Mikor megjelent, először azt hittem, hogy ez egy vicc. Ez egy pattanásos kiskamasz, mit akar itt nálunk?
Levágta az összes eddigi legrövidebb bemutatkozó szöveget, olyannyira rövid volt, hogy szinte szó szerint tudom idézni:
"Azért jöttem ide, mert már egy ideje figyelem ezt a fantasztikus zenekart, voltam koncerteken, és szerettem volna megismerni. Másrészt szerettem volna magam is megmutatni. Úgyhogy kezdjük is el!"
Amiben szintén ő volt az első, hogy széken ülve próbált, bár a későbbiekben ha belemelegedett, mindig felállt róla. Irtóra tetszett, mulattatott és picit meg is hatott a magázódása ("Az oboás tetszene itt picit hangosabban?"). Az ő szájából a dicséret szinte mindig ez volt: "Sokkal jobb!"
A Mahler első tétellel kezdtük, és fogalmam sincs, hogyan csinálta, de szinte rögtön a hatása alá vont (és velem együtt úgy gondolom, a zenekar jó részét). Pedig én TÉNYLEG annyira igyekeztem előítéletes maradni fiatalsága miatt (suttogó pletykákból azt tudtam meg, hogy 19 éves). Valahogy azonnal együtt élt a zenével, az arca, a szája (mosolygott!), a hihetetlenül kifejező szemei. Nem egy kifejezetten jóképű fiú (de még érhet idővel), viszont a szemei gyönyörűek. Valahogy - ez persze valószínűleg megint az én hülyeségem - engem Tom (a Tom és Jerryből) szemeire emlékeztetett. Végülis Tom is vezényelt az egyik részben. Volna. Csak őt Jerry nem hagyta.
Mielőtt végleg elkalandoznék: nagyon tetszettek Tízeske instrukciói. Ő is rengeteget énekelt, de Kilencessel ellentétben sose darabolta szét a dolgokat, hanem mindig ívekben gondolkozott, és próbálta tőlünk is azt kérni, hogy lehetőleg ívekben, nagyobb szakaszokban gondolkodjunk és játsszunk. Igazából nem beszélt a darabokról, nem mutatott rá olyan összefüggésekre, mint Sármőr, nem mondott olyan kifejező hasonlatokat, mint Kölyökfoxi, Mireille vagy Brácsás bácsika. Egyszerűen csak elénekelte, elmondta, mozdulataival megmutatta, hogy mit szeretne hallani, és az valahogy mindig működött. Nem volt túlragozva, túlbonyolítva, egyszerűen csak kérte, énekelte, mi meg csináltuk.
A próba is pörgős volt, nem unatkoztam - talán-talán egy hangyányit éreztem még jobban felépítettnek Kölyökfoxiét, de ez csak valami belső érzés. Zeneileg viszont talán Tomcicával éreztem magam jobban egy hullámhosszon, de ilyen idő távlatából ezt is nehéz megítélni.
Nem véletlenül ezt a két fiatalt hasonlítom leginkább össze: én végül azonos pontszámra hoztam ki őket. Tízeske egy született tehetség, szerintem pár év múlva esélyünk nem lesz megnyerni őt, mert befuthat. Hármaska ezzel szemben úgy érzem, talán az olyan bénácska amatőrök betanításában lenne ügyesebb, mint amilyenek mi vagyunk.
A múltkor kifelejtettem: mostanában mindenkinek sikerült felmérnie még a vezénylés elkezdése előtt, hogy melyik fúvós szólam hol van, és kik a hiányzók. Ez Kilenceskének és Tízeskének se okozott gondot.
Tízeske is tartott szünetet (negyed órát), amikor visszaültünk, volt egy szemezésünk - rámosolyogtam, ő meg vissza rám. Amúgy végig éreztem vele a kommunikációt, nagyon figyelte az embereket, és a szólamvezetőket külön. Azt éreztem, hogy baromi szívesen megteszek neki mindent, amit kér.
Ööö....ez lehet, hogy félreérthetően hangzott. Természetesen a zenére értettem.
Persze ez nálam így volt Egyeske esetében is, meg még néhány más jelöltnél is, csak valahogy most éreztem azt, hogy külön kihangsúlyozzam.
Annál is inkább, mert L, aki el volt ájulva Kilenceskétől, próba után elismerte, hogy valóban jobb volt, hogy ívekben gondolkoztunk, és hogy nagyon rég óta először érezte szinte teljesen felszabadultnak, görcsmentesnek magát. Meg tudom erősíteni: a legelső két próbálkozásnál minden szólt (volna) a béna üveghang helyett, így inkább húr felett játszottam (nem nehéz pedig annyira, ha csak úgy játszogatom, mindig megszólal, viszont ha picit rágörcsölök, már nem megy), amikor meg utoljára játszottuk, már szépen szólt az enyém is. Ugyanúgy a remegős belépésünk is egyre jobb lett.
Ez pedig nem lehet más, mint valamiféle varázslat, mert Tízeske nem dicsért külön, nem adta a buksisimiket, amiket én nagyon szeretek - egyszerűen csak tette a dolgát, mosolyogva.
A negyedik tételt legnagyobb örömömre hanyagoltuk, nem is fért volna bele a próbába, és tök fölösleges lett volna.
A Brittenből a Bolerot vettük, itt érzésem szerint kicsit túl gyakran álltunk meg (talán egyszer azért nem ártott volna átmenni megállás nélkül az egészen, olyan sok időt nem rabolt volna el, és csak aztán rámenni a hibajavításra), de itt is jókat kért. Pedig nem sokat, kevés szóval, némi énekléssel és gesztusokkal, de azonnal máshogy szólt.
Megint: varázslat.
Mikor végzett, megköszöntük, és már iszkolt is el.
Majd megjegyzem a nevét (fura volt, így sajnos most még nem tudom), mert nagyon úgy érzem, hogy ő még sokra viheti a profi életben.
Így aztán vagy most lesz a karmestere a mi amatőr zenekarunknak - vagy soha.
Amúgy: még MOST SE vagyunk a felénél se.
És ilyen jó jelöltek, ez az egész válogató egy élmény!
Egy gyors, TELJESEN SZUBJEKTÍV sorrend: Nálam Egyeske vezet, de ő esélytelen, annyira sok embernek nem tetszett.
Hármaska és Tízeske holtversenyben a harmadik (azóta hallottam, hogy Kölyökfoxi is többeknél kedvenc), Tízeske most nagyon sok max pontot söpört be, bár úgy tudom, sokan lepontozták, talán a kora miatt. Utána jön Sármőr.
Szorosan utána (ha nem holtversenyben) Kilenceske, akinek rontanék még egy-két pontján, ha utólag lehetne, kicsit ellensúlyozandó a többiek részéről adott magas pontokat (pedig ő is jó volt ám, nagyon tetszett sokáig, csak a próba végére valahogy elment tőle a kedvem).
Aztán...ööö...már nem tudom pontosan, szorosan jönnek Brácsás bácsi, Dudá
Még utána nem sokkal Mireille (most már, utólag átgondolva valószínűleg megcserélném a két lány sorrendjét, Mireille mégiscsak összeszedettebb és picit tapasztaltabb is volt).
A végén Laza és Schubert zárják a sort, bár Laza valószínűleg rossz napot is foghatott ki, mert állítólag nem mindig csúszik ennyire szét, a zenei hozzáértéséhez meg kétség sem férhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése