Kamikáze félmaraton III

Fogalmam sincs, mi történt.
Illetve persze vannak tények: ennyire tökéletes időjárásban még nem futottam kamikáze félmaratont. Talán picit párásabb volt az ideálisnál, de nem sütött a nap, és kimondottan hűvös volt.
Tavaly sokkal többet futottam előtte (a szülinapi futás, és több félmaraton), idén viszont lehet, hogy hatékonyabbak voltak a gyorsító edzéseim.
Nem kicsit köszönhetek a Tordai-Tegzes úti emelkedőnek, ahol mindig a tüdőm akarom kiköpni, és lilákat látok, de utána annyira jó érzés felérni a dombtetőre. Annyit fejlődtem a felfelé futásokkal, hogy a végén a Ringló utcai szelíd, de hosszú emelkedő szinte meg se kottyant.
Tavaly is futottam fartlekeket, de idén talán hosszabbra vettem a sprintelős szakaszokat (majd összehasonlítom az edzéseimet), akkor is, ha ezek nem mindig estek kifejezetten jól.
Az adrenalin ugyanúgy jelen volt tavaly is, idén is.
Azt hiszem, legtöbbet talán mégis az számított, hogy nem 35 fokban, hanem kb. 22 fokban futhattunk, nem véletlen, hogy szinte mindenki egyéni csúcsot repesztett.

Idén két egész maratonváltó csapatot tudtunk kiállítani, ami rekord, nagyon örülök, hogy így elterjedt a futóláz a cégnél. R ugyanúgy bevállalta a félmaratont, mint én, szóval mi ketten voltunk a kezdő emberek. Ő hamarabb beállt a rajt zónába, úgyhogy előbb tudott picit indulni, mint én.
Csakúgy, mint tavaly, igyekeztem egy olyan tempót találni az elején, ami még nem sprint, viszonylag könnyed, de mégis gyors. A viszonylagos könnyedség persze hamar elmúlt, úgyhogy onnantól nem állíthatom, hogy élveztem volna az első hét kilométeres kört. Azt mondogattam magamnak, hogy ha ez könnyű lenne, akkor nem is lenne nagy szám megcsinálni.
Az elején mindkét kilométerem 4:40 alatt volt az órám szerint, a következő kettő is 4:50-ön belül. A negyedik és az ötödik volt utazósabbra tervezve, de mivel jobban bírtam, mint vártam, ezért nem igazán lassultam. Cserébe tényleg rettentően elfáradtam a végére, de egyik kilométeren se csúsztam ki az öt percből! A hivatalos eredmény szerint 33:50 volt az időm hét kilométeren. Ez egész egyszerűen hihetetlen!
Előző héten egy fartlek edzés alatt 36 perces volt a hét kilométerem, és akkor sejtettem, hogy idén is sikerülni fog 35 perc alá kerülni, de hogy még annál is egy bő perccel jobb leszek, azt álmomban nem gondoltam volna.
Azt hiszem, ez az az idő, amit talán nem is akarok már sose megdönteni. Ha akarnám, akkor is könnyen keresztbe tenne egy melegebb időjárás, szóval nem is csak rajtam múlik.
"Végre" egy kép rólam, amin látszik, hogy nem minden futásom móka, kacagás és mosolygás.

Miután K-nak átadtam a stafétámat, szinte megálltam. Elég rutinos vagyok már, tudom, hogy az első egy-két kilométer ilyenkor picit nehéz, de utána egészen normális szintre tudom "kipihenni" magam egy kényelmes tempóban. R viszont először csinált ilyet, és lehet, hogy nem volt 100%-osan egészséges se, úgyhogy egy kilométer után megvárt engem (az ő hét kilométere is kiváló lett, 34:01). Kérdezte, hogy nem baj-e, ha csatlakozik hozzám, mert egyébként ő most inkább feladná. Mondtam, hogy hülyéskedik? Nagyon örülök, ha nem egyedül kell ezt a két kört lenyomni. Magyaráztam neki, hogy higgye el, nemsokára jobb lesz, csak most nagyon lassan kell futni, hogy picit helyre rázódjunk.
Valóban helyre rázódott, de azt vettem észre, hogy onnantól megint picit lendületesebben futott. Valószínűleg egyedül én lassabb lettem volna, de ő húzott magával a tempójával. Megbeszéltük, hogy a második körben próbálunk utazni, a harmadik nem lesz egy örömmámor, de azt majd kilométerről kilométerre legyűrjük.
Mindig szurkoltunk a fordulóknál a szembe futó csapattársaknak, és ha kamerát láttunk, összeszedtünk magunkat, és vigyorogtunk. Voilá:

A harmadik körnél rém fáradt voltam, de olyankor már nincs mese, végig csináljuk. A tempónk meg meglepően jó, öt és fél perc körüli kilométer volt. A negyedik kilométernél (összesen 18 km) R rosszul lett. Szerencsére épp akkor futottunk el a Kertem mellett, szóval mondtam, hogy menjen nyugodtan vécére, megvárom. Bő két perc múlva folytattuk tovább, és meglepő módon nem is merevedtem le az ácsorgásban, viszont el tudtam intézni egy telefont az étteremmel, ahol asztalt foglaltunk a verseny utánra.
A végéhez közeledve utolértük az egyik csapat harmadik futóját. Mondtam R-nak, hogy kísérjük be T-t a célba, de valószínűleg nem hallotta, és amúgy is túl akart már lenni nagyon az egészen, és nem lassított. Így aztán én is magára hagytam T-t, R-val pedig kézen fogva, széles vigyorral estünk be a célba.

A félmaratoni időm döbbenet: 1:55:44 úgy, hogy több, mint két percig álltam közben. Ok, az első hét kilométer meg varázslatos volt, de tavaly hat perc fölötti kilométerekre kellett ahhoz lassulnom a második két körben, hogy ne legyek rosszul a hőségben, idén viszont a gyors kör után is egy nagyon jó tempót tudtam tartani, részben R-nek is köszönhetően, aki húzott magával. Ő pedig nekem köszönheti, hogy bár kétszer akarta feladni a félmaratont (az első kör után, és a harmadik körben, mikor rájött a vécézhetnék), de átsegítettem a holtpontokon.
Mindkettőnknek jót tett, hogy egymást erősíthettük.

A két váltócsapatunk remekül teljesített, pedig előzetesen mindenki óvatosan tippelt saját teljesítményére vonatkozóan, és egyébként is mindenkinek a szájába akartam rágni, hogy nem az eredmény a fontos, hanem hogy élvezzük a futást. Persze bagoly mondja...
R csapata 3:51:13 (iroda-csúcs), a mi csapatunk 4:04:07-es remek idővel teljesítette a maratont (kicsit szándékosan állítottam össze a csapatokat úgy, hogy a másik valamivel erősebb legyen, hogy Y örüljön. Egyébként ő volt az egyetlen, aki rosszabbat futott, mint tavaly, de ő akkor külön edzett rá, és komolyan egy erős rosszulléttől féltettem, úgy nézett ki a futása után, idén ő inkább az élvezetre ment, ami egyébként tőle kifejezetten fura, amilyen verseny-mániás.)

A legjobb megint az volt, hogy mindenki élvezte a versenyt, még az a kollégám is, aki bevallottan két kilométer után iszonyúan unja a futást (vívó a lelkem), nagyon lelkesen nyilatkozott, hogy milyen jól érezte magát, mennyire elvarázsolta a hangulat, és hogy ez még jobb csapatépítés volt, mint a rendes céges csapatépítő.
Íme a saját készítésű kollázsom - szerintem egész jó lett (fent lesz a cég face oldalán is, híres leszek...ja már az vagyok, hehe):