Elengedés

Sose voltam jó az elengedésben.
Szerelmet szinte képtelen voltam - talán emiatt is van, hogy ilyen kevésszer lettem szerelmes.
A mostani helyzetet nézve meg pláne vicces az elengedésben való szupertehetségem.
Szintén nehezen engedek el vágyakat, álmokat, még akkor se, ha tudom, hogy a  görcsös ragaszkodásom igazából a saját boldogságom útjába áll.

De gyakorlok.
Rögtön egy egyszerűbbnek tűnő, de nekem nehéz feladat: teljesen belekattantam abba, hogy 2015-ben 2015 kilométert szeretnék futni. Sokan megoldják, sokan bőven túlteljesítik.
Nekem se lenne lehetetlen, de valljuk be, a legtöbb igazán gyakran és sokat futó között nem biztos, hogy sok olyan van, aki a napi inkább kilenc (vagy több) órás munka (jó, ebbe beleszámolom az ebédszünetet) mellett heti kétszer három órát zenekarozik, most már csak heti egyszer (de jó lenne kétszer...) vív, barátai és családja van, akikre mind-mind szeretne időt szánni (más kérdés, hogy nem mindenkire sikerül úgy, ahogy szeretné).
Elfoglaltságomtól függetlenül mégis úgy gondoltam, hogy kivitelezhető. A téli hónapokban nyilván felhalmoznék némi mínuszt, de azt majd talán nyáron ledolgozhatom.
Heti harminc kilométer körül kezdtem januárban, ez úgy sikerült, hogy heti egy nap futottam este (könnyebb volt január első hetében, amikor még nem volt zenekar), heti egyszer felkelek hajnalban egy rövidebb futásra (sokan futnak hajnalban - nekem nagyon nehezen megy. Eddig inkább úgy sikerült, hogy amúgy is nagyon rosszul aludtam, és a forgolódásnál ez tény, hogy jobb volt, bár így meg tényleg nem volt esélyem a visszaalvásra), és hétvégén futok egy hosszabbat.
Még így is mínuszban vagyok, de évkezdésnek, pláne télen nagyon jó.

Múlt héten megvolt a keddi 10 kilométer, a csütörtöki 5,8 km, szóval szombatra egy 15 kilométeres futást terveztem. Eleve nagyon sűrű volt a hétvégém, J és család, de szombaton a délutáni csendes pihenő helyett belefért volna. Szakadt az eső. Nem bírtam így kimenni. A csendes pihenő mellett döntöttem, de aludni se bírtam. Úgyhogy akkor inkább gyakoroltam picit a Franckot, mielőtt elmentem volna a rég óta húzódó babalátogatós programok egyikére.
Mert az egy dolog, hogy "csak" heti kétszer három óra a próba, de, főleg a próbafolyamat elején, gyakorolnom is kell. A Franckot ugyanúgy, mert 14 év alatt sajnos eléggé elfelejtettem.

Rettentő mérges voltam szombaton, hogy nem sikerül futni, és tudtam, hogy vasárnap már időm se lesz rá.
Akkor próbáltam először megmagyarázni magamnak, hogy nagyon szép ez a cél, és irtó motiváló, de rossz irányba visz.
Így görcsösen azt számolom, hogy mégis mikor keljek még egyszer fel hajnalban, és hogyan fussak vívas előtt-helyett, és lever a víz arra, hogy jövő szerdán MÜPA koncert, szóval még az "író" napomon se tudok futni.
És akkor azt mondom, hogy állj.
Nehogy már kiakadjak azon, hogy végre élőben meghallgathatom a Schubert: Nagy C-dúrt.
Persze, hogy jó dolog sokat és rendszeresen futni, de ne mindenek felett.
Persze, hogy azért is jó lenne ennyit futni, mert úgy tudna picit a pluzusszámom javulni (vagy ugyanazon pluzusnál a tempóm) - ennyi edzéssel sajnos nem annyira jelentős a változás, sőt, múlt héten inkább visszafejlődtem.

De hát futni öröm, jó dolog, és ezt a 2015-öt engedjem el.
Ha lesz majd olyan évem, amikor sokkal több időm lesz valami miatt, akkor hajrá.
Most nincs.

Valahogy így gyakorlom az elengedést.
Van még hova fejlődni.
Amikor úgy érzem, hogy sikerül, akkor örömet és megkönnyebbülést érzek.

You can't always get what you want.