Az ámokfutó

Egyszerűen muszáj megszakítanom a vezetéses történések lineáris leírását, és ugrok egyet az időben:
Tegnap megvolt életem első igazoltatása!!!
Bizony!
Olyannyira nem akartam elhinni, hogy ilyesmi velem is előfordulhat, hogy amikor megjelent mögöttem a villogó rendőrautó, először megpróbáltam megmagyarázni magamnak, hogy á, nem is nekem szólt. Egy gyors sziréna pittyegés után viszont úgy döntöttem, hogy nem menekülök a hatóságok elől tovább, és megálltam.

Egyébként egy szintlépés történt, mert tegnap Á-hoz mentünk vendégségbe, megnézni a csodálatosan felújított házukat, és mivel tőlünk picit kiesik ez a hely, bevállaltam, hogy kocsival megyek, sőt, T-t is felveszem. Ami miatt nekem ez az egész bőven kívül esett a komfortzónámon:
- másokat fuvarozni, értük felelősséget vállalni, és elfogadni, hogy látják, ahogy bénázok
- ráadásul mindezt teljesen ismeretlen útvonalakon
- késő este parkolóhelyet találni J utcájában
- eddig még sose mertem reggeli csúcsforgalomban munkába menni, inkább vasárnap este vagy délután szánok arra időt, hogy bevigyem az irodaház parkolójába, és utána visszametrózzak. J-nél nem maradhat, ott hétköznap reggel nyolctól fizetős. Úgyhogy hétköznap a munkahelyen pihen a Söröző, hétvégére meg hazahozom, és olyankor gyakorlok.

A legrosszabbul a Futó utcai MOL kútig való út ment, borzasztó nagy volt a dugó (bár voltam már hasonló forgalomban párszor, amikor zenekarra mentem), és lehet, hogy fáradtabb is voltam a szokásosnál, mindenesetre volt egy olyan hibám, amikor sajnos tök jogosan dudáltak rám. De több ilyen nagyon gáz hülyeségem nem volt, szerencsére, csak úgy általában bizonytalankodtam többet a szokásosnál (le is fulladtam, pedig azt mostanában tényleg nagyon ritkán). A tankolást is gyakorolni kell még...
Mindenesetre onnantól T beült, és segített a navigálásban, és szerencsére baromi hamar és könnyen eljutottunk Á-hoz, és nagyon örültem (jó, tudom, ez tök alap), hogy nem néztem be az ismeretlen jobbkezes utcákat. Valamint nagyon cuki volt valaki szembe jövő, aki engedett a balra levő utcába kanyarodni (neki főleg a mögöttem levő autós lehetett hálás).
A parkolás nem ment jól, és kicsit zavart az is, hogy népes közönség nézte a manőverezgetésemet.

Jól éreztük magunkat a vendégségben, tulajdonképpen csak kicsit zavart, hogy a többiek a citromkarikákkal díszített búzasöreiket ihatják, míg én (és N, amíg ott volt) kénytelenek voltunk szódázni/almafröccsözni. Egy idő után viszont már nem tudtam a beszélgetésre koncentrálni, az volt bennem, hogy vár még rám egy hazaút, a parkolóhely keresés, és a másnapi korán kelés, reggeli csúcsban ügyeskedés, és mindezekhez baromi fáradt vagyok. De finom célzásaimat nem értették meg, szóval úgy fél tizenegykor kicsit drasztikusabban társaságot bontottam (bár szerintem addigra már a házigazdáink is kezdtek fáradni, és nem bánták annyira). Egész jól sikerült a hazaút, T-t kidobtam (csak mivel sietnem kellett tovább, nem néztem, hogy tényleg ki tudott-e szállni, és kiderült, hogy az ajtót még nem csukta be, amikor én már indultam volna...jó, tényleg fáradt voltam, de majd erre jobban figyelek legközelebb).

Onnan minden ment simán, forgalom alig, és amikor szépen befordultam a Maros utcába, eszembe jutott, hogy mindig vihogunk ott J-val, hogy itt nem szabad szabálytalankodni, mert itt van a rendőrőrs. Úgyhogy persze most is szépen, körültekintően vezettem, kezeim tíz óra tíz percnél a kormányon, a visszapillantó tükröt is figyelve, ahol ilyenkor már nem igazán kellene, hogy sűrűn lássak autókat, mert hát este 11 után miért is nyomulnának arra, de mégiscsak megjelent mögöttem...a rendőrautó. Villogva.
Hát ennek a fele se tréfa.
Úgyhogy némi tipródás után, hogy bakker, ez most TÉNYLEG nekem szól? - félreálltam.

Magyaráztak valamit arról, hogy a rendszerükben úgy látták, hogy nem jó a biztosításom, de most már frissült, és oké. Odaadtam a forgalmit, jogosítványt, a meghatalmazást, hogy vezethetem az autót. Megkérdezték tőlem, hogy az elmúlt 12 órában fogyasztottam-e alkoholt, és olyan ártatlanul válaszoltam rá, hogy nem, hogy el is hitték. Pedig lehet, hogy egy darabig nem lesz alkalmam kipróbálni a szondát.
És ugye úgyse mutatott volna semmit, mert nem ittam búzasört, az az egy pálinka meg csak belefér, nem?
Hehe.
(Nem, nem ittam pálinkát. Mostanában nem is esik jól a tömény. Öregszem.)

Amúgy kedvesek és normálisak voltak (egy hapsi meg egy nő), úgyhogy kikotyogtam, hogy nahát, életem első igazoltatása. Nem tudom, mit gondolhattak, a 98-as jogsim láttán, meg hogy ott virít a T-s matrica a kocsin, de ezt egyáltalán nem tették szóvá.


Úgyhogy az ijedtségre, ahogy hazaértem (nagyon szerencsém volt, mert végül találtam az utcában parkolóhelyet), kaptam egy kis rozét. J szerint a rendőrök csak unatkoztak, mert ilyenkor tényleg nem jár arra a madár se, és az én lekapcsolásom volt nekik a szórakozás.

Éjjel párszor felriadtam, izgultam, hogy ma reggel kocsival kell jönnöm.
Ehhez képest. Hát. Néha (jó, nem mindig) vasárnap délután vagy este se volt kisebb a forgalom. Teljesen simán be lehetett jönni, és a tegnapi bizonytalankodós vezetésem után úgy éreztem, ma jobb formában vagyok. De tény, hogy rettentő szerencsém volt, hogy kifogtam egy ilyen laza időszakot.
A parkolás is megvolt a mélygarázsban, pici korrekcióval (a mögöttem érkező kocsi feladta, hogy megvárjon, pedig tényleg sikerült aztán elég hamar - legalábbis magamhoz képest- , és utána már jöhetett volna ő is mellém), és most egy darabig nem vezetek. Péntekig, vagy amikor vinnem kell majd a kocsit javíttatni, de erről majd később.

Egyelőre csak annyit, hogy én MÉG nem húztam meg.