Ha jobban hasonlít, és nem csak külsőre, hanem picit tényleg ő lett volna, akkor gyakorlatilag megnyerte volna a versenyt, annyira rá vagyok kattanva mostanában Franzra.
De Nyolcaska nem volt Schubert. Nyolcaska Hatoska (a kedves, öreg brácsás) fia volt, mint utólag kiderült. Szóval családilag megrohantak minket, kivéve a báty, aki viszont hozzánk már túl profi karmester lenne. Pedig egy próbát szívesen végigcsinálnék vele, hogy lássak egy olyat is.
Nem indult alacsony pontszámról nálam, kicsit még tetszett az elveszettsége is, hogy bevallottan izgult, de reményét fejezte ki, hogy majd a zene által feloldódunk.
Annyira halk volt, hogy pár mondatát újra el kellett ismételnie.
A Britten második tételt vette, amit szeretek, egész jó arányban javítgattunk és játszottuk egybe, bár túl sokat nem mondott róla, de nagyjából korrekt és rendben volt. A kezére jól lehetett menni.
Jött a Mahler, ahol csak az első tétel került terítékre, ami teljesen jó döntés, felesleges elveszni az első és a negyedik tétel részleteibe, vagy ledarálni őket mindenféle instrukció nélkül.
Csak...valahogy nem működött.
Egyeske is bizonytalan volt eleinte, de rajta azt láttam, hogy teljesen belejött. Nyolcaska nem, ő végig határozatlan maradt. Időnként elkezdett énekelni, hogy mit szeretne hallani, de mintha megijedne a saját hangjától, abbahagyta, elhalkította.
Nem volt mindig világos, hogy mit szeretne.
Nem beszélt a művekről, a kedves apukától például sokkal több képszerű, hasznos útmutatást kaptunk.
Nem vezetett a próba sehova. Úgy éreztem, lényegtelen részeken lovagolunk, a fontosabb hibák mellett meg elmegyünk. Amikor valamit máshogy szeretett volna kérni, mint ahogy megszoktuk, inkább feladta, és ment velünk.
Gyakorlatilag a fő bajom az volt vele, hogy unatkoztam.
Azt hittem, az én hibám, mert túl fáradt voltam, de később a sörözéskor szinte mindenkinek ez volt a véleménye. Persze az is lehet, hogy össz-zenekarilag vagyunk már belefáradva a válogatásba, csak hát még mindig bőven több, mint a fele hátravan.
Állítólag Nyolcaska előzetesen nagyágyúnak volt beharangozva néhány embernek.
Nekem semmi várakozásom nem volt, szóval nem csalódtam, de 53 pontot adtam neki, azt is elég jószívűen, és most mindjárt megnézem, hogy ezzel utolsó helyen áll-e az én külön versenyemben, vagy Laza befér-e mögé.
Kedves volt egyébként, szimpatikus, az ütései nekem egész egyértelműek, csak nem elég határozottak ahhoz, hogy egyben tartson minket.
Nem tudom, miket érez, gondol vagy tud a darabokról, mert ezekről nem beszélt, a vezénylése révén, a zene nyelvén meg valahogy nem jött át nekem.
Azt mondta, van már egy kamarazenekara, de szeretné magát egy szimfonikussal is kipróbálni. Ehhez képest semmit nem tudott rólunk (A beszélgetett vele a szünetben), pl. a 125 évet, vagy semmi olyan dolgot, amit egy kattintással ki tudott volna deríteni az interneten.
F osztotta meg még sörözéskor, hogy neki Nyolcaska volt a zeneiskolában a karmestere, és nem szerette, mert ott is mindig unta a próbákat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése