogy milyen időt tudok futni.
Majd arról is beszámolok.