Csopaki

Tudom, hogy velem nehéz.
Zétény3 fel is adta, de hát sajnálom, az, hogy nehéz időpontot találni, nem azt jelenti, hogy lehetetlen, csak hogy részükről is szükségem van egy kis rugalmasságra, vagy ha az nincs meg, akkor türelemre.

Egy messzi kis faluban élő scrác is beesett múlt héten, aki nagyon kevés levélváltás után találkozni szeretett volna. A legnagyobb lelki nyugalommal megírtam neki, hogy vagy hétköznap viszonylag késő este jó, vagy ha el tudom intézni a futást hajnalban, akkor korábban is (de pl. jövő héten nem valószínű, mert egy szerda esti program miatt már így is lesz egy hajnali futásom). Egyébként a helyszín tekintetében Budapest vonzáskörzetéből nehezen tudok kimozdulni. Valamint most a hétvégén se érek rá, mert Balatonon leszek.

Gondoltam, ennyi elég ahhoz, hogy feladja, de nem, a Balatonra csapott le, hogy akkor ő is jön hétvégén. Mondtam, hogy nem egyedül leszek, de hátha a barátnőm elenged egy órácskára.
Ebben maradtunk.

I-vel pénteken viszonylag későn mentünk le, az autópályán a dugót így se tudtuk elkerülni, de szerencsére a 8-as úttól már jól lehetett haladni. Tök jó volt úgy megérkezni a nyaralóba, hogy szépen sikerült a felújítás, nagyon tetszik! Muszáj volt egy kis borozással megünnepelni a hatalmas nyaralást, viszont vizet elfelejtettem inni hozzá, ami azért nem volt szerencsés, mert hajnali háromkor arra ébredtem, hogy a dehidratáltságtól fáj a fejem. Ittam valamennyit, egy kicsit még tudtam hat előttig aludni, de még akkor is fájt picit a fejem, és úgy éreztem, lehetnék ideálisabb állapotban is a hosszú futáshoz, mint ezzel az enyhe másnappal és alváshiánnyal.
Ettől függetlenül még fél hét előtt nekiindultam, és végül sokkal jobban ment, mint vártam.

Szerencsém is volt, mert eleinte felhők akadályozták meg a napot abban, hogy teljes erővel lecsapjon rám. Visszafelé már melegebb volt, de viszonylag sok árnyékos részen vitt át az út, és azt hiszem, lejtőből is több volt abban az irányban. Élveztem az igazi én-időt a kikapcsolt mobilnettel, fotóztam párat, és természetesen a (B)Aszófő táblát is megörökítettem.

Kicsit talán gyorsabban futottam, mint terveztem, és úgy éreztem, ha a maratont is így kezdeném, akkor elfutnám és nem bírnám a végét, de most "csak" 29 kilométerre kellett beosztani az erőt. A végén úgy voltam vele, hogy még négy-öt kilométer biztosan menne, ha nagyon beleadok apait-anyait, akkor talán jelentősebb lassulás nélkül, de hogy honnan rántanék elő 13 kilométert, az egyelőre még rejtély, de van még másfél hónapom és addig két 30+-os futás. Mármint a maraton lefutása szerintem már most menne, csak a hülye négy órás másodlagos célom nem. Amit egyébként lehet, hogy tényleg el kellene valahogy teljesen engednem, mert hülyeség.
Ja, és egy szembe karikázó göndör, vékonyan sportos biciklis rám köszönt, majd kicsit később Fürednél (én már a huszonakárhanyadik kilométeremet tapostam) hátulról utolért, és megkérdezte, hogy holnap nem lenne-e kedvem egy órát futni vele, de kénytelen voltam visszautasítani. Kedvesen mondtam, hogy mivel ma 29-et futok, vasárnap és hétfőn pihenőnapot tartok. Kérdezte, hogy kedden még Füreden leszek-e, de mondtam, hogy sajnos nem. Lehet, hogy kicsit üthettem volna a vasat, és megmondhattam volna, hogy Csopakon hétvégézek, ha gondolja, egy sétára vagy ilyesmire kapható vagyok, de fáradtan és a futásra koncentrálva ilyesmi eszembe se jutott. Egyébként se biztos, hogy csajozott, lehet, hogy tényleg csak a futásához keresett egy társat, és úgy látta, az én tempóm pont megfelelő.

Sikerült jól elkanyarodnom a témától, de ez van, valahogy a futásról most szívesebben írok, mint a randiról. Nem azért, mert rossz volt, csak mert valahogy nem igazán tudom, hogyan írjak róla.

Este hatkor találkoztunk a vonatállomásnál. Előtte I-nek tartottam bemutatót a randi parámból, és abból, hogy milyen kreatív kifogásokat tudok kitalálni a találkozó lemondására (pisilnem kell, álmos vagyok, behorpadt a fejem, van egy kosz a napszemüvegemen). A pasi kicsit már gyűröttebb fejű volt (42 éves), de magas, kék szemű, semmi túlsúly, szóval akár még be is jöhetne idővel. A baj az volt, hogy úgy éreztem, rettenetesen mások vagyunk. Valahol imponál, ha valaki ennyire szabadon tud élni, ezt a Csopakot is lazán lerendezte, fogta a lakóautóját, idejött, a napot a találkozónkig úszkálással töltötte egy tihanyi szabad strandon. Igen sarkalatos véleménye van sok dologról, ezek közül vannak, amikkel azonosulni is tudok, de nem mindennel. Lehet, hogy jót tenne nekem egyszer egy ilyen szabad lelkű emberrel járni, mert hátha lazulnék a sok kötöttségemből, de jelenleg inkább úgy érzem, hogy ijesztően nagy lenne a szakadék köztünk. És annyira nem is tetszett a pasi, hogy motiválva érezzem magam arra, hogy próbálkozzunk.
Ami viszont jó volt, hogy nagyon sok dologról tudtunk beszélgetni. Én végig úgy éreztem, hogy úgy beszélgetek vele, mint egy érdekes emberrel. Ami pozitív és jó élmény. De egy pillanatig se éreztem benne a lehetséges párkapcsolatot. Két fröccsöt ittunk, mindkettőre meghívott, bár a második körnél mondtam, hogy én jönnék, de azt mondta, hogy majd a harmadikat. Az viszont már nem lett. Szóltam, hogy a barátnőmet se hagynám már ennyi időre magára, szóval a vízparton át (hét után már nem belépős a strand) hazakísért. Megkérdezte, hogy mi a véleményem, és én csak őszinte tudtam lenni, hogy ez egy nagyon kellemes és pozitív találkozó volt, de nem érzem azt, hogy kompatibilisek lennénk. Azt mondta, hogy igen, nagyon mások vagyunk, én a magam beszabályozottságával, ő a nagy szabadságával, de hogy szerinte az a távolság kettőnk között nem is olyan nagy, mint hinném, a kérdés csak az, hogy mennyire szeretném ezt kideríteni.
Sajnos valószínűleg nem eléggé.
A beszélgetések, bár jók voltak, de az egy hullámhosszot és a közös humort nélkülözték. Tudom, hogy ezek akár később is kiderülhetnek, csak, ahogy írtam, nem lettem sajnos elég motivált. Úgy láttam rajta, hogy sajnálja. Nagyon sokat dumált a skorpiók miatti csalódottságáról (engem a horoszkópok kicsit se érdekelnek), és rettentően örült volna annak is, hogy végre egy bika.

Az egy kérdés, hogy mi lenne, ha ő ezek után se adná fel, és próbálna kicsit küzdeni és bebizonyítani, hogy márpedig mi egymásnak vagyunk teremtve - de ez a kérdés megmarad elméleti kérdésnek.  Egy találkozó alapján egyszerűen nem éreztem úgy, hogy bármi lelkesítőbbet tudnék neki mondani.

A nyaralás hátralevő része egyébként nagyon jól sikerült. Vasárnap strandolós nap volt, két hosszabbat is úsztam (egyébként a lábaimat alig viselte meg a 29 km), este a kilátóhoz is felmentünk I-vel, amit egy fröccsözéssel ünnepeltünk meg visszafelé Paloznakon. Hétfőn csak én mentem egyet úszni, aztán ebéd után csendes pihenő, majd pakolás és takarítás, és irány haza. Szerencsére megúsztuk visszafelé a csúcsforgalmat.