Szerda péntekig tartott...

Találkoztam ma vele, én kezdeményeztem, mert nagyon szerettem volna, ha megtetszik, ha kialakul valami - kedves fiú, értelmes, jól  el lehet vele beszélgetni, még akár jóképűnek is mondható, bár nagyon nem az én típusom (ami csak egy dolog). Kíváncsi voltam, hogy vajon tényleg csak azért nem tetszik-e, mert neki én igen...Valahogy egész jó érzésekkel mentem a találkára.
Az a jó, hogy sok dolgot meg tudtunk beszélni rendesen, hatalmasat sétáltunk, néha beültünk egy-egy fröccsre. A végére letisztult, hogy ő nyilván nem akar barátkozni, én meg mást nem tudok (próbáltam elképzelni, hogy megcsókol, és nem, egyszerűen nem bírnám, még enyhén alkoholos állapotban se, pedig tényleg helyes gyerek, de kémia egyszerűen egyáltalán nincs...), szóval a végén elköszöntünk egymástól.

Az első, amit éreztem utána, hogy nagyon megkönnyebbültem.

Mivel ritkán futok bele értelmes, kedves, nem is ronda pasikba, ezért nem akartam elhinni, hogy ennyire nem vonz, és nagyon akartam, hogy mégis érezzek valamit, és valószínűleg ez a teher most szépen leesett rólam. Persze mondják sokan, hogy a vonzalom kialakulhat később, és én ezt alá is írom, de úgy nem, ha a másik már odáig van, én meg azt sem tudom tőle elfogadni, hogy megfogja a kezem. Talán-talán akkor alakulhat ki egy ilyen helyzetből is valami, ha amúgy is összekötne minket egy közös hobbi vagy baráti kör. Talán.

Örülök, hogy megismertem Szerdát.
Aztán lehet, hogy hibáztam, de erőszakot venni magamon sajnos nem tudok. Meg nem is gondolom, hogy ennek erről kellene szólnia.