Kis év eleji, és utó-visszatekintő

Erősen indítottam az évet - felmondtam.
Még nem tudom, mi lesz velem márciustól, a leghalványabb lövésem sincs, merre menjek tovább, hogy olyan munkát találjak, ami nem készít ki (sőt, amit esetleg szeretni is tudok, ha nem is minden nap, de úgy összességében), és amiből az állam se kopik fel.
Nagy feladat lesz rendet tenni a fejemben, újra működésre bírni az agyamat, és elindulni azon az úton, hogy a rám váró munkát megtaláljam.
Addig viszont pihenek végre egy óriásit.
Meglátogatom a gyerekes tesóimat/ismerőseimet.
Talán keresek valami heti pár óra önkéntes munkát.
És persze keresem magamat, és az új lehetőségeket.

Valahol nagyon izgalmas és új ez a tapasztalat nekem, aki extrém módon szeretem a biztonságot és kiszámíthatóságot.
Tudom, hogy nem lesz mindig könnyű, hogy lesznek nehéz és kétségbeesett időszakok.
De most akkor is így kellett döntenem.

Múltkor még rájöttem, hogy a 2018-as listára igazán hozzáírhattam volna, hogy persze, rettentő szar, hogy otthagytak, és hogy lehet, hogy a saját családnak is már annyi (tudom, ez nem fordulhat elő, hiszen LERAJZOLTAM! :) ), de ha nem így történt volna meg, egy csomó dolgot meg se tapasztaltam volna.

Ha együtt maradunk, talán sose futok második, pláne négy óra alatti maratont.
Sose ismerem meg Kálmán2-t, aki iszonyú cuki, és aki most már szerintem se akar tőlem semmit (bár eddig se tett érte semmit, talán az is lehet, hogy sose akart mást), és én annak is örülök, ha talál valakit, mert nagyon megérdemli. Remélem, hogy ez esetben is maradhat köztünk haverság, néha esetleg egy terepfutás, vagy annak is örültem, hogy múltkor elvitt barlangászni, ami ugyan kiderült, hogy nem az én világom, de egyszer nagyon érdekes tapasztalat volt.

Sose ismertem volna meg Tódor1-t, aki tök hülye és nem normális, és sokszor hetekig nem értekezünk, de aztán valahogy mégis, és olyankor szinte mindig feltuningolja kicsit az önbizalmamat.

Nem mentem volna Svájcba, ahol nem készült volna el életem fényképe.

Nem mentem volna még előtte a BSZM-re, ahol a későbbi svájci lánycsapat összeállt.

Nem mentem volna társkeresős túrákra, amik azért messze nem tartoznak a legjobb élményeim közé, de mégiscsak megismerkedtem olyan csajokkal, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot.

Nem próbáltam volna ki, hogy milyen egy klikkmentes havervagy rendezvény, ahol vadidegen három másik emberrel kell beszélgetni addig, amíg újra nem sorsolják az asztalokat. Nekem ez mindenképpen egy tök érdekes élmény volt.

Nem találtam volna vissza megint a sítúrás J-n keresztül megismert bandához, akiket csúnyán hanyagoltam, amíg párkapcsolatban voltam (persze az embernek az ideje is véges), de ők zokszó nélkül visszafogadtak. Velük a legjobb a borkóstolás. Akár úgy is, hogy becsempésszük a moziba a borokat azzal, hogy kizárólag olyankor ihatunk, amikor a filmben megszólal egy telefon, sms, vagy bármilyen üzenet jön, vagy kimondja valamelyik szereplő azt a szót, hogy telefon.

Nyilván mindent, de mindent odaadnék azért, ha mégis működtünk volna, és most babát várnék.
De valami miatt ennek így kellett lennie.