Karácsony 2020

Amikor 2019-ben Nagyváradon töltöttem a Húsvétot, távol a családomtól, akkor nagyon hiányoztak, de úgy voltam vele, hogy majd jövőre bepótoljuk. 2020-ban aztán mégse lett együtt húsvétozás a járvány miatt. De még akkor se gondoltam volna álmomban se, hogy karácsony se lesz...A karácsony számomra tényleg egy különleges, varázslatos valami, még úgy is, hogy amióta felnőttem, nyilván nem ugyanaz a csoda, mint gyerekként volt.

Szerintem nagyon sokat tudnék arról írni, hogy milyen gondolatok kavarognak bennem a COVID-dal, maszkkal, távolságtartással, járvánnyal, oltással kapcsolatban, de...talán majd valamikor. Elképesztő az a hihetetlen magabiztossággal párosult butaság (nem tudok szebben fogalmazni), amit itt-ott látok. Főleg facebook-on. És tényleg nem azt akarom mondani, hogy ne lehetne igazság abban, amit terjesztenek, de hogy a tévedés legkisebb esélyét se tartják maguk részéről elképzelhetőnek, miközben néha TÉNYLEG látványos baromságokat osztanak meg (pl. hogy a kóla COVID-pozitív. Igaz, ha nem csak a címét olvassák el a cikknek, a kép "icipicit" árnyaltabb), az nekem finoman szólva...hm...furcsa. És érdekes módon azok osztják meg a legtöbb kétes dolgot  öntelt magabiztossággal, akik addig is minimum furák voltak nekem (pl. egy régi vívótársam. Mondhatnám, hogy a vívóstílus maga az ember...).

Jól elkalandoztam. Ami a karácsonyt érinti, lehet, hogy a mi családunk túlzásba viszi az óvatosságot, de valahogy úgy vagyok ezzel, hogy inkább ebbe az irányba tévedjünk. Nem rettegünk, csak igyekszünk odafigyelni. Szüleim mindketten 70 felett, Apukám vérnyomás problémákkal, de a nővéremnek is pl. sérülékeny az egészsége, szóval ha lehet, ne kockáztassunk fölöslegesen. Már épp eléggé aggódtam az esküvő miatt, de ott összesen negyed órát voltunk zárt térben, és - bár szerintem egyáltalán nem mindenható, de -  rajtunk kívül mindenkin volt maszk. 

Az, hogy a szüleim lakásában összejöjjünk, együnk-igyunk - idén nem tartottuk kivitelezhetőnek. Persze ment az agyalás, hogy előtte mondjuk letesztelünk mindenkit, de aztán arra jutottunk, hogy a legmegbízhatóbb PCR az egész családra horror drága lenne, és az is azt jelentené, hogy tesztelés után hermetikusan elzárjuk magunkat mindentől és mindenkitől. Ráadásul Rezső anyukája erősen esélyes, hogy COVID-os lett (csak nem tesztelték), szóval mi is már lehettünk volna akár tünetmentes fertőzők.

A másik oldalról viszont ott van az a dilemma, hogy ki tudja, hogy a szüleinknek még mennyi karácsony adatik meg. És ha esetleg kevés, akkor luxus "elherdálni" egyet. Ezt velük és magunkkal se tehetjük meg.

Azt hiszem, hogy a lehető legjobb kompromisszumot hoztuk meg azzal, hogy a szüleim előtti játszótérre terveztünk 24-én egy összejövetelt. Nagyon szerencsések és áldottak vagyunk, hogy aznap ennyire szokatlanul enyhe idő volt. Az eső is addig esett, amíg Óbudáról a 11. kerületbe autókáztunk, onnantól az is megkímélt minket, legfeljebb néha szemerkélt alig észrevehetően. Négyre jöttünk, de már akkor kezdett sötétedni. A gyerekeken úgy láttam, meg se kottyan nekik, hogy idén más a karácsony. Ugyanúgy be voltak sózva, folyamatosan nézték a szüleim ablakát, látni vélték a fa kontúrjait, és az időnként kívülről az ablakon visszatükröződő fényekről azt képzelték, hogy az angyalokat látják, aranyhajjal (Szonja 9 évesen is ragaszkodik a mesékhez, egyszerűen hinni akar benne). Elénekelgettük a szokásos nótákat, elmondtunk imát azokért, akik már nem lehetnek velünk, aztán egy idő után egyszer csak felgyulladtak a szüleim ablakában a karácsonyi fények! Úgy, hogy mindenki lent volt a játszótéren. Ez tényleg csak az angyal lehetett!

(Megkérdeztem Apukámat, hogy időzítős kapcsolóval csinálta-e, vagy a szomszédékat kérte-e meg. A kapcsolós tippem volt jó).

Anyukám felment húgommal az ajándékokért, és amikor mondták, hogy először a legkisebb kapja meg, Andris (már 4 éves) öntudatosan mondta, hogy ez ő...(kicsit később azt is elmondta, hogy először Apa hal majd meg, aztán Anya, aztán Adél, és végül ő). Minden ajándéknál nagy volt az öröm, iszonyú cukik voltak, ahogy mutogatták nekünk, miket hozott a Jézuska. Később Anyukám felment a kajákért, mindenkinek annyit adott, hogy egy egész huszárszázadot el tudott volna egy hétre látni (mi kocsonyát, töltött káposztát, babsalátát és sütiket kaptunk). Én még otthon szétporcióztam külön tasakokba az elmaradhatatlan karácsonyi perecet, és kiosztottam a népnek.

Rezsővel mi ezután láttunk csak neki az ünnepi vacsorához, és vacsora után a fadíszítéshez (tökre elment az idő aznap, és ebéd után inkább ledőltünk pihenni), de végül meglett minden az első közös karácsonyunkra.

Igazából azt hiszem, minden visszássága ellenére ez egy nagyon emlékezetes karácsony volt.

Számomra arról szólt, hogy a családunk csak azért is erősebb, mint holmi járvány. Hogy úgy meg tudtuk oldani az együtt karácsonyozást, hogy ne is veszélyeztessünk véletlenül se senkit (szabad térben, távolsággal, maszkban azért minimális a fertőzés veszély akkor is, ha lett volna köztünk tünetmentes pozitív). Persze Anyukámon éreztem, hogy csalódott, de remélem, hogy jövőre minden visszatér a rendes kerékvágásba. Apukám ráadásul kifejezetten örült annak, hogy most nem lepte el a zsúfolt család és hangos zsivaly a lakást, és nem kellett a pincéből felcipelni a plusz asztalt, székeket.

A gyerekeknek meg szerintem örökké emlékezetes marad az a karácsony, amit a szabadban töltöttünk el. Biztos, hogy emlegetni fogják.

Hála még egyszer az időjárásért.

Hála a családomért.

Hála Rezsőért.

(26-án a nagy családdal zoom-oztunk egy kicsit. Jó lesz majd velük is újra rendesen találkozni. Főleg a nagybátyám hiányzik)