Mostanában ritkábban emlékszem álmaimra (már ha egyáltalán tudok aludni, és kapok levegőt az orromon keresztül, bár lassan már hatni fog rendesen a szteroidos orrspray, jeee), de mára virradóan több idióta álmom is volt.
Először főleg a zenekar, nagyjából összerúgtam a port egy új szólamvezetővel (?) - koncertmesterrel (?), akinek nagyon tenyérbemászó feje volt, és irritált, ahogy a hangolásomat kritizálja. Nagyon nyűgös és hisztis lettem, és elmondtam az egész zenekarnak, hogy vagy ő, vagy én. Ha marad, akkor én lelépek.
Azt gondolom a nappali fejemmel, hogy ez az álom egyáltalán nem a zenekarról szólt, hanem inkább a következő munkahelyi főnökömről. Egyszer már megtörtént, hogy új főnök miatt leléptem (igaz, már előtte sokat gondoltam arra, hogy el kellene mennem, de talán a mai napig ott lennék, ha nem kaptam volna meg a végső lökést egy nagyon antipatikus új főnök személyében), és ez még akár most is előfordulhat. Tulajdonképpen most is vannak dolgok (hajjajj), amelyekkel finoman szólva nem vagyok elégedett, csak jelenleg semmi kedvem mindent elölről kezdeni (ahogy három éve megtettem), és nagyjából ötletem sincs, merre is lépnék, ha lépnék.
A következő álom már tényleg zenekaros volt.
Tizenegy éve úgy történt, hogy összegyűltünk a próbateremmel szemben levő kisebb teremben, és ott kivetítették az excel statisztikák végeredményeképpen győztes karmesterünket.
Idén - álmomban - elmaradt ez az össznépi eredményhirdetés, helyette egy szűkebbb plénum nézte csak meg az eredményeket. Minket összetereltek az első próbára, és Szebényi Kati kísérte be a karmestert, akinek a személye meglepetés volt. Ahogy közeledtek, hirtelen megijedtem, hogy biztos Kilenceskét fogom meglátni, de aztán szinte mindenki örült és mosolygott, ahogy Kati oldalán belépett Tom cica.
Utána valahogy mégse volt minden olyan vidám, mert kiderült, hogy Tom nagyon rövid ideig maradna csak velünk. Én megkérdeztem, hogy hova tűntek a többi jelöltek, hiszen csak ketten-hárman mondták le, de így csak 11 jelöltből választottunk. Azt mondták, hogy de hiszen ennyi volt.
Még egyre emlékszem, de arra nagyon homályosan. Kivizsgáláson voltam, egyáltalán nem azt keresték (bár valahogy álmomban tudni lehetett, hogy problémáim lehetnek, ha esetleg teherbe szeretnék esni), ám mégis egyszercsak ott láttam egy lárvaszerű valamit, de közben dobogott is a szíve, és nem akartam elhinni, hogy jól látom-e, amit látok.
Euforikus örömre nem emlékszem, de valahogy innentől már nagyon közel volt, hogy szólt az ébresztő, és fel kellett kelnem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése