Kék Duna Futringő

Tegnap a nagy kánikulában, délután fél egy körül értem a szigetre, azzal a szent elhatározással, hogy futok négy szigetkört, ami többé-kevésbé egy félmaratonnyi távolság. Délelőttre és estére már volt programom, így adódott ez a lehetetlen időpont.
Az első kör még jól is ment, de a második kör harmadik kilométere után elkezdtek színes karikák táncolni a szemeim előtt, az agyvizem gyakorlatilag a forrás határán volt (hiába a bevizezett sapka), borzasztóan szomjas voltam (az első kör végén megálltam ugyan inni, de semmit se ért), szóval úgy döntöttem, hogy inkább nem akarok rosszul lenni, és nyolc km után feladtam. Szar érzés, de jó döntés volt.

Ezzel szemben ma is kimentem este hat körül, összehasonlíthatatlanul kellemesebb időben. Kicsit féltem, hogy a tegnapi hőgutás nyolc kilométer nagyon elnehezíti a lábaimat, de szerencsére nem annyira éreztem, és ugyan az utolsó körre, amikorra kis gyorsítást terveztem, kezdtem elfáradni és lassulni, és csak az utolsó kb. másfél kilométeren kezdtem visszahozni az addigi tempómat, de így is két órán belül voltam (háromszor megálltam inni, olyankor állt az órám, mert ugye itt nem ad senki a kezembe műanyag poharat, amiből futva is ihatok), ami edzésnek így júliusban tökéletes.

Ami viszont újdonság, hogy mostanában zavar a zene...régebben nem így volt, de most - biztos öregszem - jobban oda kell figyelnem a légzésemre, és ebbe belezavarhat a zene, a más ritmus. Ha kényelmesen akarok futni, akkor nekem a három lépés belégzés, három lépés kilégzés az ideális (amikor gyorsabb vagy fáradtabb vagyok, akkor három be- kettő ki, vagy fordítva, amikor meg már nagyon bele akarok húzni, akkor kettő-kettő), és mivel a zenélő szökőkút épp a Kék-Duna keringőre zendített rá, mikor először elfutottam mellette, onnantól végig ez ment a fejemben. Ma működött, de azt hiszem, bővíteni kell kicsit a keringő-repertoáromat. Aztán az is lehet, hogy ez a légzés-para csak átmeneti, és hamarosan megint nem kell annyira figyelnem rá.

A harmadik körben olyan jól éreztem magam, hogy kacérkodtam a gondolattal, hogy a negyedik kör után még futok egy-két kilométert, de aztán ezt mégse találtam annyira jó ötletnek a negyedik körben, szóval maradtam az eredeti tervnél, a saccperkábéfélmaratonnál.

A sziget kijárónál meg épp volt gyerekkorom két kedvenc fagyija (ribizli és fahéj), szóval megleptem vele magam, mert azt hiszem, erősen megérdemlem.