Tavaly ilyenkor többet edzettem, mert készültem a szülinapi futásra, és év elején még a 2015 kilométer is tervben volt. Idén se mondom, hogy teljesen kiestem volna a gyakorlatból, de egyrészt megint egy évvel öregebb lettem, másrészt kilométerekben mindenképpen kevesebbet teljesítettem, mint egy éve ilyenkor.
Főleg lassabb futásokat csináltam, és a legtöbb megtett kilométer "csak" 13,5 km volt, a vadonatúj útvonalamon (abból kettőt is csináltam egymás utáni heteken, annyira megtetszett), az önszivatás mesterfokát jelentő Tordai-Tegzes út tüdőkiköpő emelkedőivel.
A tervem az volt, hogy nagyon kényelmesen futok, és elsősorban a Balatonban fogok gyönyörködni, és vagy behozom magam két órán belülre, vagy sem - nem érdekel.
A terv jó volt, csak sajnos egy kicsit elkapott menet közben a versenyláz.
Így a kényelmes tempómnál kissé gyorsabban futottam, amitől nem lett szenvedős az egész, de határozottan dolgozósabb volt, mint amilyet előzetesen szerettem volna.
A Balatont sajnos sokkal rövidebb szakaszon láttuk csak, mint a siófoki félmaratonon, cserébe annál szebb látvány volt a Tihanyi félsziget a Tagore sétányról. Szerencsére itt is két kört kellett megtenni, úgyhogy kétszer is részese lehettem ennek a soha meg nem unható csodának.
Az első kör kicsit nehezebb volt, mert szinte teljesen együtt rajtoltunk a 6 km-es, 10,5 km-es és maratoni távú futókkal, és bár összességében jóval családiasabb volt a létszám, mint a budapesti futásokon, de az út sok helyen borzasztóan szűk volt, így az első körben sok volt a toporgás és kerülgetés. Szerencsére aztán szép sorban kihullottak mellőlünk a kisebb távokat futók, és akkor már nyugodtan lehetett mindenkinek a saját tempójában haladni.
Néha láttam a visszafordítóknál R-t, és most tudtam, hogy esélyem se lesz utolérni (nem úgy, mint tavaly Siófokon): ő túl van idén egy maratonon és egy félmaratonon, amúgy is általában gyorsabb, mint én. Végül egyéni csúcsot futott, és az összes női induló közül (kb. 180) a hetedik lett!!!
Persze én se szégyenkezem a 30. helyemmel (legjobb időmmel 12. lettem volna, de most sehol se vagyok ahhoz a kondihoz képest. Meg nem is célom).
Amikor körülbelül másfél kilométer volt hátra, ránéztem az órámra (végig tudtam, hogy öt és fél perces kilométereken belül, vagy akörül vagyok), és hirtelen azt hittem, hogy olyan 1:53-as idő is kinéz. Valószínűleg már fáradt voltam a fejszámoláshoz, mert ez nem jött össze: megint a tavalyihoz hasonló 1:54:32 lett a vége.
Ami egyébként egy szuper idő, és örülök is neki, csak máskor ilyen idő teljesen könnyedén is megy, most meg dolgozni kellett rajta. Hiába, én még csak most fogom rendesen elkezdeni a gyorsító edzéseket, azokat se fogom túlzásba vinni, csak idén is szeretnék elég jót futni a júniusi váltóban.
A hét kilométerekre tagolás most is nagyon bejött: az első hét kilométer öröm és boldogság volt, mert gyorsabb volt a kényelmes tempóm, mint előzetesen hittem - a toporgás és kerülgetés annyira nem is bosszantott, inkább örültem, hogy megfogtak, és így nem rohantam el nagyon az elejét. A második hét kilométeren utazni próbáltam, de azt is éreztem, hogy ez a tempó az aktuális tudásomhoz picikét gyorsabb. El is fáradtam rendesen az utolsó hét kilométerre, ott már minden egyes kilométert külön vártam és számolgattam vissza, hogy mennyi van még hátra. Kicsit úgy éreztem, hogy hát azért ez a félmaraton lehetne picit rövidebb.
Az utolsó két kilométeren próbáltam picit gyorsítani, ez valamennyire ment is (rátapadtam egy hölgyre, akinek biciklis kísérője is volt, és csak a végén hagytam le), de most nem voltak öt percen belüli kilométereim. Nem is baj, ahhoz képest, hogy 13.5 kilométer volt idén a legnagyobb távom, egész jól be tudtam osztani az energiámat a félmaratonon is.
Mivel viszont melózni kellett rajta, nem annyira voltam elfoglalva belső zenékkel (volt némi keringő, de aztán kényelmesebb volt az aszimmetrikus légzés, arra meg már nem jó), próbáltam menet közben felidézni az emlékeket, A lánybúcsújának helyszíneit, vagy amikor M-ékkel vagy P-ékkel sétáltunk át Csopakról Füredre.
Nagyon örülök, hogy R felhívta a figyelmemet erre a futásra, mert olyan jól esett a Balatont látni, gyönyörű időt fogtunk ki, és futni is jó volt, még ha közben néha éreztem is, hogy kicsit rövidebbel is beértem volna.
A hamburgerezés helyett idén halat ettünk, picikét sósabb volt annál, ahogy szeretem, de nagyon finom így is. Persze elbújhat az este elfogyasztott pisztráng mellett, amit J csinált.
Másnap este elkísértem J-t futni, gondoltam, egy kényelmes kocogás nagyszerű levezetés lesz, és majd öt kilométer után kiszállok mellőle. Végül 9 kilométer után hagytam csak magára: rosszul nem esett, de annyira friss se voltam, viszont így összejött a hétvégére 30 kilométer.
UI.: Örülök, hogy a képeken mosolygós vagyok (a nagyon x-lábú képeket inkább nem vettem meg), összességében tényleg jól éreztem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése