It IS just madness

Vasárnap estére befordultam. Tódor1-gyel már egy rövid szombati üzenetváltást leszámítva nem kommunikáltam, és kezdett hiányozni.

De tudtam, hogy ez át fog menni rajtam, csak attól még szar volt.
Párszor meghallgattam a Madness-t, és amikor Matt azt énekelte, hogy is this real love, or is it just madness? - akkor persze tudtam, hogy ez a kérdés még csak fel se merül, inkább úgy lehetne kérdezni, hogy ez valami olyasmi, amiből lehet-e idővel real love, vagy csak madness, de még arra is az volt a legesélyesebb válaszom, hogy hát csak madness...
Fáradt is voltam, vasárnap megállás nélkül rámoltam, és valahogy olyan érzésem volt, hogy sose lesz vége, bármerre néztem, még mindig egy csomó pakolnivaló volt a lakásban.

Este átvittem Mazut E-hez, vele ittam egy Tequilát, és már az is segített.
Aztán, ahogy sejtettem, hétfőn már egész tűrhető volt a kedvem, igaz, hogy éjjel alig aludtam, több órát ébren voltam hajnalban, és végül fél hatkor egyébként is fel kellett kelni, mert a festők már kora reggel itt kukorékoltak nálam.
BTW, a fő festő pasi...mmm....persze tabu, családos, meg amúgy se jönnek be a tetováltak, de azért jól esett a jelenléte a kis lakásomban. Nézni lehet. Meg amúgy tök jó fej.
Miután csak láb alatt lettem volna, és amúgy is agyon untam magam, amíg ők dolgoztak, ezért felkerekedtem, és meglátogattam A húgomékat. A buszmegállóban voltam, amikor pittyent a viber, gondoltam, A az, de nem, Tódor1 írt, tök cuki dolgokat, én meg vigyorogtam, akkor is, ha ez csak egy megkattanás.

Miután kinagynéniskedtem magam, még találkoztam a túrarandis lányokkal, közben Tódor1 még mindig írogatott, és már nagyon rá akarta terelni a témát a láb-fixációjára, és most már nem engedtem el a fülem mellett, hanem írtam neki, és este aztán egy hosszú beszélgetésbe ment át a dolog.
Jobban szerettem volna talán élőben beszélni, de a semminél a viber is jobb volt. Meg így azért át tudom gondolni párszor a közlendőmet.

Valami olyasmit írtam, hogy engem nem feltétlenül zavar a láb-fixáció (hogy konkrét fetisizmusról van-e szó, vagy hogy milyen mértékű, az nem derült ki, de nem is ez a lényeg), csak mivel úgy gondolom, hogy az a mondás, mely szerint a futó teste a temploma, és a lábujjai a szemetesládája, az sajnos esetemben elég találó, ezért nálam valahogy a lábujjak és a lábfej nehezen kötődik össze az esztétikummal, és zavarba hoz az erre irányuló kíváncsisága és titokzokni-rajongása.
Azért nem ragoztuk túl a dolgot, inkább áttértünk arra, hogy három személyes találka után hogy látjuk egymást, és ezt szerintem sikerült nagyon jól megbeszélni.
Ő azt írta, hogy inkább szexuálisan érdeklődik irántam, mintsem érzelmileg.
Ez valahol persze hízelgő, hiszen vonzónak talál, valahol viszont picit csalódás, mert én úgy éreztem, hogy valami akár elindulhatott nála is.
Én elmondtam, hogy tökre bírom, és nagyon jó volt együtt zenélni, de úgy érzem, hogy nagyon mások vagyunk.
Ő ugyanezt érzi.
Azt is elmondta, hogy már nagyon rég volt komoly kapcsolata, de azért hiányzik neki az érzés. A kínálkozó lehetőségekkel él, de egyikből se alakult ki aztán semmi komoly.

Valahogy fordítva vagyok sorrendileg. Nem azt mondom, hogy teljes mértékben kizárt nálam a kötetlen szex, de úgy alapvetően az nem én vagyok. Ő meg előbb akar szexet, amiből aztán vagy lesz valami, vagy - nagyobb eséllyel - nem.

Azt hiszem, sikerült elég jól lezárni, és nagyon díjazom, hogy őszinte volt: ha annyira a bugyimba (vagy a titokzoknimba) akart jutni, elég lett volna legalább eljátszania, hogy kezd megszeretni.
Nem hiszem, hogy lesz ebből nagy haverkodás, szóval lehet, hogy teljesen itt a vége.

Legalább egy-két nap, és talán rá tudom venni magam, hogy megnézzem, kik jelöltek a társkeresőn, mert erre már napok óta képtelen vagyok.

Tódor1-gyel két hete találkoztam először, és arról a randiról vigyorogva mentem haza.
Aztán jó volt megosztani vele az edzéseket, még jobb volt zenélni, jó volt örülni annak, ha bejelentkezett viberen, jó volt a bókjait fogadni (kivéve a nagyon láb-vagy szexuális tartalmúakat), szóval összességében ezért a két hétért én nagyon hálás vagyok neki.

Lehet, hogy ez mégse madness, hanem egy kellemes találkozás: ment valamerről az életünk, egy ponton, egy pillanatra találkozott, aztán mindenki megy egy teljesen más irányba.

Búcsúzóul nem is a Madness-t linkelem be, hanem Greg Lake Sage-át, amit Tódor1 is pötyörészett nekem picit a gitárján múlt vasárnap.
https://www.youtube.com/watch?v=5AXxQGai4JU