Meg munkanélküliségem eddigi benyomásai.
Majd pótolom (vagy nem), de egyelőre inkább az idei BSZM-ről írok, mert az kívánkozik ki jobban.
Tavaly hatalmas élmény volt, egyrészt nagyon jól működött a mi kis triónk, másrészt ez volt az első Balatont megkerülő futóélményem. A szívfájdalmam akkor teljesen akut volt még, és épp ezért az a négy nap nekem egy terápiával ért fel. Annyira bennem van, hogy amikor a harmadik napon, a kedvencemen, Fövenyesről (B)Aszófőn át Füredre értem, volt egy olyan gondolatom, hogy talán azért is kellett ilyen sok évet "elvesztegetnem", mert pont így leszek valakinél jókor jó helyen. És hogy így várhat rám a boldogság.
Az azóta eltelt egy évben sajnos ezt az optimizmust nem tudtam megőrizni, részben nyilván a sikerélmények elmaradása miatt is.
Úgyhogy idén a lelki sérülésem már inkább krónikus volt - nem fájt olyan intenzitással, mint tavaly, de valahogy olyan csöndes, szomorú feladásba süllyedtem.
Talán ezek miatt volt úgy, hogy tavaly végig óvatos tempóban futottam, 5:50 körüli kilométerekkel, amennyire csak lehetett, örömfutásokkal, idén - bár annyival többet ezen a télen se edzettem, igaz, most mégis egy maratoni felkészülés után érkeztem a téli nyugis alapozásba - úgy döntöttem, hogy kicsit versenyzek a tavalyi magammal, és gyorsabb leszek. Ha 5:30-as átlagtempóval tudom futni a négy napot, azzal már elégedett lettem volna.
Csütörtök kora reggel a BAH csomópontnál találkoztam a lányokkal, rettentően örültem, hogy újra elindítjuk az idén 'Macska-jajj!!' névre keresztelt triónkat, a futásokat és az esti borozgatásokat.
A kocsiban persze végig dumáltunk, volt mit bepótolni (főleg nekem, mert R és I kollégák, ők jobban képben vannak egymással). Siófokon szelfizgettünk párat, megint megállapítottam, hogy a Balaton mindig gyönyörű, aztán lassan-lassan beálltam a rajtba. Idén én kezdtem, a szakaszom Siófoktól Szántódig tartott, ez olyan 16.05 km.
Gondoltam, mikor máskor tolhatom úgy igazán meg, mint az első nap, amikor még friss vagyok, úgyhogy ennek fényében szépen, lendületesen kezdtem, de persze úgy, hogy ne legyen megdöglős sprint. Várakozásaim szerint ez olyan 5:15 körüli tempóra lehetett jó, ehhez képest meglepődve vettem észre, hogy sokkal gyorsabb vagyok. Ebben benne volt, hogy valahogy olyan emberek sodródtak a közelembe, akik nagyon jó ritmusban tudtak húzni engem.
Az út eleje ismerős volt a siófoki félmaratonokról, de aztán nem kanyarodtunk vissza a körözgetéshez, hanem folytattuk Zamárdi irányába.
Ez a rész nem volt túl izgalmas, inkább nézegettem, hogy mennyi új ház épült arrafelé, meg figyeltem a táblákat, hogy vajon mikor érek már ki végre Siófokról (elég sokára). A tempót (ami egyébként alig volt kilométerenként 5 perc fölött) egész jól tudtam tartani. Ennek az volt az ára, hogy ez nem örömfutás volt, hanem amolyan dolgozós.
Aztán amikor Zamárdinál kiértünk a partra, erős kísértést éreztem, hogy megálljak fotózni, annyira gyönyörű volt a túlpart és az egész közelről felém integető Tihany a nyergében békésen megülő apátsággal, de úgy éreztem, ebben a tempóban az túlságosan kizökkentene a ritmusból. Úgyhogy inkább csak néztem, néztem, és próbáltam legalább az emlékezetembe bevésni a látványt. Olyan érzésem volt, mintha egy kicsit nagyobb nyújtózkodással el is érhettem volna a félszigetet.
A végére biztos, hogy már egyre kényelmetlenebb volt a tempó, de győztem szuflával, úgyhogy kb. 1:21:53 idővel, nagyjából 5:04-es átlagtempóval zuhantam be Szántódon a célba, ahol R-nek adtam át a dugókát.
Szántódról Balatonszemesre autókáztunk, ahol megint volt egy kicsi időnk a parton sétálgatni és fotózni.
Összefutottam egy régi zenekaros társammal, aki a férjét kísérte (ő egy rokonnal párosban nyomta). Tavaly már nagyon be voltam sózva, hogy végre futhassak, most már túl voltam az aznapi adagon, szóval nekem már csak a drukkolás maradt. R befutott, I útnak indult, mi meg Fonyódra gurultunk.
Volt annyi időm, hogy kisétáljak a móló végére, integessek a tanúhegyeknek (Badacsony látványa még mindig eltölt némi szomorúsággal), aztán a célba sétáltunk, hogy várjuk I-t.
Nem volt túlságosan feldobva, neki az a szakasz semmilyen volt. Tavaly én valószínűleg azért szerettem nagyon, mert Lellén sok "emlékhely" mellett (a ház, ahol nyaraltunk, a hely, ahol belesültünk a Paradise city karaokeba) futottam el, és nekem a házak közti unalmasabb kanyargásért bőven kárpótolt az a látvány, ami Fonyód előtt a partra kiérve fogadott.
A befutó után kiörömködtük magunkat, és még az se nagyon tört le, hogy a célban kapott cetli alapján idén csak a kategóriánk hatodik helyén állunk. Gondoltam, nem lesz kétszer olyan mázlim, hogy egy két szereplős kategóriába kerülök.
Fonyódon vettünk egy-egy sört (kivéve R, aki vezetett), és elindultunk Kéthelyre, egy borbirtokra, ahol aznap megszálltunk. Hú, az hely nagyon pöpec volt!!! Na és a vacsora is, igaz, rettentően drága volt, de cserébe finom, és még szép is. Este még a Thummerer boromat is csapra vertük, úgyhogy elég jól teljesítettünk. Ami elmaradt, az a nyújtás és hengerezés.
Ja, nekem volt még némi munkám a zenekar franciaországi útjának szervezésével (soha, de SOHA többet nem vállalok el ilyesmit), de ez annyi időt azért nem vett el, hogy ne élvezzük ki az estét.
Aludni nem aludtam túl jól, sajnos, de ezt már megszoktam.
BSZM 2019, első nap.
Teljes táv: Siófok-Fonyód - 48,45 km.
Én részem: Siófok- Szántód, 16, 05 km.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése