Zaklatás

Tegnap hatalmas élmény volt a koncert. Ott ugrabugráltak a táncosok a zenénkre, ilyet még sose csináltunk! Kár, hogy nem láttam, csak amikor épp a látóterembe kerültek, de majd utólag megnézem.
Az a majdnem totális szétesés gáz volt, de valószínűleg már mindenki fáradt volt. Nekem egyértelmű volt, hogy D NEM intett még be, de mivel valakik elindultak, valahogy az volt a kollektív psziché (bennem legalábbis), hogy az erősebbekkel mentem az összetalálkozás miatt, szóval aztán én is a "beugrókhoz" álltam, és végül össze is találkoztunk, de ott erősen rezgett a léc.
A többi rész szerintem jól szólt, talán néha még a múltkori koncertnél is jobban. Vagy csak megvettek engem is a balettozással.
Nagyon szeretem, hogy D-vel nagyságrendekkel kevésbé vagyok lámpalázas koncerteken (kivéve, ha egy füligszáj élmény váratlanul beül a koncertünkre, mint legutóbb...)
5:40-től :)

De nem emiatt kezdtem el írni.

Vasárnap vagy szombat reggel csörgött a telefonom, "Ne vedd fel!" nevű kontakttól. Esküszöm, nem emlékeztem rá, hogy kit kereszteltem így át, de mivel hihetetlen okosnak tartom magam, ezért szót fogadtam, és nem vettem fel. Lehetett rámenősebb biztosítási ügynök, vagy még a vakrandis korszakomból valaki. Talán csak véletlenül hívott, mert aztán nem keresett többet.

Tegnap zenekaron a szokásos, agysorvadásos elmebeteget próbálom levegőnek nézni, mert sajnos már rég eljátszotta azt, hogy normálisan tudjak neki köszönni. Egy alkalommal elmentem mellette, de nem néztem rá, erre eszelősen felnevetett. Szokott ilyet csinálni.
Kicsivel később a telefonomat nyomkodtam, barátokkal cseteltem, amikor odajött hozzám, és megkérdezte, hogy mi a bajom vele. Hirtelen csak annyit tudtam kinyögni, hogy sok minden, de leginkább hagyjon békén.
Kicsivel később MEGINT visszajött (akkor is a telefonom nyomkodtam, épp az iménti incidenst írtam meg a tesómnak, őt is zaklatják sajnos, az exe), és azt mondta, hogy nagy hibát követek el, ő egykor szeretett engem, és valami olyasmit is hozzátett talán, hogy az a baj, hogy most is. Erre már nem tudtam nem felemelni a hangom, szerintem páran hallották körülöttem, hogy azt mondtam: szállj már le rólam!

A koncertet tényleg élveztem, kivéve, amikor sajnos a látóterembe került, meg ez olyan, ha megérzem, hogy néznek, óhatatlanul odakapom a tekintetem (aztán gyorsan el), de ez az agykárosult lehet, hogy azt hiszi, amúgy is ránéztem volna.
Amikor mentünk az öltöző felé, szembe jött, és még valamit beszólt nekem, ezt A is hallotta. Mondta is nekem, hogy biztos volt benne, hogy nem állja meg, hogy ne mondjon valamit.

Ma reggel mindenesetre egy ilyen sms érkezett a "Ne vedd fel" - azóta feketelistára tett - számról:
"Tisztult a helyzetem, azzal, hogy a lany megszult, erted, most mar, barmit megteszek, ezt tudjad, en hazassag parti vagyok. Jozsi"

(Gondolom, azt jelenti, hogy a mostohalánya szült, és már elválhat, vagy passz. A vesszők értelemzavaró használatáról ne is ejtsünk szót...)

Bármit megteszel? Akkor b...ódj meg, és húzz el a zenekarról, és tűnj el teljesen!
És kezeltesd magad egy jó nevű elmeorvossal (bár valószínűleg úgyis reménytelen).

Nem tudom, mit tegyek.
Azt tudom, hogy mostanában nagyon szeretek zenekarra járni, de ő belerondít az élménybe, mert hacsak meglátom, a hányinger kerülget. Tegnap a kezem is remegett még egy jó ideig.
Tényleg hagyjam abba miatta?
D-re nem akarom rászabadítani ezt az egészet, ő zenélni és vezényelni jött, nem elmebeteg emberekkel foglalkozni. Hibásnak is érzem magam, hogy ezer éve írtam az idiótának, de akkor nem tudhattam, hogy ez lesz belőle, akkor mindenki felfokozott idegállapotban volt, és csak szólni akartam, hogy bár megértem a lépését, mert G valóban néha minősíthetetlenül viselkedett, DE mindenki tűrt a koncertmesterünk emléke, és sorainkban levő lánya miatt.

Mindenesetre ha abbahagyom a zenekart, arról D-nek is tudnia kell, és akkor nyilván az okáról is.
Persze nem akarom abbahagyni.
Tűnjön el ő, a franc enné meg.

Ilyenkor extrán fáj, hogy J lelépett, és ezzel is egyedül hagyott, igaz, hogy amikor volt, akkor se tudott ezzel a helyzettel mit kezdeni.