Azt hiszem, ha 15-20 évvel fiatalabb lennék, akkor egy idő után menthetetlenül beleszeretnék egy olyan kis csillagszemű, fiatal, mosolygós karmesterbe, mint amilyen Tizenötöske.
Csak hárman vannak hátra, de már most nyakába akasztanám a jóképűségi verseny győztese medáliát, már ha lenne ilyen. Na jó, azért még várok, mert egy kicsit érettebb korú, szép szemú, jó orrú, karakteresen jóképű versenyző még megelőzhetné.
Szóval Helyeske Balaton-felvidéki srác, most kórusvezetést tanul master fokozaton, de tanult zenekarvezetést is, és persze nagyon jó gyakorlat lenne neki egy nagy zenekart dirigálni rendszeresen. Fészkes fővárosunkért nem rajong túlzottan, alig várja, hogy otthonában végre újra friss levegőt szívhasson.
Nagyon cuki volt, mosolygós (a szemei félhold-alakúvá válnak mosolygáskor, az ilyet nagyon szeretem), kedves, udvarias, és nagyon halk.
És picit határozatlan.
A próbát sajnos picit untam, ez részben amiatt volt, hogy már telitődtünk a sok jelölttel és Mahlerrel, részben meg azért, mert nem pörgette rendesen fel (Búgócsiga idején is már untuk, aztán mégis...apropó, Búgócsiga: úgy tudom, az összesített pontversenyt ő vezeti. Semmi kifogásom nem lenne ellene - legalábbis egyelőre -, de a meccs még nem lefutott, mivel a végén az élmezőnyt valószínűleg újrarangsoroljuk, és akkor még bármi lehet, akár Maximalista is. Sajnos Kölyökfoxi leszakadt az éllen állóktól, ami szerintem nem fair, mert ez picit azért is van így, mert túlságosan az elején volt a próbavezényléseknek. Meggyőződésem, hogy többen felhúznák pár pontját utólag, ha lehetne).
Helyeske kért néhány dolgot, de nem igazán éreztem benne, hogy mire is szeretne kilyukadni, néha viszont túlságosan apró részletekkel szöszölt (igaz, egyik nagybőgősünk odáig volt, hogy most ettől teljesen máshogy szól az állás, amit annyit gyakoroltak). De az mindenképpen nagyon tetszett Helyeskében, hogy nagyon sokat mosolygott.
A keze nem volt az igazi, talán jobb, mint Lófarkas Vakrandié, és mindenképpen jobb, mint Szerencsétlenkéé, de azért nem egyszer szétmentünk nála is. Néha olyan érzésem volt, hogy azon múlt, ha nem mentünk szét, hogy inkább eltekintettünk attól, hogy ő mit szeretne, és együtt maradtunk azon az áron, hogy nem vettük át az általa kért tempókat, mert azt nem mutatta elég határozottan vagy egyértelműen.
Egyébként a Mahler első tétellel kezdett, és alig álltunk meg, de ő úgy ítélte meg, hogy kevés is a hiba (hangosan felkiáltott, hogy hát ez mennyire jó! Biztos nem keveset gyakoroltuk már előtte - azt nem tudom, levágta-e, hogy a Mahlert nem csak a karmester-válogatóra vettük elő, hanem ebből volt az utolsó koncertünk. Pici google kereséssel nyilván megtalálta volna ő is a zeneakadémiai koncertünket), de mikor a végére értünk, azért visszatértünk egy-két részt pucolgatni. Nem annyira éreztem hatékonynak, meg a prioritások is máshol lennének nálam. Nem voltak hasonlatok, énekelgetni se nagyon énekelt, és halk is volt. Nem mindig tudta egyértelműen kommunikálni, hogy mit akar, főleg, mert kicsit határozatlan volt.
A szünet után átvettük a negyedik tételt, csak olyankor álltunk meg, ha nagyon szétmentünk. Már nem emlékszem (pedig csak tegnap volt), hogy itt tisztogattunk-e részeket, vagy inkább csak néha-néha megálltunk, hogy megpróbálja átadni, milyen tempókat szeretne, amik viszont nem annyira sikerültek, már ha egyben akartunk maradni.
A Brittenben viszont sokkal jobb volt, talán róla hittem el eddig a leginkább, hogy viccnek veszi az egészet (Jó, akkor tegyük félre a Mahlert, elég volt a "komoly"zenéből...). Az első tételt vettük, és a legtöbb instrukciója egybevágott azzal, hogy ez egy paródia.
54 pontot kapott, ha minden igaz, icipicit Schubert és Laza elé tettem, de semmiképp se jelentkezett be a fő esélyesek közé.
Viszont nagyon cuki, nagyon helyes, nagyon mosolygós fiú, örülök, hogy megismerhettem.
Szintén örülök, hogy nem a korosztályom, mert csak összetörné a szívem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése