Fittipaldi

Nagyon sokáig, 38 éves koromig önazonosságom egyik fontos, még ha nem is a legmeghatározóbb eleme volt az, hogy én vagyok az az ember, aki nem vezet.

98-ban, első egyetemistaként vetettem bele magam a jogsiszerzésbe, de várakozásaimhoz képest (nekem ugye nagyjából minden mindig sikerülni szokott) elég nagy kudarcélménybe szaladtam. Pedig a KRESZ oktatást még nagyon élveztem, kifejezetten élvezetes órákat tartott az a törékeny, barna szemű nő.
Tudom, hogy másokhoz képest a két pótvizsgámmal sehol se vagyok, de nem is elsősorban azért volt kudarcos, mert kétszer megbuktam a forgalmin (a rutin viszont elsőre megvolt, nem is értem), hanem mert közben teljesen elment a kedvem az egésztől, és úgy, ahogy van, megutáltam a vezetést.
Részben köszönhetően kedves oktatómnak, egy nőnek, aki egyébként szerintem nem tanított rosszul, de hogy nem tudott velem bánni, az biztos. Nekem nem jön be, ha valaki azzal dicsekszik, hogy volt már, aki sírva szállt ki a kocsijából, és én is párszor már a bőgés határán voltam, csak aztán inkább összeszedtem magam, hogy ne adjam meg neki ezt az örömet. Nem jön be, ha leordítják a fejem, amikor életemben először lépek a gázra (egész addig csak a csúsztatott kuplunggal körözgettünk gyökketővel a dízel Suzukin), mikor felmentünk a tanpálya emelkedőjén, és jobb láb a féken, ballal engedem lassan a kuplungot, majd amikor kicsit már ráng a kocsi, fogni kezd a kuplung, FINOMAN lépjek rá a gázra.
Hogy mi a finom, az tök relatív, én ezt nem találtam el, emiatt durván letolt, hogy ez milyen gáz (szó szerint, haha), nem lett volna kiakadva, ha nem szól előre, hogy finoman, de hát ő DIREKT szólt.
Oké, értem én, de bakker, honnan tudjam, mennyire finoman, ha még életemben nem léptem arra a nyüves pedálra?
A rutinvizsgán emlékszem, volt egy befagyott tócsa, amin majdnem hanyatt estem, amikor a kocsi felé gyalogoltam, szóval nem voltam benne biztos, hogy megfelelő nap-e az egy jó kis vizsgázáshoz, ehhez képest a balra hátra merőlegesent teljesen jól megoldottam, mai fejemmel fogalmam sincs, hogy hogyan, mert ez mostanában elég bénán megy, korrigálgatok egy csomót, mire sikerül (tegnap mondjuk egész hamar beálltam szépen, de ez még esetleges).

Az első forgalmi vizsgán izgultam, mint állat, de szép figyelmesen és óvatosan vezettem, remegő lábakkal, és a hátsó ülésen egy másfél mázsás vizsgabiztossal. Zsófika megszokta, hogy kedves kis dízel Suzuki elindul szépen a kuplung felengedésével, és még csak gázt se kell nagyon adni. Igen ám, de se a remegő bal lábával, se a nem kicsi plusz súllyal nem számolt, így aztán, mivel épp egy kereszteződésben sikerült lefulladni, ennyi volt a történet.
A második vizsga előtt vettem pár pótórát, majd megbuktam úgy, hogy ki se jutottam  a forgalomba. Állítólag pedig egy tök jóindulatú vizsgabiztost fogtam ki. Szerintem picit az oktatóm is eltolta, hogy túl közel állt meg valamilyen járdaszegélyhez, és mivel Zsófika az előző vizsga óta elkezdett betegesen félni a lefulladástól, kicsit lendületesebben indult el a kelleténél, rá is ment a közeli járdaszegélyre, és ennyi. Ha kint történik ilyen, talán jóindulatúan szemet huny a vizsgabiztos, de ott mindenki látta.
A harmadik vizsga előtt egy órára Apukámat is elhívta az oktató: ez egyébként egy nagyon jó ötlet volt tőle (eddigre már rég terhes volt, és ez azért jót tett neki, kicsit normálisabban kezdett viselkedni), mert egyrészt szoktam, hogy valaki még figyel, másrészt ha nem is másfél mázsát, de egy kis plusz súlyt kaptam a kocsiba. Amúgy a nőci akkor extra bűbáj volt, akkor most játsszunk olyat, hogy mondod hangosan az összes táblát, amit észreveszel, meg hű és ha, de utána Apukám mondta nekem, hogy átlátott a szitán, és levágta, hogy most a kedvéért is erőlteti meg annyira magát a nő.
Még annyit róla, hogy rettentő kisebbségi komplexusa lehetett, hogy nincs egyetemi diplomája, úgyhogy többször elmesélte nekem, hogy a legrosszabb vezetők mindig a diplomások és egyetemi hallgatók, főleg az orvosok, de a közgazdászok is, és hogy ő egyébként a nem tudom milyen természetgyógyászos EGYETEMEN tanul.
Jó.
Párszor hallottam a barátjával is beszélni. Őszintén nem értettem azt a férfit, hogy nem old kereket.

De végül minden viszontagság ellenére meglett a jogosítványom, mert a harmadik vizsgára az oktatóm kedvenc vizsgabiztosa jött, sikeresen elhagytam a rutinpályát, és valahogy nagyobb gondok nélkül az útvonalat is teljesítettem, a jobbra párhuzamosan beparkolás pedig, emlékeim szerint, órákon se sikerült olyan jól, mint valahogy akkor. Utána persze a frász jött rám, amikor elindultunk, és észrevettem, hogy nem kötöttem be magam. Megálltam, bekötöttem, újra elindultam, és nagyon féltem, hogy most fogják azt mondani, hogy szevasz. Egy kanyar volt már csak a rutinpályáig.
De nem mondták.
Beértünk, gratuláltak, és én, a vezetési antitalentum, megkaptam a jogosítványomat.

Vége az első résznek.