Az a baj, hogy bármennyire küzdöttem ellene, mégiscsak belefészkelődött egy kis remény a szitakötő agyamba, még a májusi füligszájas koncert után, hogy talán ha az úriember megtudja, hogy már nem vagyok kapcsolatban, esetleg lépni fog.
Sokat kellett arra várni, hogy újra összefussunk "csak úgy".
Végül múlt héten sikerült találkozni, a végén már csak mi maradtunk kettesben, sokáig söröztünk és dumáltunk, megtudta azt a szomorú tényt is, hogy egyedül maradtam. Aztán nem lépett semmit, és feltehetőleg nem is fog.
Ez van, mással is sokszor fordult már elő, hogy nem jött be valakinek, aki neki viszont igen.
Ilyen az élet.
Csak azért nem esett jól.
De nincs itt semmi rendkívüli, mondhatnám, hogy csak a szokásos, menjünk szépen tovább.
Legalább ott a zongorám, és persze egy másik álompasi, íme:
(egyébként az évadzáró versenyen, bár csak negyedik lettem, de szerintem tök jól vívtam időnként)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése