Mivel harsonás zenésztársam ugyanebben a cipőben járt, így szerencsére mégis úgy döntöttem, hogy vele együtt odamegyünk, még ha emiatt a koncert utáni sörözésről le is kellett mondanunk.
2014-ben és 15-ben igen jó időkkel sikerült a versenyt abszolválni, tavaly pedig nővérem első hivatalos félmaratonjához asszisztáltam, szintén szuper, 1:55 körüli idővel.
Idén csak jól akartam érezni magam.
A maraton óta eléggé leeresztettem, szóval nem vártam magamtól nagy időket.
Persze ez Siófok esetében mindig így van: az előzetes tervem mindig egy kényelmes, akár két óra feletti idő, örömfutás - és ebből szoktam rittyenteni a dobogós időeredményeket.
Egyrészt a pálya iszonyú gyors, sík, emellett kellemes hűvös szokott lenni, valamint beérik az egész éves futkorászásom még úgy is, ha a versenyt megelőző egy-két hónapban már lefele szálló ágban szoktam lenni.
Nővérem szombaton 1:45-öt futott. Ez durván jó idő, nagyon büszke vagyok rá! Nem gondolom, hogy teljesen lehetetlen lenne nekem is egy ilyen, de ahhoz rengeteget kellene edzenem, talán profi segítségre is szükségem lenne. De engem ez nem vonz és motivál. A legjobb időm, ha jól emlékszem, 1:48:47 (2014 ősz, Wizzair), ezzel én már bőven elégedett vagyok.
Az autópályán még szakadt az eső, de mire Siófokra értünk, már semmi nem volt, csak a borús idő, az eltűnt északi parttal, kellemes, hideg, de nekem nem túl hideg hőmérséklettel.
A rajt után arra gondoltam, hogy én most jól akarom érezni magam, hogy nem érdekel az idő, simán elengedem, ha idén nem lesz egy 1:55 alatti félmaratonom se (szerintem Füreden egyébként alatta lehettem, csak hosszabb volt a táv), az se érdekel, ha két óra felé csúsznék, csak ÉLVEZZEM.
Úgyhogy ennek megfelelően tartalékosan indultam, és futottam 5:30-as első kilométert. Ami azért kényelmes és tartalékos futásnak marha jó.
Nagyon szeretem a siófoki félmaratonban, hogy már vannak olyan házak, kis villák, amiket szinte személyes ismerősként köszöntök. De azért a legjobban akkor is mindig azt a részt várom, amikor kiérünk a Balaton partjára. Végig enyhén jobbra tekert fejjel futottam, nehogy egy pillanatra is lemaradjak a kedvenc tavamról. Kivéve, ha a kamerának kellett pózolni.
Kicsit gyorsultam, ahogy bemelegedtem, de úgy igazán a második körben lódultam meg, amikor úgy éreztem, hogy van bennem annyi tartalék és állóképesség, hogy belefér ez a gyorsulás anélkül, hogy az örömfutás rovására menne. Bár azt azért hozzáteszem, hogy ez már nyilván nem a kényelmes tempóm volt.
Egy helyen egy rettenetesen idegesítően nyögő-lélegző hapsi volt a közelemben, és mivel nagyon hasonló volt a tempója, ezért úgy tűnt, sose szabadulok meg tőle - hacsak nem gyorsítok. Úgyhogy ez is adott egy motivációt a gyorsításra, és ha már gyorsultam picit, úgy is maradtam.
Az már nálam teljesen becsípődött, hogy a félmaratonokat három hét kilométeres szakaszra bontom, úgyhogy most leginkább az utolsó hetest nyomtam meg. Sokszor van olyan, hogy az utolsó két-három kilométeren már nincs erőm úgy igazán gyorsítani.
Most volt, a 17. kilométertől már 5 perc/km körül volt a tempóm, az utolsó két kilométeren meg bőven alatta.
És egyáltalán nem éreztem durván fárasztónak, csak azt, hogy a vége felé azért már rendesen ziháltam, és kezdtem közelíteni a határokhoz.
Amióta leszoktam a három lépés be- három lépés kilégzésről, azóta eltűntek a keringő- és egyéb belső zenehallgatások. Most nagyon sokáig az öt lépés be, három ki működött. Volt egy szakasz, amikor 3-3 volt, akkor rövid ideig jöttek a keringők is, de utána már fokozatosan gyorsítottam.
Jó ez nekem így, miközben a külső dolgokra figyelek, bámészkodok, a légzésemre is koncentrálok, és ezzel egyfajta meditatív állapotba kerülök. Hacsak nem fejszámolgatással töltöm az időt, mint a maratonnál, de mivel itt egyáltalán nem érdekelt az idő és részidő, ezért nem volt mit számolgatni.
A nettó időm végül 1:51:10 lett, ami a negyedik legjobb időm, és ezerszer jobb annál, amit előzetesen vártam magamtól. Az első kör végén úgy saccoltam, hogy 1:55 körüli eredményre jó leszek, de ezzel a második körös gyorsítással még többet tudtam lefaragni. (Megnéztem utólag: 57:02 volt az első köröm, és 54:08 a második).
Azt az egyet kell még kielemeznem, hogy miért van az, hogy ez a Siófok nem enged engem kétórás félmaratont futni. De amíg nem megy ez az örömfutás rovására, miért is ne gyorsítsak?
Harsonás társamnak sikerült a célja, 1:40 alá ment, ami teljesen hihetetlen idő nekem még úgy is, hogy ő 12 évvel fiatalabb, és férfi.
Hazafelé se volt semmi esemény, örülök, hogy gond nélkül sikerült vezetni, remélem, Á se félt mellettem.
Otthon szóltam nővéremnek, hogy nincs-e kedve egy hamburgerezéssel megünnepelni a futást, és mivel volt, így ez a hagyomány is folytatódott.
Idén több félmaraton már nem lesz (hivatalos "csak" három volt, a Duna-kanyar, Füred és ez, viszont volt mellette Bikás-park futás és rengeteg olyan táv, ami legalább félmaraton hosszúságú volt, vagy akár terep félmaraton. És hát persze egy maraton).
Még vár rám egy Velencei-tó kerülés Szilveszterkor, hát, ott nagyon kérdéses, mit fogok tudni csinálni edzés nélkül, hidegben, de úgyis a buli-faktor fog dominálni. Remélem, nem döngő mínuszok lesznek. Szeretek (most már) hidegben futni, de mindennek van határa...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése