Egy döntést megérlelő vakrandi

Említettem már, hogy amióta nem vagyok előfizető, nem nagyon kapok leveleket. Szerencsére, mert úgyse nagyon tudtam mit kezdeni velük.
Átlagban heti egy mégis becsúszott, a következő feladóktól:
- 50+ éves és 100+ kiló (fordítva se lett volna sokkal jobb a felállás)
- Quasimodo második és harmadik reinkarnicáója
- Kedves kis perverz

Negyedikre beesett valaki, aki lehet, hogy csak a fenti előzmények miatt, de kifejezetten biztatónak tűnt.
Ugyan képet csak egyet láttam róla, azt is kicsiben (előfizetés nélkül alig valamire vagyok jogosult), de abban volt valami szimpatikus. Meg abban is, ahogy megszólított.
Tekintve, hogy a síelés után átmenetileg a szokásosnál is jobban megzuhantam, meg hogy úgy éreztem, nekem már igencsak kijárna valami jó, egy pasi, aki tetszik is, akivel jól el tudunk beszélgetni és nevetgélni (tényleg lehet, hogy túl sokat akarok), valahogy elkezdtem nagyon várni a találkozót.
Beleestem abba a hibába, hogy álmodozni kezdtem (társkeresős randik előtt ilyet nem nagyon szoktam), magam előtt látni, ahogy a fénykép alapján elképzelt fiú értem jön a zenekari próbák után, és mosolyogva vár rám, én meg örülök, hogy ott van, és büszke vagyok rá, hogy éppen Ő vár rám.
Sőt, még azt is elképzeltem, hogy ide majd hogy fogom nagy boldogan leírni azt, hogy végre sikerült, hogy megérte ennyit keresgélni és csalódni. 
Még az se zavart, hogy mivel csak ma ért rá, ezért le kellett mondanom a két edzésemből egyet (ahhoz már nem volt kedvem, hogy este nyolc utáni találkát szervezzek le, ami csak arra jó, hogy semmire se maradjon elég idő, edzésről rohanni kell, és haza is későn érek). Kicsit ki is csíptem magam, pedig vakrandikra sose szoktam, mindig a lehető leghétköznapibb szerelésben és lehetőleg smink nélkül megyek - ma nemhogy szempillaspirált, de még szemceruzát is használtam, ami az én nem egészen normális felfogásomban már erős sminknek számít. Hajam szépen beszárítva, beállítva (épp az a hossz, amit még tudok kezelni, ha frissen mosott, de hosszabb, mint többnyire szokott), csinosabb ruha, fülbevaló.

Nem volt időm rágörcsölni nap közben a randira, annyira rengeteg melóm jött össze, hogy igazából kezdem feladni, hogy belátható időn belül utolérjem magam, ami csak azért baj, mert a nagy részük határidős, úgyhogy egyelőre még nem tudom, hogy oldom meg, de majd valahogy, kis túlóra itt, kis túlóra ott.
Az az igazság, hogy most kicsit élveztem is a pörgést, meg a sok pozitív visszajelzést, amit kaptam.

Negyed hét utánig szorgoskodtam, akkor már egyedül én voltam az irodában, nekem kellett élesítenem a riasztót.
A találkozóhelyre gyalog tudtam elsétálni, a kis séta is nagyon jól esett.

Úgy érzem, minden adott volt ahhoz, hogy valami jó süljön ki az egészből: jó előérzetek (S-nél is volt valami hasonló), rágörcsölés hiánya, általános pozitív életérzés, kíváncsiság.

És akkor jött M, a mai randim.
Köszönőviszonyban se volt azzal a képpel, amit láttam róla.
Amit a kis méretű kép alapján elképzeltem róla, így talán pontosabb. (Most direkt megnéztem még egyszer a társkeresőn, és így utólag se igazán látok semmi hasonlóságot).
Ronda azért nem volt, csak éppen az égvilágon semmi nem volt, ami tetszett volna rajta. De még mindig úgy voltam vele, hogy ebből azért talán lehet valami, ha olyan stílusa van a pasasnak.
De nem volt.
Pedig nem teáztunk, hanem - szigorúan a vesémre gondolva - söröztünk.
A baj nem tudom, pontosan mi lehetett, azon kívül, hogy ez a módja a találkozóknak nem kedvez azokhoz az esetekhez, amikor első látásra nagyon nincs semmi.
Lehet, hogy az volt a baj, hogy borzalmasan sótlan volt. Unalmas. Mesélt magáról össze-vissza, meg a kapcsolatairól (kérdeztem?), néha kérdezgetett engem is erről-arról. Én tényleg próbálkoztam. Visszakérdeztem, meséltem, ha kérdezett, meghallgattam.
De annyira, annyira untam.
Ettől függetlenül, mivel nem volt vele semmi komolyabb baj, nem vagyok meggyőződve 100%-osan arról, hogy nemet mondtam volna arra, hogy esetleg még folytassuk máskor az ismerkedést. Mert ugye esélyt lehet még adni, csak hát macera úgy randizni, hogy rohadtul nincs kémia.
De ő megkönnyítette a dolgomat, mert búcsúzáskor nagyjából ennyit mondott:
- Úgy látom, hogy ezt fölösleges erőltetnünk, végig azt láttam rajtad, hogy visszafogott vagy, és nem vagy lelkes. Szia.
Minek tiltakoztam volna, ha egyszer ez az igazság.

Az egész most arra volt jó, hogy úgy döntsek: törlöm magam a társkeresőről. Nem biztos, hogy örökre, lehet, hogy csak pár hónap szünet kell, de most előfizetni semmi kedvem, nem tudnám olyan intenzitással csinálni, mint tavaly,  ellenben ennek így az égvilágon semmi értelme sincs.
Régebben a szar randik után legalább az a vigaszom megvolt, hogy vicces posztokat tudtam írni róluk, de mostanában már ez se sikerül.
Úgyhogy most tényleg nincs miért.