Amikor még oda jártam futni (mert a sötét miatt a Duna-partra nem tudtam), akkor is 10 kör volt a maximum, amennyit bírtam, úgy, hogy közben próbáltam érdekesebbé tenni magamnak, például minden körben figyelni azokra a helyekre, ahonnan látszódik a Citadella, vagy a park mellett parkoló autókból minél többet megjegyezni. Aztán az oda-vissza úttal együtt összekapartam egy tízest.
De huszonnyolc?!
Az nagyon durva.
Ami miatt nem hagytam ki, hogy végre nem egy tömegfutás, hanem egy családias kis rendezvény, a 11. kerületi futók szervezésében (akikkel egyetlenegyszer tudtam futni menni, egyszerűen nem tudok alkalmazkodni az ő időbeosztásaikhoz, de E-nek beajánlottam őket, és ő azóta is rendszeresen jár velük edzeni). E első "rendes" félmaratonja volt, szóval úgy gondoltam, hogy majd baromi kényelmesen körözgetünk, és mivel én annyira rutinos vagyok, majd szóval fogom tartani.
Hát nem így lett.
Gyakorlatilag most éreztem úgy magam, ahogy a Spar maraton párban előtt számítottam rá (csak az akkor meglepően jól ment, valószínűleg még kitartott a nyári sporttábor hatása). Nagyon nehézkesen ment, és nem csak a körözgetés monotonitása miatt, hanem valószínűleg számított, hogy majdnem két hete egyáltalán nem voltam futni, és azelőtt is meglehetősen ritkásan. Beszélgetni úgyse nagyon lehetett, mert E zenét hallgatott, viszont sokkal erősebb tempót diktált, mint hittem volna (úgy 5:30-as kilométerek), szóval kedvem se lett volna nagyon a dumáláshoz.
Nagyon cuki volt ez a banda, ahogy kitelepültünk a kis asztalkáinkkal vasárnap reggel, saját rajtszámokkal, pólókkal.
Összesen kb. 25-en voltunk, és közülük is többen "csak" 14 kört futottak (kb. negyedmaraton).
Azon kívül, hogy tényleg nagyon nem voltam felkészült, nyilván amiatt is teljesen más volt ez a félmaraton, hogy ennyi, relatíve rövid (kevesebb, mint 800 m) kört kellett megtenni. Nem is működött a "hagyományos", három hét kilométeres szakaszra bontásos taktikám. Egyszerűen nem annyira érzékeltem a kilométereket (persze mindig megnéztem az órámon, hogy milyen a tempónk, és tudtam, hogy hány kilométereknél tartunk), annyira elnyomta a körszámolgatás.
Nem a kilométerek elteltét váltam, hanem nagyjából öt körös egységekben gondolkodtam. 15 körig el kellett jutni, mert onnan már kevesebb, mint a fele volt hátra. A 15-től 20-ig tartó körökre úgy gondoltam, hogy ezek most nagyon fontos körök, mert ha ezeken túl vagyok, akkor már "csak" nyolc kör lesz hátra, ami, akármilyen fáradt vagyok, tartható.
E valószínűleg kezdett holtpontokat érezni - de csak valószínűleg, mert a sebességén nem látszódott meg. Olyankor voltak csak lassabb kilométereink, amikor frissítettünk. Mivel itt senki se adta a poharakat a kezünkbe, ezért amikor ittunk, muszáj volt megállni a kis asztaloknál, megkeresni a saját poharunk vagy sportitalunk, és azzal elég sok idő elment.
Ami még nekem nehézség volt, hogy előzéskor E mindig belesprintelt, aztán visszarázódott a normál tempójára. Én félmaratonnál sose sprintelek, legfeljebb a végén, ha marad rá erőm; igyekszem minél egyenletesebben tartani a tempót. Ha valakinél kicsit gyorsabb vagyok, akkor se gyorsítok, hogy mielőbb leelőzzem, hanem szép türelmesen kivárom, amíg lecsökken a távolság kettőnk között. Van, amikor kivitelezhetetlen az egyenletes tempó, mert akkora a tömeg (utolsó Wizzair futásom, ami el is vette attól a versenytől a kedvem), de általában ez jön be nekem, a folytonos tempó változtatás iszonyú fárasztó.
Miután már "csak" nyolc kör volt hátra, én rettenetesen fáradt voltam, sokkal-sokkal fáradtabb, mint októberben (pedig akkor egy hajszállal gyorsabb voltam), úgyhogy eszembe se jutott gyorsítani, nemhogy az utolsó három körön (ahogy a futás elején még eljátszottam a gondolattal), de az utolsó fél körön se. Mondtam is E-nek az utolsó körnél, hogy nyugodtan lőjön ki, de végül annyira azért ő se volt friss, úgyhogy együtt estünk be a célba.
Mindenesetre bármilyen nehézkes volt ez a félmaraton, az most is nyilvánvaló volt, hogy a rutin már kb. minden félmaratoni helyzeten átsegít.
Két hét múlva félmaraton Siófokon.
Vicces dolog kéthetente félmaratont futni úgy, hogy közben semmit se futok - de annyira nem jó. Szóval most megpróbálok addig egyszer hétköznap, egyszer meg hétvégén edzeni, de nem egyszerű, már most azon sakkozok, hogy mit hogyan pakolhatnék arrébb, hogy összejöjjön a hétköznapi futás.
Vsz Öcsit nem tudom így meglátogatni...vagy a héten vívni nem megyek egyszer se.
Hétvége is sűrű lesz, és J-nek is segítenem kell valami házi dolgozatban, de muszáj lesz legalább egy 10 km-t kocogni a parkban szombaton vagy vasárnap.
Na az lenne a szép, a Városmajorban futni a félmaratont, ahol még rövidebbek a körök.
Tegnap nem érzem, hogy tudtam volna gyorsabban futni, így se esett nagyon jól, ritkán volt örömfutás érzésem, és a végére már tényleg az egekben volt a pulzusom is.
A hivatalos időeredményem nem tudom, 1:58 körül van, de szerintem félmaratonnak ez egy picikét gyorsabb volt (mindenképpen szenvedősebbnek éreztem), mert én kicsit hosszabbat mértem, mint 21,1 (igaz, az én órám mindig picit többet mér), meg a chip-et se azonnal állítottuk le.
Nyilván ez nem egy hivatalosan kimért távolság volt, szóval valószínűleg a 28 kör a Bikás-parkban sose lesz pontosan félmaratoni táv.
Siófokon jó lenne elengedni mindent, futni egy két óra feletti félmaratont, és közben csak egyszerűen gyönyörködni a Balatonban. Remélem, nem lesz rossz idő.
Aztán meglátom, ha addig tudok egyszer-kétszer futni menni, akkor lehet, hogy sokkal jobban fog esni, mint a tegnapi.
Azt persze majd el kell engedni, hogy három és két éve milyen időket futottam (1:51 valami, meg 1:51 alatt), mert most nem olyan a kondim, és inkább élvezni szeretném, mind dolgozni rajta.
A lábamban még az októberinél is durvább izomláz van a verseny másnapján, de majd holnapra elmúlik.
Márciusban akarnak legközelebb Bikás-park félmaratont csinálni a 11. kerületi futók. Akármilyen hülyeség ez, akármilyen monoton dolog 28-szor körbefutni ugyanazt a parkot, de a hangulat miatt megérte, úgyhogy hacsak valami közbe nem jön, lehet, hogy ott leszek.
Mondjuk nagyon szeretném, ha valami közbejönne...
Még forralt bor és zsíros kenyér is volt a végén.
E meg nagyon büszke lehet magára, első félmaratonja (egyszer futott edzésen ennél többet), és ahhoz képest, hogy azt hittem, majd az utolsó kilométereken lassítani fog, esetleg belesétál, de végig nagyon jó tempóban futotta. Ha a frissítésekkel se veszítünk időt, még jobban sikerült volna, de első félmaratonnak ez fantasztikus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése