Nyakbaj

Végre eljött az epedve várt hosszú hétvége.
Négy nap.
Mondjuk oda ne rohanjak, szerintem az lenne a normális, ha mindig három munkanapból és négy nap hétvégéből állna a hét, illetve a hétvége a munkanapok rovására még tovább is nőhetne.
Mindenesetre azt terveztem, hogy minden nap, vagy minden második nap futni fogok.
Tegnap nem, mert az első nap a hasat süttető pihenésé lett, mert megérdemlem, és mert arra is szükségem van, volt.
A mai délelőtt (péntek) viszont ideális lett volna egy-két Dél-Buda körhöz, a viharok még sehol, ráértem, mi kell még?

Hajnalban arra ébredtem, hogy nem bírok megmozdulni. Máskor is aludtam már el a nyakam, és tudott nagyon fájni, de ilyen borzasztó még sose volt. Egy ideig komolyan azt hittem, hogy ott maradok az ágyban, mert sehogy se bírtam megmoccanni hangos kiabálás és sírás nélkül.
Nagy nehezen sikerült felkelni, megtaláltam a fájdalomcsillapítót meg az ázsiai sztár balzsamot, és utána egy fokkal elviselhetőbb lett.
Még szerencse, hogy tegnap egy csomót hegedültem, mert az ma lehetetlenség lenne, bal oldalra szinte egyáltalán nem tudom dönteni a fejemet.
Ha fixen tartom a nyakam és nem mozgatom, akkor alig érzem, de futni nem mertem így, mert időnként előfordul, hogy oldalra kell nézni, és annyit a fix nyaktartásról. Plusz az intenzívebb karmozgatás is fáj picit, pedig karmunka is kell a futáshoz.
Holnapra már simán lehet, hogy jobb lesz - de az idő meg olyan, amilyen. Teljesen kiszámíthatatlan.

Pedig most tényleg élvezem, hogy van ez a kütyüs futás, és viszonylag pontosan tudom, hogy mennyit és hol futottam, milyen sebességgel.

Egyébként Apukám szerint ez nem elalvás, az nem fájna így, valószínűleg egy vírusos izé, de úgyis elmúlik hamar. Remélem.

UI.: Szombat, megpróbáltam futni, le is kocogtam egy Dél-Budát, de az első nyolcszáz méter után majdnem visszafordultam. Sajnos nem jó ez még. Hegedülni még ma se tudnék.