Zaklatás?

Ha valamit vissza lehetne csinálni, nem írnék Szerencsétlen Agysorvadásosnak azután, hogy drámakirálynő módra kiszállt a koncert előtt kicsivel.

Hibásnak érzem magam, bár tényleg végig jó szándék vezérelt, de nem kalkuláltam bele, hogy vannak, akik egyszerűen elmebetegek.

Azért írtam neki akkor (jóval több, mint egy éve), mert úgy éreztem, tudnia kell, hogy valahol érthető a döntése (durva időszak volt, méltatlan sok mindenhez és mindenkihez), DE mégis vissza kellene jönnie, kegyeletből, a jelen levők (főleg egyvalaki) miatt, szóval azért, amiért mi is tűrtünk, néha összeszorított fogakkal (nem volt mindenkinél ilyen drámai a helyzet, de én nem egyszer éreztem azt, hogy itt balhé lesz, és hogy nagyon rettenetes a hangulat).

Csak annyit értett meg a levemeből, hogy miért ÉRTEK EGYET vele, a lényege elsikkadt. Mivel a zenéről is volt a levelében szó, ezért válaszoltam is neki. Kedves, nyitott lány vagyok (néha sajnos).
Erre megint írt, de már nagyon sokat magáról, ami engem - őszintén - nem érdekelt. Úgyhogy, mivel a téma amúgy részemről túl volt tárgyalva, visszajönni csak akkor hajlandó, ha G bocsánatot kér tőle (haha), így nem is válaszoltam.
Jött is egy "jajj, megbántottalak valamivel?" típusú levél, mire én, hogy nem, csak egyrészt nem volt nagyon mostanában időm, és a téma pedig kifújva.

Itt jött az első meghökkenés: szerelmet vallott. Emailben.
Egy korosodó, nős, meglehetősen ostoba (többször adta tanúbizonyságát ennek), korlátolt, kövér, kancsal bácsi. Úgy gondoltam, hogy ezektől függetlenül viszont nagy szívű és jó szándékú ember.
Nem akartam földbe döngölni, hogy milyen borzasztóan szánalmas és nevetséges, ezért csak annyit írtam, hogy mivel nyilvánvaló, hogy részemről ez viszonzatlan, ezért úgy veszem, mintha bókolt volna egyet, és kész, és felejtsük el az egészet (valószínűleg megint túl kedves voltam.)

Azt hittem, ezzel lezárul a dolog, de nem.
Majd visszakeresem még a leveleit (ha muszáj lesz, de remélem, nem kell), de emlékem szerint határozottan megírtam, hogy hagyjon ezekkel békén.
Egy időre csönd lett.

A következő hibám, hogy a nyári nyugodt, csendes időszak után reagáltam az első karmesterjelöltről írt levelére. Az volt a baj, hogy egyszerűen a téma túlságosan érdekelt, így én is visszaírtam (bár emlékeim szerint nagyon szűkszavúan, és egészen biztosan szigorúan a tárgyra szorítkozva) a véleményemet. Kb. kikönyörögte, hogy legalább erről beszélgessünk.
Komoly hiba volt, most már látom.
Mivel megint elkezdett "szerelmes vagyok" irányba kalandozni, nagyon határozottan megírtam neki, hogy mivel úgy látom, nem tud témánál maradni, ezért inkább a karmesterekről se írjon többet, én se fogok neki válaszolni. SEMMILYEN emailt ne írjon nekem. Soha többé.

Itt fajultak el a dolgok, mert bár mindig úgy tűnt, hogy vette az adást, folyamatosan mégis elkezdett valami hülyeséggel bombázni. Hogy például nekünk tisztázni kellene valamit, ezért értem jön a munkahelyemre.
SOSE árulnám el, hogy hol dolgozom. És mit képzel?!!!
Leállítottam, hogy ne jöjjön, és megint megkértem, hogy hagyjon békén, és ne írjon nekem. Azt is megírtam, hogy barátom van.

Akkor is úgy tűnt, hogy veszi a lapot. Megígérte (szintén nem először), hogy nem fog többet írni nekem.

Csakhogy most júliusban jött a facebook. Bejelölt.
Sokáig gondolkoztam, mitévő legyek, mert ha nem igazolom vissza, őt ismerve elkezd bombázni emailekkel, hogy de miért nem. Meg tulajdonképpen a facebook egy hülyeség, végülis ismerem (sajnos)...szóval (sajnos) visszaigazoltam, de úgy, hogy a profilképeimen kívül semmit nem lát rólam.
Ezt viszont kihasználta, elkezdett őrült, és nehezen értelmezhető baromságokat kommentálni a képeim alá. Egy ideig ignorálni próbáltam (páran megkerestek privátban, hogy ez most mi??), de végül inkább letörölgettem a kommentjeit, mert engem nagyon zavartak.

Nem is késett sokáig az emailje. Zagyva volt, mint mindig.
Arra már egyáltalán nem akartam válaszolni (hiszen többször szó volt arról, hogy ne írjon nekem), de végül megint nyomatékosítottam, hogy szépen kérem, hagyjon békén. Megmagyaráztam, hogy a facebookon visszaigazoltam, mert úgy gondoltam, hogy úgy illik, de mivel ezek szerint csak új felületet nyitottam, hogy zargasson engem, ezért inkább törlöm az ismerőseim közül. Kértem, hogy ne keressen semmilyen formában, mert ha igen, azt zaklatásnak veszem.

Megint bejelölt.
Nem igazoltam vissza.
Visszavonta a jelölést, aztán újra bejelölt, és üzenetet írt, hogy kéri, gondoljam át, és igazoljam vissza. Mint egy rossz kis hülyegyerek, hogy ígéri, hogy soha többet nem fog rosszalkodni, ha mégis, akkor majd megbüntethetem, de most még igazoljam vissza (nyilván nem szó szerint így, csak kb. így jött le).
Természetesen nem igazoltam vissza, és letiltottam, hogy ne tudjon nekem üzenetet írni és bejelölni többet.

Ma jött el a mélypont, és itt már tényleg elkezdtem félni.
Megkérte (emailben) a kezem.
Rosszul vagyok, komolyan.

Kolléganőmnek mondtam nagy vonalakban, hogy mi van, ő azt mondta, hogy ez már nagyon súlyosan beteg, és írjak már valami fenyegetőbbet (túl kedves vagyok, tudom). Úgyhogy megírtam, hogy egyrészt nem is értem, hogy ez hogy juthatott (a nem létező) eszébe?! Másrészt ha folytatja, kénytelen leszek jogi útra lépni a zaklatás ellen. Ezt nyilván szeretném elkerülni, ezért kértem többször, és kérem most utoljára, hogy hagyjon békén.

Erre még két darab levelet írt, valami hülyeséget, hogy elfogadja, mert tisztel engem (ha tisztelne, már régesrég abbahagyta volna), meg még egyet, hogy mennyire szeret (hányok), és hogy ha meggondolnám magam (fúúújjj), és hogy reméli, ez az egész köztünk marad, de biztos benne, hiszen ismere engem (aha, a fél zenekar tudja, legalábbis nagy vonalakban).

Ha holnaptól kezdve megint írna, akkor viszont tényleg szólnom kell valaki szakembernek. Megvan az összes levelezés, világos, hogy elmebeteg, és hogy ez már (szerintem) zaklatás.

Őt is féltem, mert ha ennyire súlyos gondjai vannak, akkor bármire képes lehet. Nem tudom, vannak-e barátai, de nem nekem kellene megmentenem.
Lelkileg viszont rettentő rosszul viselném, ha mondjuk öngyilkos lenne.
Azt pláne, ha engem bántana.
Bár sose tűnt ártalmas típusnak, de ezek után kezdek félni.

Nem tudom, kinek szólhatnék, hogy figyeljen oda rá.

Előre félek, hogy szepembertől akar-e járni, mert rosszul vagyok már, ha csak meglátom, és köszönni sincs már kedvem, ami bunkóság.