Karmestert keresünk - szubjektíven. Kilenceske, a Maximalista

Lehet, hogy megvan a végső győztes (bár még mindig kevesebb, mint a fele ment le a válogatónak).
Legalábbis ahogy az általános reakciókat tudtam szondázni a végén.

A baj az, hogy kicsit G-utánérzésem van. Semmi rosszat nem tudok róla mondani, felkészült volt, igényes, határozott - csak éppen nem volt valami miatt szimpatikus. Mint tizenegy éve...
Nálam a 60 pontjával csak negyedik helyen van (Egyeske - aki sokaknál tök utolsó!, Köjökfoxi és Sármőr után). Ilyenkor megerősödök abban, hogy valami nagyon más dolgokat szeretnék és keresek, mint a zenekar legnagyobb része. És nem tudom megértetni magam, hogy szó nincs arról, hogy megelégednék az igénytelenséggel, csak arról, hogy én jobb hangulatú, derűsebb, ZENÉLŐSEBB próbákat szeretnék - én így is, úgy is gyakorolnék (sőt, akkor a pozitív ösztönzők révén jóval szívesebben), de elhiszem, hogy sajnos sokan szétesnek (próbára járási morál, gyakorlás), ha nem egy diktátor vezeti őket.
Szerintem lehet úgy karizmatikus valaki, hogy...de erről már sokat írtam.

Brácsás bácsinak komoly kihívója akadt, már ami a hosszú bevezető szöveget illeti. Nagyon jó, szimpatikus (itt még az volt) dolgokat mondott. Például hogy már tizenegy éve is majdnem jelentkezett karmesterünknek, csak akkor még túl fiatal volt, és épp akkor ment ki Bécsbe (most harminc, egyébként annál többnek néz ki). A tavalyi pécsi Brahms: Német Requiem koncertünkön ott volt. Utalt arra, hogy a fiatalos zenekarokat szereti (valós életkortól függetlenül), és ahogy elmondta, abból nekem úgy jött át, hogy itt a kemény, igényes munkára céloz. Ez egy ügyes, nyerő húzás volt a zenekar nagy részének (nekem nem feltétlenül).

Jó és rossz pontok felsorolásszerűen.

Rossz pont:
- Két kedvencet emelt ki, Mahler és Puccini. Tudom, velem van a baj, de én Mahlert kifejezetten nem szeretem (ez sajnos családi hagyomány, az ízlés is öröklődhet - a kaprot ugyanígy nem szeretjük, családilag), Puccini még okés, csak hát nem igazán vagyok operarajongó (finoman szólva).
Nem olyan rég hallottam rövid időn belül másodszor Kovács Jánost a rádióban. Imádom hallani a hangját! Az elsőnél a Bruckner Hetedikről beszélt (azóta teljesen beleszerettem a mű elejébe, bár összességében az is kicsit "túlfolyós", túl hosszú nekem, de bizonyos részei, különös tekintettel az elejére, gyönyörűek. A Mahler eggyel nekem az a bajom, hogy az is szétfolyós és hosszú, de cserébe nem is találok benne olyat, ami nekem szép lenne. Kivéve a harmadik tételben a prím többszólamú szóló részét, az gyönyörű, de számomra itt ki is merült. A második tételét még bírom, mert az annyira trampli, hogy már vicces). A másodiknál a Lemezelőben mutatta be a kedvenc zenéit, és arról mesélt, hogy régebben sose tudott egy zeneszerzőre rámutatni, hogy a kedvence, de most már tud: Schubert. Én nem olyan rég szerelmesedtem bele (bár egyértelműen nem kedvenc, mert annyi más van, aki hangulatomtól függően kedvenc, kezdve a b-betűsökkel, Brahms, Bach, Beethoven, Bartók, vagy Mozart, és Csajokovszkij, Prokofjev, Sztravinszkij, Mendelssohn, és még napestig tudnám sorolni). Persze az ízlés szubjektív, de ez az egész blogolásom az, így igenis leírhatom negatívumként, ha valaki épp Mahlert és Puccinit emeli ki a palettáról. Még mondta, hogy miket szeret, kortárs, stb. - véletlenül nem említett volna meg valakit az én amúgy baromi hosszú listámról.
- Az egész próbát valami ritmuspróbának éreztem - persze kell, hogy együtt legyünk, de - és itt is biztos igazságtalan vagyok - nem éreztem a ZENÉLÉST. Valahogy Kilenceskében éreztem az leginkább azt a potenciált, hogy vele is átmehet lélektelen favágásba a próba. És itt megint a magam nevében beszélek, mert ezen sokan felháborodnának, hogy G-ről ezt írom - de ez a helyzet. Le a kalappal, az embertelen munkája miatt, amit belénk fektetett, de attól még, leszámítva azt a rövid időszakot, amikor a három éves szünetemről visszatértem (akkor valahogy tényleg nagyon élveztem a próbákat), én nagyon sokszor verejtékszagú munkának éreztem az egészet. Az időnként megengedett stílusról nem is beszélve. Megint: az igényesség nekem is nagyon fontos, de szeretnék néha (vagy picit inkább gyakrabban) örömzenélni, ha már egész nap nyolc-kilenc-akárhány órákat dolgozom.
- A keze nem volt az igazi, nem volt mindig egyértelmű, mit akar.
- Néha amúgy szimpatikus és kedves volt a stílusa, időnként dicsért is (el volt ájulva a Mahler tudásunktól, na jó, de akár meg is mondhattuk volna neki, hogy most már kb. egy éve játsszuk. Te jó ég, mennyire unom...), de sokszor irritált valami miatt. Nem tudom megmondani pontosan az okát. Igen, talán keveselltem benne az alázatot - egyébként ez baromi nehéz lehet, mert az alázat és derű mellett én is elvárom, hogy legyen határozottsága is az illetőnek (de akkor már Kölyökfoxi valahogy összeszedettsége mellett is kedvesebbnek tűnt, Egyeske meg no comment, mert őt valószínűleg rajtam kívül nagyon kevesen szerették).
- Nem ismerte fel, hogy a negyedik tétel nekünk abban a tempóban LEJÁTSZHATATLAN. És még képes volt azt mondani, hogy a következő karmester kedvéért gyakoroljuk át. Ha életemben valamit szarrá gyakoroltam, akkor ez az, de vannak képességbeli határaink, ez ilyen tempóban NEM FOG MENNI. És nem is kell, hogy menjen, szabaduljunk már a Mahlertől, különösen a rettenet negyedik tételétől. Minthogy túl gyorsan diktálta, ezért természetesen többször szétcsúsztunk.
- félig jó pont, hogy igényes volt, hogy sok dolgot nem engedett tovább menni, amíg ki nem tisztult, de elsősorban úgy éreztem, hogy ezek nagyon "technikai" részletek, elsősorban a ritmus, kicsit az intonáció, de hogy vannak karmesterek, akik valahogy sokkal jobban rámennek a "zenei" dolgokra, és most ne kérdezze senki, hogy ezt mivel definiálnám - egyszerűen érzem, és kész. (zenei volt nekem Egyeske éneklése, Mireille instrukciói a Mahlerrel kapcsolatban, Köjökfoxi sok megnyilvánulása, Laza néhány kérése, amikor éppen nem egyben játszottuk az egészet, vagy Sármőr megjegyzései-hasonlatai)
- Még gondolkodtam, hogy mi lehetett, ami nem, és azt hiszem, nem emlékszem, hogy nagyon láttam volna mosolyogni. Több jelöltnek még a szeme is mosolygott vezénylés vagy instruálás közben. Kilenceskéről nem él bennem mosolygós emlékkép.

Jó pont:
- Mint Mireille, magától ő is odatalált a próbára
- Nagyon felépített, összeszedett próba volt, főleg Schubertke után volt nagy a kontraszt, hogy itt nem unatkoztunk
- Határozottságban nem volt hiány
- Ő volt idáig az egyetlen, aki megemlítette a dalokat, amelyek alapján a Mahler1 íródott (és énekelt is belőlük). Mesélt arról, hogy a negyedik tételnél balhé alakult ki a bemutatón, Budapesten. Na mondjuk ezt meg tudom érteni.
- A Tiroli táncot vette Brittentől (azzal kezdett), amit én nem szeretek, de többször említette, hogy karikírozzuk ki itt meg ott - szóval leesett neki, hogy ez egy vicc.
- Vele is volt szemkontakt
- Ja, a legjobb a hangja volt, mivel sok kórust vezetett, így az énekléshez is ért. Ha ő lesz a karmesterünk, talán azzal kompenzálja a mostani ellenszenvemet, ha sokat és szépen énekel.
- Tartott szünetet :) (tíz perc, szigorúan, és terelgette is be aztán az embereket. Értem én, meg minden, de a szigorban is nagyon más vagyok, mint a többiek, talán túl laza, mindenesetre az iskolás szigort nem bírom.
- Képben volt a zenekar történetével, jelenével, figyelt minket.

Egyébként egy próba alapján nem lehet megítélni, és én is gyakran ingadoztam, hogy most nagyon tetszik, vagy éppen nem - de én úgy pontozok, hogy kit szeretnék leginkább karmesternek, és ezek alapján bizony nálam előzik többen. Ha nagyon taktikáztam volna, akkor rettentően lepontoztam volna, de nyilván én próbálok korrekt és következetes lenni. Lehet, hogy a későbbi próbák során kifejezetten élvezném, és hogy jobb hangulat lenne, mint amit most feltételezek róla, és nem G2 lenne...akivel, jajj, tényleg hangsúlyozom, hogy ambivalens a viszonyom, mert én is rengeteget köszönhetek neki, az egész zenekar pláne, tök jó keze, füle volt, rengeteg munkája, emberként aztán végképp, tök jókat lehetett vele beszélgetni - Lacival pl. nem tudtam soha - de...de...zenében nem voltunk egy hullámhosszon. Ami persze mindegy, a zenekar diktatúra, az van, amit a karmester kér, és én meg is csinálom, csak hosszabb távon jobban élvezem, ha valakivel megvan az az összhang, ami például Laci és köztem megvolt (és amit leginkább Egyeskével éreztem eddig, de megvolt pl. Lazával is, csak sajnos neki nem sikerült jól a próbavezénylése, pedig azóta hallottam már pár embertől, hogy ő ennél azért tud sokkal összeszedettebb lenni). Itt jön ki megint, hogy míg az előző válogatásnál én egy Laci2-t kerestem, most inkább valakit, aki nem G-s.

Szóval. Hát. Kilenceske. Nagyon jók az esélyei.
Meglátjuk, hogy ha tényleg ő lesz, tudom-e élvezni a próbákat. Ha nagyon nem, akkor nekem luxus heti kétszer három órán keresztül nem jól érezni magam, szóval akkor lehet, hogy majd keresek valami mást (csak magát a zenekart meg úgy szeretem...hogy nagy, hogy szimfonikus, hogy annyira jókat játszhatunk, ha épp nem Mahlert..). Lehet, hogy nagyon jó lesz.
Annyiból megnyugodtam, hogy nem vagyok TELJESEN kakukktojás, hogy pl. trombitás Á is épp valami olyasmit fogalmazott meg, hogy nagyon jó volt ez, sok szempontból a legjobb, de van benne valami nem szimpatikus, ami miatt meg mégse.

És még az is lehet, hogy jön valaki, aki még jobban leveszi a többieket (is) a lábáról, de egyelőre, bár a pontozásokat nem látom, az az érzésem, hogy ő vezet.

Egyébként az is beszédes, hogy szinte mindenkinél agyon kommentáltam szöveges észrevételekkel is a pontozást. Nála konkrétan semmit se írtam a pontokon kívül, amit meg elkezdtem, azt kihúztam.