Éljen, mrssok újra társat keres (és legalább most nem a futásról ír)

Na jó, az, hogy társat keresek, finoman szólva túlzás.
Tulajdonképpen én még mindig ott tartok, hogy feladtam.
Csak gondoltam, hogy a t-betűsnek még sose adtam esélyt. Most se igazán adok, de nagyjából egy játéknak fogom fel.
Azt hiszem, röpke három nap alatt (amióta fent vagyok) tökélyre fejlesztettem a balra húzás művészetét.
De most komolyan, engem egyszerűen nem fognak meg a képek!
Pláne, hogy van, amikor egy darab tájképet tesz ki valaki. Például.

De azért két említésre méltó sztoriig eljutottam.
Az első: gyönyörű, 37 éves pasi. Túl szép, hogy igaz legyen. Gyanítom, hogy nem is az, és igazából lopott képek ezek, nem sajátok. Egyébként meg komoly kapcsolatot keres. Majdnem balra húztam, egyrészt megszokásból, hiszen kb. mindenkivel ezt teszem, másrészt mert az ennyire "szépek" nekem valahogy tényleg túlzásnak tűnnek. De gondoltam, semmit se veszítek, ha jobbra húzom, nyilván ő nem fog engem, és megyünk tovább.
De kiderült, hogy jobbra húzott.
Sebaj, majd úgyse szólít meg.
De megszólított.
Hogy én mennyire szimpatikus vagyok neki. Írnék-e magamról. Írtam pár sort. Hű, ezután még szimpatikusabb lettem. Ő is írt pár sort. Egyre szimpatikusabb. Komoly kapcsolatot keres, fél éve van egyedül, családcentrikus, szeret kirándulni (szuper!), moziba járni (én is!), koncertre és színházba (nagyszerű), na meg swinger clubba.

Ööö.
Van is egy házaspár, akikkel rendszeresen jár. Ő nem szexpartnert keres, hanem komoly kapcsolatot, de ezzel a hobbival elég nehéz, pedig a mai világban a swinger már nem az ördögtől való, és hogy nagyon reméli, hogy nem ijesztett el, mert annyira rég látott ilyen szimpatikus profilt.

Magam előtt van, ahogy este készülődik, én meg kedvesen búcsúzom tőle:
- Érezd nagyon jól magad, szívem! Majd ha hazaértél, megmelegítem a vacsorát.

A másik meg nem tett rám semmilyen benyomást, csak untam a sok balra dolgot, és ő ment jobbra. Kicsit beszéltünk, aztán igent mondtam egy kávéra ma, neki munka közben, hozzám közel, ami nagyszerű, hiszen nem lehet belőle hosszú feszengés, ha neki amúgy is kell mennie vissza dolgozni.
Úgyhogy összefutottunk, és nem volt kínos, a pasi még csak ronda se volt: nekem picit túl kigyúrt (pedig állítólag most már sokkal szálkásabb, mint volt), és tetoválásos, ami sajnos nagyon nem jön be. De ezt leszámítva kedves szeme és mosolya volt, és tökre örült nekem, hogy velem végre milyen értelmesen lehet beszélgetni, és hogy csinos is vagyok. Ő három hete van fent, és már elege van, elég durva dolgokat mesélt a csajokról - szerintem én is tudnék a pasikról, csak ugye notórius balra húzóként túl sok sztorim így három nap alatt nem lett (a swingereset elmeséltem, azon nagyon kiakadt). Az a baj - tudom, nekem valami mindig baj -, hogy ez a fiú aranyos, kedves, de annyira nem az én világomnak érzem. Pedig azt azért kiderítettük, hogy mindketten ott voltunk azon a rémálom meccsen, amikor Ibráról az utolsó utáni pillanatban bepattant a gól ellenünk, de akkor is, amikor a Margitszigeten néztük a stadionban hatalmas kivetítőn az osztrákok elleni 2-0-ás EB sikert.
Elhívott vacsorázni, elvileg szerdán megyünk, de szeretném vele megbeszélni, hogy nem nagyon érzem azt, hogy barátinál több lehetne részemről, viszont én szívesen találkoznék vele haverként. Nekem is vannak szingli ismerőseim, hátha valakivel jobban passzolna.
De persze nem várom el, hogy egy ilyesmibe belemenjen.
Az a baj, hogy ahhoz, hogy a szellemi síkon is megfogjon (ami nekem legalább annyira, vagy még inkább fontos, mint a külső dolog), ahhoz egyszerűen teljesen más típusú pasi kell nekem.
Azért nem bántam meg, hogy találkoztunk, mert nem egy totálisan elrettentő találka volt.