Sokáig bosszankodtam emiatt.
Tegnap viszont úgy éreztem, hogy jobb is.
Eddig is voltak olyan K&H-k, hogy borzasztó hőség és tűző nap volt. Tegnap, mire én futottam, a nap nem sütött, cserébe az aszfalt ontotta magából a meleget, és olyan párás, fülledt volt az idő, amilyen még soha.
Talán ennek, meg a késői futásnak (én délután négy után indultam) köszönhető, hogy bár úgy éreztem futás közben, hogy szinte mindent beleadok, és még tudat alatt se kellett tartalékolnom két újabb körre, mégse sikerült a tavalyelőtti vagy tavalyihoz hasonló időt elérnem (mindkétszer 34 percen belül voltam).
Panaszra így se lehet okom, mert a 34:20 így is nagyszerű eredmény, főleg ilyen körülmények között.
Évről évre lassulok, de hát fiatalabb se vagyok.
Kicsit talán gyorsan is kezdtem, 4:30-as első kilométerem se tavaly, se tavalyelőtt nem volt (de vitt az ideg is a zaklatás miatt), aztán a harmadik kilométerem lett picit lassabb (majdnem öt perc! :D), de utána próbáltam rátenni egy lapáttal, hogy ne lassuljak nagyon le. Az utolsó előtti kilométeremmel elégedett vagyok, a legutolsó viszont lehetett volna gyorsabb, csak addigra már elkészültem, és a pályát se ismertem, szóval nem mertem (őszintén nem is akartam) időben elengedni az utolsó hajrát.
Kétszer hatalmasat dörgött az ég.
Utána örültem annak, hogy a trópusi fülledtségben nem kell még két kört futnom, ez most ilyen év volt. A helyszínt nem zártam a szívembe, bár előnyei is voltak (pl. a WC), de a futás közben az égvilágon semmi látnivaló nem volt, csak az ide-oda kanyargó aszfalt út és az irányt jelző bójasorok.
Bármennyire kipurcantam, a két darab fotóst, akik a pályán vártak, kiszúrtam, és amíg elmentem mellettük, összeszedtem minden erőmet, hogy őszintének tűnjön a mosolyom.
Ráadásul az agysorvadásos nagyon felhúzott (sms-ek és e-mailek tömegei, még hívni is próbált egyszer, de a hangpostám lehallgatásához nincs gyomrom). Még bőven a rajt előtt egy tök idegen csaj megkérdezte, hogy segíthet-e, és hogy rosszul vagyok-e. Mondtam, hogy igen, de lelki ügy, zaklatás, és mindjárt elmúlik. Az elmebeteg hülye gyakorlatilag beismerte, hogy megfigyeli a lakásomat - ez mondjuk valahol remek muníció arra, ha bármi jogi procedúra kerekedne belőle, ugyanakkor hihetetlenül félelmetes is. Tesóm haza is kísért, és többször körülnézett, mikor hazament. Az a tippem, hogy nem is annyira gyalogosan jár-kell erre, minthogy időnként elkocsikázik az utcámban. Épp elég.
Ma ügyvédet hajkurászok, kolléganőm javasolt egy nagyon jót, csak még nem vette fel, de akár volt gimis osztálytársat is megkereshetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése