Azon gondolkozom, hogy ennyi, a családunkat sújtó átok mellett hogyhogy nem vagyok rosszabb lelkiállapotban, mint akár pár éve.
Egyrészt egy csomó dolgot később fogok fel.
A Nagybátyámat se hittem el nagyon sokáig, még talán akkor se, amikor párszor a saját szememmel láttam.
Most meg Apukámat, akiről persze még nem is tudunk semmi konkrétat, de amit Anyukám mondott ma a telefonban, azok után én is nagyon félek...de meg kell várni a vizsgálatokat januárban.
Szóval itt nincs is még mit felfogni.
Ne is legyen.

De ami miatt, azt hiszem, sok rossz dolog, nemszeretem munka, túl gyorsan repülő idő és a többi ellenére nem érzem magam annyira mélyen, ahogy egyébként érezhetném (sírok így is, meg forgolódok sokszor álmatlanul, de tudom, hogy ez lehetne még ennél is rosszabb) - az azt hiszem, amiatt van,  hogy nem vagyok egyedül. Hogy J-vel vagyok.