És már megint...

Valahogy a tavalyi mintha csak egy köztes év lett volna, és az egy évvel ezelőtti Szilveszter a 2012-es volt, amikor ugyanígy futással búcsúztattam az évet, ugyanilyen hidegben, csak akkor köd volt, most meg szikrázó napsütés.

A mai Szilveszterre nem várok fergeteges bulit (mondjuk azt sose vártam), viszont teljesen rendhagyó lesz, mert nekem még sose volt olyan, hogy "Valakivel" szilvesztereztem volna. Most viszont erősen így fest a dolog. Hogy ez hogyan fog 2015-ben folytatódni, azt nem tudom, de most bizakodó vagyok, és hálás, hogy ha nem is zökkenőmentesen, de 2014-ben lassan mégis szünetelő státuszba került a szingliségem. Nem vágyom vissza.

2014 szerencsére a lazább "erős" év után újra futósabbra sikerült, bár maraton nem került bele, de ennyi félmaratont sose futottam, mint idén. Szám szerint öt hivatalosat és egy magamnak mért futást. Egyéni csúcsomat is sikerült megdöntenem, kétszer is.

Teljesen beleszerettem a Duna-parti útvonalba, ahova sajnos hamar sötétedős időben nem járok. Ma gondolkodtam azon, hogy délelőtt mégis arra megyek évbúcsúztató futásra, de az túl hosszú lenne jelen edzetlenségemhez képest, ha meg rövidíteném, alig látnám belőle a Dunát, mert majdnem két km, mire a partra kiérek. Szóval maradt a jó öreg Dél-Buda kör.

Nagyon kacérkodok 2015-re egy 2015 kilométerre, de iszonyú soknak tűnik. Nyáron még csak-csak tudnám tartani a szintet (pláne, ha belecsúszna egy maratoni felkészülés), de a téli-kora tavaszi időszakokban nem igazán. Ott a zenekar is, és a vívás.

Viszont itt van a csodaszép új pulzusmérős, gps-es futóórám is.

Erős motivációs tényező.

Zenekar: idén sajnos nem utaztunk, de volt egy jól sikerült, nagyszabású koncert a Zeneakadémián, aztán a karmesterkeresés, ami nem kevés új posztot, és év végére egy új karmestert eredményezett.

Vívás is van, bár alig fér bele az időmbe, energiámba, de nagyon jópofa a minden hónap utolsó csütörtökén megrendezett házi verseny, nagyon családias hangulattal, fantasztikus nyereményekkel (a nevezési díjak, azaz sör, bor, ki mit hoz). Pista bácsi meg ugyanúgy (vagy még inkább) a szívem csücske.

Család: Adél babának sikerült egy napon születnie velem, innentől kezdve többet nem is kell írnom róla. Szonja nagyon cuki, kis tündér, és KKrisztiánnal még várni kell a nagyobb haverkodásra, mert ahhoz sajnos nem tudok elég időt tölteni velük, de szerintem meglesz az is.

Áronék végre el tudtak költözni, nem is messze tőlem.

Viszonylag sok pozitív után a negatív: a munka. Tudom, hogy ez se teljesen negatív, de egyelőre nem érzem azt, hogy megszerettem volna. A koordinátori, legalábbis eddig, kifejezetten nem tetszik, akkor már inkább mennék vissza asszisztensnek, de azt meg nem igazán lehet. Új főnökünk lesz, egyelőre ő legalább szimpatikusnak tűnik, de nem tudom, milyen lesz az életben (valahogy azt nem érzem gondnak vele kapcsolatban, hogy orosz, bár tény, hogy más érzés, hogy vele nem lehet majd magyarul kommunikálni). Most két hét szabadságon vagyok, de gyakorlatilag már csak egy fél hét maradt hátra, és előre görcsben van a gyomrom arra a gondolatra, hogy hétfőn kezdődik minden elölről. Nem olyan szörnyű, és tudom, hogy részben az én hibám, hogy plusz szorongásokat generálok magamnak, de akkor se élvezem, sajnos. A fő bajom meg, hogy hiába nem túlórázok annyit, mint amit másoktól hallok, de mégis annyira leszívja az összes energiámat, hogy örülök, ha a zenekarra és néha vívásra marad valami, de másra egyszerűen semmi nem jut. Nem jut a barátaimra, és nem jut az írásra, pedig azt olyan szívesen csinálnám. Amit Nóriéknak írok, abban szinte teljesen megálltam, és megdöbbenve olvastam vissza a tavaly ugyanilyenkor írt bejegyzésemet:

"Szeretném folytatni azt a kis irományt, ami már rég a fejemben volt (igazából egy álom az alapja, még gyerekkoromból), mert Áronnak és Nórinak tetszett az első rész, és szeretnék, ha folytatnám. Nekik írom, írnám, csak legyen hozzá energiám."

 Persze valamennyit haladtam, főleg a nyári szünet alatt, de gyakorlatilag semmiség, pár oldal - ha picit több időm, energiám lenne, már régesrég készen lenne. A másik, amit szívesen csinálnék, a személyre szóló mesék. Ebből sincs még sok.

És egyszerűen képtelen vagyok rájönni, honnan csippenthetnék el időt rá. Pláne energiát. Már teljesen leszoktam a sorozatnézésről, a takarításra-rendrakásra eddig se voltam sajnos rászokva. Vívást is heti kettőről egyre csökkentettem. De nem megy, ha nincs semmi fix program, akkor esélyes, hogy picit tovább maradok bent melóhelyen, és így tovább.

Mindjárt feladom az öthetes lottómat.

Egyelőre maradok, mert semmi ötletem nincs, és mert nem rossz ez, és tudom, ha a saját hozzáállásomon tudnék picit változtatni, akkor nem lenne ennyire borzasztó. Ezen próbálok egyelőre dolgozni, és ha nem megy, akkor elkezdeni komolyan gondolkozni azon, hogy merre tovább. Most is gondolkozom azért, csak éppen semmi ötletem nincs.

Utazás idén nem volt, csak az év eleji síelés, ami nem lett volna rossz, csak bénán éreztem magam egyedüli szingli lányként, és az időjárás se volt hozzánk annyira kegyes, mint az utóbbi években, de így is tudtunk nagyon jókat síelni.

2015-re nem terveztem síelést, se a zenekarosokkal nem volt kedvem (Franciaországba már nem buszoznék), se a másik bandába megint egyedüli szingliként. Meg J-vel is egyeztetnék, szeretnék minél több időt vele is tölteni. Ha úgy adódna, akkor talán egy-két napra eljuthatunk a Mátrába, nekem már az is nagy dolog lenne.

Utazós terveim nincsenek 2015-re, de sok múlik azon, hogyan alakul az életem többi része.

Ha nem is 2015 kilométert, és ha nem is maratont, de sokat szeretnék idén futni.

Sokat zenélni, egy remélem, jól beváló karmesterrel.

A családommal lenni.

A barátaimról se megfeledkezni.

Boldog Új Évet Mindenkinek!