A legjobb edzés

Tegnap hősiesen rávettem magam egy jó kis vívóedzésre.
Nem elég, hogy alapból leolvad rólam minden, és a zárt teremnek nincs légkondicionálása, de még magunkra rángatunk plusz műanyag mellvédőt (remekül be lehet fülledni alá), párnázott hónaljvédőt, nem is tudom, hány Newtonig szúrásálló plasztront, és maszkot.
Őszintén szólva nem is voltam igazán csalódott, mikor kiderült, hogy Pista bácsin kívül nincs lent senki. Gondoltam, picit dumálgatunk, kicsit ápoltatom a lelkem, drukkolok, hogy ne fusson be senki, aztán hazamegyek.
A drukkolásom nem sikerült, mert először az aneszteziológus lány futott be a barátjával, majd a nagyon helyes kis vegyészmérnök hallgató lány (megalázó vereségeket tudok elszenvedni tőle, ellenben nagyon sokat lehet tanulni, ha vele vívok), végül még egy fiatal balkezes srác.
Ültünk, üldögéltünk, beszélgettünk.
Pista bácsi megkérdezte, hogy akkor felmegyünk-e az öltözőbe.
Bátortalanul megkérdeztem, hogy esetleg egy sörhöz mit szólnánk.
Senki se tiltakozott, kicsit se.
Úgyhogy Pista bácsi felkarolt minket, leültünk a Majorkába, ittuk a búzasörünket, és beszélgettünk. Főleg Pista bácsi, akit nem bírtunk rávenni még egy limonádéra se, de anekdotáival szórakoztatott minket.
A végén megkérdezte: Hát nem ez a legjobb edzés?

Persze megfogadtuk, hogy csütörtökön keményen vívunk, hőség ide vagy oda, sőt, én még ma is elhoztam a pólómat, bár tartok tőle, hogy munka után mégis hazafelé veszem az irányt. Majd meglátom.
Már csak jövő héten van edzés, utána nyári szünet, és kezdődhetnek a futások.


Hazafele, a két búzasörtől és Pista bácsi anekdotáitól jó kedvre derülve, a mostanában kedvenc könyvemben (Merle: Francia História, jelenleg a negyedik kötet) elmerülve, a külvilágot teljesen kizárva utaztam a villamoson. Csak mikor leszálltam, és kinéztem a könyvemből, vettem észre egy régi, kedves ismerőst:
SZŐLŐTENYÉSZTŐ HÉTFŐT!

Mégiscsak szép az élet.