Jó, persze, intő jel volt, hogy a maraton előtt találkoztunk, és azóta nem bírtuk összehozni a második találkát. Hogy sose örömmel, hanem kelletlenül vettem fel a telefont, ha ő keresett, és grimaszoltam, mikor letehettem.
De azért úgy emlékeztem, egy jóképű, magas és kedves fiú, aki kicsit sokszor mondja azt, hogy ugye, és a telefonban nagyon dadogós, de élőben pl. filmekről egész jól el tudtunk beszélgetni.
A második randival meg nem ártunk senkinek.
Nagyon rossz volt.
A múltkor nem csinált ilyeneket, most összetaperolta a kezemet, hogy mennyire fáztak, meg aztán a vádlimat, valami hülye izom bemutatása miatt, aztán megkérdezte, hogy mennyire izmos a lábam és a fenekem (még jó, hogy azokat nem tapogatta le), és nem vette észre, hogy nekem ez nagyon nem jön be.
Pedig tényleg egész jóképű, és legalább magas.
Meg érdeklődve kérdezett a zenélésről, zenekarról, karmester szerepéről, akusztikáról és hasonló dolgokról, és odafigyelt arra, amiket mondtam.
Valamint van kiemelt állójegye a DM koncertre.
De valahogy nagyon nem éreztem, hogy ez működhetne. Valahogy vagy túl egyszerű, vagy csak nagyon máshogy cizellált, mint én.
Mindenesetre megkérdezte, hogy mikor találkozunk legközelebb.
Régebben képtelen voltam egy ilyen kérdésre azt mondani, hogy soha, inkább hímeztem-hámoztam, aztán később lekoptattam.
Ma már megy, szerencsére. Teljesen egyszerűen elmondtam, hogy nem látom értelmét, hogy találkozzunk, hacsak nem akarna esetleg barátkozni. Azt nem akart. Amúgy valószínűleg úgyse működött volna, ha már ezt a találkát is ilyen nehezen hoztuk össze, egy haverságért úgyse tettünk volna még ennyit se.
Sajnáltam.
Meg persze picit magamat is.
A tegnapi nem jelentkezett.
Sajnos megint (vagy még mindig) azt érzem, hogy annyira fáradt és csüggedt vagyok az egészhez, hogy így semmi értelme csinálni.
De közben meg annyira szeretném már, ha végre lenne valakim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése