Ha egy jó fél órával hamarabb el tudtam volna indulni, meglett volna a két kör, de így az első végére rám sötétedett, és a töltés melletti rész sötétben elég para lett volna (kifogás, kifogás, kifogás...).
Cserébe jól megnyomtam a végét, rendesen a kényelmes tempóm felett voltam, azt hittem, kiköpöm a tüdőm, és ha nem is egyéni csúcsot, de jó időt futok.
A végén kicsit csalódtam az időeredmény miatt, néha nem is értem, hogy hogy a retkes lófüttyben voltam képes ennél egy egész perccel jobbat futni pár hete. Valószínűleg az elejét kényelmeskedtem el picit, bár azt se éreztem vánszorgásnak.
De lényeg, hogy futottam, és hogy a kondim nem tűnik rossznak, simán bírtam volna a második kört, legfeljebb a lendületem esett volna picit visszább.
A nap végére pedig egy friss megállapítás: úgy tűnik, fordítottan arányos a szómenésem és a hangulatom. Minél pocsékabb napom van, annál több és/vagy hosszabb bejegyzésem születik.
3 megjegyzés:
szerintem tökre nem baj, hogy nem futottál csúcsokat, lényeg, hjogy mentél! legközelebb majd jobb lesz!
Az szerintem se baj, a baj inkább az, hogy úgy éreztem, beledöglök, olyan gyors vagyok, és ahhoz képest lett szar az idő. De mindegy, a tegnapi napot szépen el kell felejteni, kivéve a szülinap részét :)
Ez nálam is tök hullámzó, volt, hogy egy szigetkörön belül megálltam kétszer (?!) egy félmaraton felfutása után, máskor meg úgy behúztam 15 km-t jó idővel, hogy szemem se rebbent.
Hangulat, hőmérséklet, páratartalom, kipihentség, minden lószar befolyásolja.
Amúgy meg a költők, írók nagy versei, írásai mind a legelborultabb korszakaikban születtek, a depressziónak hasznos velejárója a grafománság. :)
Megjegyzés küldése