KálmánTódorKálmán(se)

Rég voltak társkeresős posztok.
Nyár óta semmi nem változott, nagyjából ugyanazok a szereplők vannak valamilyen szinten az életemben:

Kálmán2-vel nagyon-nagyon akartam, hogy sikerüljön. Kedves, rettentően figyelmes, jól is néz ki, futunk együtt. Mi kell még? Egy ideig nagyon kerestem benne azt, ami tetszhet, a humor morzsáit, az olyan beszélgetéseket, amik érdekelni tudnak  - de valahogy már nem keresem. Valószínűleg még mélyebb lelki gödörben vagyok, mint nyáron-kora ősszel voltam, és így egyszerűen nem megy. Nem találkozunk gyakran, de olyankor hiába határozom el előtte, hogy beszélgetek vele, vagy nyitottabb leszek, vagy legalább egy mikro-bolhányi bátorítást küldök neki: mindig csak egyre zárkózottabb vagyok. Nem tudom, miért van ez. Ő is béna egy kicsit, már ha egyáltalán akar valamit így, hogy egyáltalán nem lép, vagy kezdeményez beszélgetést, de ebben benne lehet az én egyre erősebb elutasító kisugárzásom, amin nem tudok sajnos változtatni.
Eljött a múlt szombati koncertre, és én utána ugye eltűntem szekund-szelfizni meg pakolni, de mikor kiértem a templom elé, ő nem volt sehol, úgyhogy feltételeztem, hogy hazament. Így beszálltam N-ék kocsijába, és akkor jött tőle az üzenet, hogy mennyire szép volt a koncert. Erre megírtam, hogy köszönöm, és bocsánat, hogy nem foglalkoztam vele, és hogy gondolom, már hazament. Mire ő, hogy nem, még itt van, és szívesen hazavisz. De akkor már kocsiban ültem! Megírhatta volna egyből a koncert után, hogy ha gondolom, megvár. Tegnap moziban voltunk, a film nekem tetszett, de annyira feszengtem mellette :(

Bezzeg Tódor1. Na ő tudja, hogy kell nyomulni.
Eljött a másik koncertünkre (hehe, nem szándékosan osztottam őket szét, egyszerűen így értek rá), utána meg odajött, és olyan profin bókolt, hogy annak ellenére totál fel voltam dobva, hogy már rég nem érzek iránta (szerencsére) semmit (ha egyáltalán valaha is éreztem egy vírusos megfázáshoz hasonlóan gyorsan kiheverhető* megkattanáson kívül). Azt mondta, hogy milyen sok szép lány van a zenekarban. Buzgón helyeseltem, mert ez csakugyan így van, főleg a fiatalok.
Erre  hozzáteszi, hogy de mind közül hogy hát én a legszebb, meg így és úgy, és persze tudom, hogy ez nem igaz, de úgy mondja, hogy akkor is örülök neki. Nem gondolom, hogy teljesen érdek nélkül mondja, mert valószínűleg még most is megdugna, vagy minimum imádattal illetné lábaimat, de tudja (hisz megbeszéltük), hogy ezekből nem lesz semmi.
Aztán még leírta, hogy üzeni anyukámnak, hogy a lábaimnál heverő seregek fővezérparancsnoka!
Illetve hogy a dalszövegnek az a része tetszett a legjobban, hogy
"HÚSZ HÓKUSZPÓKUSZ
HÚZZ, KÓKUSZ MÓKUS"
Nem tudom, ez a misének melyik része lehetett, de azóta is felröhögök néha a kókusz mókuson.
Vele egyébként szinte teljesen kikopott már a haverságunk is, de erre lehetett számítani. Legutóbb azt mondta, alakul neki egy és más. Nagyon-nagyon ritkán beszélgetünk viber-en, a koncert előtt talán amikor a vámpíros futáson készült képeimet méltatta, amiket a strava-n látott.
Kálmán2-ből és Tódor1-ből már egy egész jó pasit tudnék összegyúrni: Kálmán2 külseje, sportossága, kedvessége, figyelmessége, plusz Tódor1 zenei érzéke és humora. Nem rossz.
De egy egész borzasztót is össze lehetne tenni belőlük: egy perverz, zsugori, unalmas alakot.

Van még a sítúrás fiú haveri társaságából megismert Kálmán1, aki most szombaton meghívott a szülinapozására, és aki szintén kedves, nem néz ki rosszul (bár annyira nem is jön be), értelmes, kicsit nekem túl komoly és csendes fiú.
Nem tudom, hogy tetszem-e neki, de mivel vele se tűnik úgy, hogy egy hullámhosszon lennénk, neki se küldök jeleket (nem is tudnék mire fel). Igazából azért jutott eszembe, hogy leírjam most, mert egy közös ismerősünk, akivel csetelgettem, többek között a sanyarú pasi-helyzetről, megkérdezte, hogy Kálmán1 nem jönne-e be nekem.

Szóval összességében igazából nincs senki.
És ami a durva: sokszor úgy érzem, hogy olyan nagyon nem tudok már hinni abban, hogy létezik számomra kölcsönös szerelem, hogy valahogy már nem is biztos, hogy vágyom rá.
Nem is jó ez, hogy a gyerek annyira rettenetesen fáj, hogy most erről abba is hagyom az írást, mert nem akarok azonnal elkezdeni bőgni, de ennek az lenne a normális menete, hogy van egy szép kapcsolatom, ahova jöhet a kis vendég.
Lehet, hogy azért nem jön össze semmi, mert rossz prioritásban vágyom a dolgokra?
Valószínűleg most is túlagyalom.

Társkeresők: ma letöröltem az egyik alkalmazást, mert tök fölöslegesnek tartom. Voltak kölcsönös jelölések, de egyik pasi se lépett. Én régebben még kölcsönös tetszés esetén volt, hogy írtam valamit, de már unom, nem akarok kezdeményezni, nem akarok pasi lenni. (Talán Tódor1 volt az üdítő kivétel, aki annak idején, miután kölcsönösen jelöltük egymást, kezdeményezett.)
Van a másik, fizetős, ott meg hébe-hóba visszamosolygok egy-két pasira, és itt meg is áll a dolog.
Minek mosolyognak rám, ha aztán nem lépnek?
Hagyjuk. Az előfizetésem nemsokára lejár, és nem fogom megújítani.
Nyilván a férfiak közül is sokan már rengeteget csalódtak, vagy több vasat tartanak a tűzben, vagy csak tényleg Csernusnak van igaza, aki azt mondta, hogy a mai nők maszkulinok, a pasik meg heréltek.

* csak átolvasás után vettem észre, hogy a kiheverhető helyett kiverhetőt írtam. Ajjajj, Freud ehhez mit szólna??