Szomorúnak kellene lennem.
Leszek az, most még nem fogtam fel.
De most legelsősorban hálás vagyok.
Mert ismerhettem, mert ennyi éven át meghatározó része volt az életemnek.
Mert rengeteget adott nekem bölcs és találó mondataival, humorával, anekdotáival, edzői útmutatásaival, és mert olyannak tükrözött engem vissza, amilyennek nagyon szerettem látni magam.
Örülök, hogy pár hete felhívtam, és tudtam vele beszélgetni. Azt mondta, várja nagyon, hogy ne legyenek jegesek meg csúszósak az utak, hogy kimehessen sétálni, és végre újra megerősödjön, mert már nagyon szeretne bejönni a városba meglátogatni minket.
Én ebbe akkor nagyon belekapaszkodtam, bár igazából mindig tudtam, hogy gyakorlatilag a vívóteremből fog ő elmenni.
Köszönöm szépen Pista bácsit!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése