Egy teljesen átlagos vakrandi

Arra gondoltam, leírom a vasárnapi randimat, hátha olvasva viccesebb, mint átélve. Azért is jó leírni, mert így szinte az összes többit is leírtam, lévén, hogy annyira egy kaptafára mentek az eddigi vakrandijaim.

Nagyon nem volt kedvem hozzá, a sok rossz vakrandis tapasztalatom miatt. Volt olyan, hogy hiába láttam fényképet előre a pasiról, mikor megláttam, nagyon erősen elgondolkoztam azon, hogy még talán nem késő sarkon fordulni, és elfutni. Most is felkészültem a legborzasztóbb látványra, de ehhez képest kellemesen csalódtam: a pasi teljesen átlagos volt. A teljesen átlagos pasikat két szóval lehet a leginkább jellemezni: teljesen átlagosak.
Lehet sajnos, hogy túl magasak az elvárásaim, de szeretném azt hinni, hogy nekem akár egy külsőre teljesen átlagos pasi is megfelelne, ha ehhez lenne egy stílusa, kisugárzása, humora. Igaz, ebben az esetben nem biztos, hogy a külsejét teljesen átlagosnak látnám.
Egy ilyen erőltetett vakrandi a legnehezebb és legesélytelenebb terep arra, hogy valaki kibontakoztassa sziporkázó stílusát, humorát és kisugárzását. De legalább morzsákat csepegtethet, hébe-hóba.
Tökéletesen érdektelen, semmitmondó, sablonos és unalmas körökkel kezdtük. Ő a cukros, gyöNbéres lónyálát iszogatta, én meg gondolkoztam, hogy majd mit rendeljek, ha arra jár a pincér. Kicsit másnapos voltam, bár nem vittem túlzásba a partyzást Kavics esküvőjén előző este, de amíg ott voltam, addig fogyasztottam derekasan.
Nagyjából mire megtudtam, hogy ő a munkán kívül gyakorlatilag semmit se csinál, csak hazamegy minden nap, hétvégén meg takarít és rendet rak, az odaérő pincértől kértem a biztonság kedvéért egy jó korsó Fácánt.
Amikor azt is elmondta, hogy ő azért szeret kocsival menni és fuvarozni a testvérét, ismerőseit, ha néha bulizni mennek, mert így van kifogás arra, hogy miért nem iszik alkoholt, és hogy ha valamit muszáj innia, akkor édes bort iszik- nagyon erős kísértést éreztem arra, hogy rendeljek egy pálinkát. Vagy kettőt.
Sajnos van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy ha nem érzem jól magam valakivel, úgy érzem, hogy kicsit se vagyunk egy hullámhosszon, ráadásul egy úthenger domináns valakinek érzem magam (én?!) mellette - akkor előjön belőlem a kisördög, és elkezdek provokálni. Igazából mindegy, mert legtöbbször úgyse esik le nekik, hogy ők most provokálva vannak általam, hogy szépen fogalmazzak.
Egy húzásra, rendkívül nőiesen megittam élvezettel úgy egyharmad korsó sört, mire megjegyezte, hogy nem érti, hogy lehet ezt szeretni.
Én erre kedvesen elmondtam, hogy ó, én nagyon szeretem a sört, sőt, tulajdonképpen borzasztóan szeretem az alkoholt, és úgy, ahogy van, imádok inni.
Szegényke teljesen elsápadt, a szemei elkerekedtek, el is homályosodtak a gyülekező könnyektől.
A későbbiekben tettünk azért még néhány szánalmas kísérletet arra, hogy mégiscsak felfedezzünk valami közöset, de nem nagyon jártunk sikerrel.
Mindenesetre ő ezalatt valahogy kiheverte az alkoholizmusom miatt ért sokkot, és már attól féltem, hogy ha esetleg benyögöm, hogy de hát értse már meg végre, én férfi vagyok! - arra is csak annyit mond, hogy: Igen? Senki sem tökéletes.
Eljutott odáig is, hogy bókoljon: nem érti, hogy egy ilyen csinos, jófej, értelmes, ennyi helyre járó lány hogyhogy egyedül van. Nem vagyok túl válogatós?
A kedvenc kérdésem. Egyszerűen imádom. Nem akartam belemenni abba, hogy mégis kik közül tudnék válogatni? Ő is mondta, hogy nem jár sehova, a munka után haza igyekvő és otthon a társkeresőn lógó pasikkal valahogy nem kereszteződnek az útjaink...Nem akartam arról se értekezést nyitni, hogy mit jelent válogatósnak, és mit jelent túl válogatósnak lenni. Inkább ráhagytam. Igen, túl válogatós vagyok. Egyébként még az is lehet, hogy igaz. Bár legalább látnám azokat, akik közül válogatok. Állítólag.
Valamit hebegett, hogy hát persze, kell is válogatni valahol, és mondta, hogy ő mennyire örül, hogy rászántuk magunkat erre a lépésre, és bízik abban, hogy folytatni tudjuk.
Képtelen vagyok hazudni. Legalábbis ilyenkor nem megy. Talán ha az életem ezen múlt volna, ki tudtam volna préselni magamból egy "én is örültem"- et, de most nem múlt rajta ennyi, így csak annyit tudtam mondani, hogy nem, sajnos szerintem nincs sok értelme kettesben találkozni, de ha ő a haverjaival menne valahova, vagy én megyek olyan helyre, ahova lehet hívni másokat is, akkor szóljunk egymásnak.
Azóta nem hallottam róla.

UI.: elnézést kérek tőle így látatlanban, csúnya dolog valaki háta mögött ilyeneket írogatni, és valószínűleg ez egy kedves, rendes fiú, aki biztos sokkal jobban megérdemli, hogy legyen valakije, mint én. Drukkolok neki.