Már csak pár napom van.
Nem tűnik hat hónapnak.
Még úgy érzem, a végtelenségig tudnám ezt folytatni.
Ha a magánéleti nyűgöket nem nézem, ez életem legjobb hat hónapja volt.
Oké, anyagilag sajnos nem volt túl kifizetődő - ha az lett volna, nyilván nem mennék vissza dolgozni.
Kitalálnék magamnak még dolgokat, karitatív munkákat, de őszintén szólva ebben a hat hónapban talán három esetre ha emlékszem, hogy unatkoztam...
Az persze jó, hogy könnyen találtam munkát, és előzetesen elég szimpatikus is volt (aztán persze ki tudja...), de semmi, semmi az égvilágon nem ütheti ezt a szabadságot és főleg stresszmentességet.
Elmondhatatlanul nincs kedvem visszatérni a napi 8,5 óra plusz közlekedés kötöttségébe, az aggodalmaskodásokba (ezek egy részét tudom, hogy én csinálom magamnak), de hát amíg nincs jobb ötletem, hogyan termelődhetne a kis pénzem, addig ez van.
Mindenesetre hálás vagyok, hogy legalább ez a hat hónap megadatott nekem.
Sok dolgot így se tettem meg, amit előzetesen szerettem volna (pl. egy sort se írtam a tervezett regényeimből, vagy a tanulgatások üteme is jóval lassabb volt, mint hittem), de összességében a lehető legjobban használtam ki az időt: sokat voltam a családommal, utaztam ötször (New York, önkéntes munka Partiumban, Belfort, Dolomitok és Horvátország), és főleg hagytam, hogy néha pihenjek, mert igenis kell a dolce far niente.
Most megtehettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése