Idén teljesen máshogy álltam hozzá a futáshoz: sok pulzuskontrollos futás (meg kellett tanulni lassan futni), kiegészítve néhány elmebeteg céllal, úgy mint szülinapon éveim számának megfelelő kilométer lefutása (tehát 19 km), K&H maratonváltón egyéni csúcs 7 kilométeren, vizes hátizsákkal Lakihegyre és Kavicsos-tóhoz elfutás, meg ilyesmi. Félmaratoni idő céljaim nem voltak, még abban se voltam biztos, hogy idén meg akarnám csinálni a félmaraton-mániát. Mivel a Vivicittára mentem tavasszal, a K&H félmaratont a hőség ellenére (két óra feletti idővel) lenyomtam, a Wizzairre hagyományos alapon elmentem (de jövőre ezt valószínűleg kihagyom), így maradt a Siófok, ami amúgy is a legszebb útvonal, jó buli, emberi létszám, tehát nem volt kérdés, hogy benevezek.
A Wizzair csalódás volt, mert ugyan egyáltalán nem akartam 1:50 alatti időket repeszteni, ilyesmire nem is készültem, de végül az egyébként teljesen kiváló (régen mit nem adtam volna érte) 1:54 csalódás volt, mert annál azért mégiscsak jobbat szerettem volna. Egy részét a tömegre és a tömeg miatti frusztráltságomra fogtam, de úgy gondoltam, idén lehet, hogy tényleg ennyit lassultam.
Felmerült bennem, hogy cserébe majd Siófokon futok picit jobb időt, de mivel onnantól szinte teljesen megritkultak a futásaim (heti egy, néha-néha kettő futás, szinte mind pulzuskontrollal, hat perc feletti kilométerekkel), ezért szépen elengedtem ezt a célomat.
Helyette az maradt a cél, hogy legyen egy jóleső évbúcsúztató félmaratonom, ha lehet, azért két órán belül, de ha nem, akkor nem.
Szóval úgy 1:55 és 2 óra közé vártam magam időben.
Még a futás hetén, szerdán is úgy éreztem, a kényelmes, zöld pulzuszónás tempóm már túl lassú, és ugyan a félmaratont nyilván nem aerob zónában akarom lefutni (akkor sose lenne vége), de sokat nem vártam magamtól.
A Balaton egy csoda.
Tavaly lenyűgözött, ahogy a ködből sejtelmesen előbukkant a türkiz színben világító nyugodt, tükörsima víz, míg a túlpart teljesen homályba burkolózott.
Idén egy nem kevésbé csodálatos, de teljesen más arcát mutatta: részben a hatalmas, orkán erejű szélnek, részben a napfénynek köszönhetően tisztán látszott a túlpart, a nappal fényei pedig különösen élesek voltak. Fáradt színű leveleket cibált a parti fákon a szél, és tarajos hullámok száguldottak játékosan a vízben.
Ilyen, ha költői akarok lenni.
Maradok inkább a futásnál.
Szóval szépséges volt, de a szél ugyanakkor baromi ijesztő is: mi tényleg ebben akarunk futni? R-val meg is beszéltük, hogy tulajdonképpen nekünk bőven elég lenne egy kör (10,5 km), a második teljesen felesleges.
Ahol leparkoltunk, azt mondták nekünk a forgalomirányítók, hogy másfél kilométer még a versenyközpont. Úgy döntöttünk, hogy annyit kibírunk, így elsétáltunk odáig. Már akkor gyanús volt, hogy itt valami nem stimmel, de ez visszafelé lett nagyobb kihívás, amikor pluszban még azzal is szembesültünk, hogy elfelejtettük az utca nevét, ahol a kocsit hagytuk.
Mivel sokat kellett sétálni a versenyközpontig, hiába számoltuk igencsak bőven az időt, így olyan rengeteg üresjáratunk mégsem maradt. Leadtuk a ruhatárnál a csomagjainkat, elmentünk WC-re, csináltunk egy-két selfie-t a tarajos hullámok előterében, és már mehettünk is a rajthoz.
Szakaszos rajtolás volt idén, ezért mi két perccel az első hullám után indultunk (láttam M-t, akivel tavaly is összefutottam, most ő nagyon elölről indult), és olyan szerencsés voltam, hogy a második hullámnak szinte az éléről sikerült startolni, gyakorlatilag senki nem akadályozott, nem kerültem semmilyen tumultusba.
Sok dolog kavargott a fejemben. Az egyik, hogy ha minden igaz, B-t pont egy évvel ezelőtt, ezen a versenyen láttam utoljára. Ha lett volna egy fekete karszalagom, biztosan felvettem volna. Úgy döntöttem, hogy egy kicsit érte is futok. Az előző éjszakai párizsi terror merényleteket még fel se tudtam akkor fogni, de már az is rányomta a bélyegét a hangulatra, szegény R nem véletlenül ijedt meg, hogy tényleg jó ötlet volt-e benevezni a jövő évi párizsi maratonra.
Ezek voltak a negatív gondolatok, meg még kicsit az, hogy J helyszíni drukkolásának is annyira örültem volna, bár persze megértem azt is, hogy nem jött, de azt már kevésbé értem meg, hogy mindig megértő vagyok. Arra is gondoltam viszont, hogy valószínűleg fog követni online az endomondo-n otthonról.
A rajt után egy ideig R-val tartottam a lépést, sutba dobva a nyugodt örömfutásra vonatkozó terveimet. Olyannyira gyors volt (kicsivel öt perc felett) az első kilométer, hogy megijedtem, és inkább leszakadtam tőle. Ráálltam egy olyan tempóra, ami ugyan sokkal gyorsabb volt, mint amilyenben mostanában futok, de amiről azt éreztem, hogy nem emészti fel a szükséges tartalékaimat. Az útvonal megint nagyon tetszett, már a házak közti rész is, mert Siófok tele van nagyon szép és érdekes épületekkel. Próbáltam a kis utcácskákba is belenézni, hogy látom-e a kocsinkat, de nem tudtam biztosra kiszúrni. A partra nehéz volt lejutni, mert iszonyú erősen fújt vissza minket a szembe szél. Vicces volt a parti futás, mert az orkán nem engedte, hogy csak úgy belebambuljak a gyönyörködésbe, folyamatosan harcolni kellett, és figyelni is, mert a vízből kicsapódó hullámok nem egyszer beborították a lábunkat.
R-t viszonylag hamar utolértem és lehagytam, könnyes búcsút vettem a parttól (ami az első kört illeti), nézelődtem, amennyire tudtam, bár a tempóm inkább dolgozós volt, mint bámulgatós. Az első kör végén egész jól éreztem magam, úgyhogy kezdtem várni a 14-ik kilométert, ami a lélektani fele a félmaratonnak (legalábbis nálam). Onnantól már minden egyes kilométerért külön képzeletbeli vállveregetés jár. A második körben még kevesebb energiám maradt a szélviharos Balatont csodálni, szóval nem is bántam, amikor a kicsikét szélcsendesebb szakaszokhoz értünk. Az utolsó négy kilométernél éreztem, hogy egyre jobban fáradok, úgyhogy azt megint két képzeletbeli szakaszra bontottam: az első kettőn utaztam, a második kettőn próbáltam apait-anyait beleadni. Tavaly emlékszem, hogy annyira elfáradtam az utolsó két kilométeren, hogy csak lassulni bírtam. Most, bár a pulzusom az egekben, a piros zónám felső határában táncolt, mégis ment, ha hangos zihálással is, és ugyan öt perc alá egyik kilométert se hoztam be, de kicsivel öt perc felett a leggyorsabb kilométerem a 21. lett.
A huszadik kilométer tájékán már tudtam, hogy sokkal-sokkal jobb időeredményem lesz, mint amit terveztem, de az, hogy végül a tavaly ilyenkorinál is jobb lett (1:50:46. Akkor: 1:51:21), arra azért nem számítottam. Igaz, tavaly se voltam már novemberben edzésben, de akkor egész évben gyors voltam félmaratonokon.
Ráadásul nem is merültem úgy ki, mint tavaly, bár az se lenne igaz, ha azt mondanám, hogy meg se kottyant ez a nekem tempós 21 km.
Ez életem harmadik legjobb ideje!
Úgy, hogy gyakorlatilag edzésen és formán kívül éreztem magam.
A belső zenékről: eleinte egészen sokáig négy lépés be-, négy lépés kilégzés volt, erre a legmegfelelőbbnek a mostanában próbált Újvilág szimfóniát éreztem (első tétel), ezt még a négy be - három ki felemás ritmusára is tudtam hallgatni. Amikor átálltam a három-háromra, akkor is maradtam Dvorak-nál (Nyolcadik szimfónia háromnegyedes tétele). Gyakorlatilag a félmaraton döntő részén ezt hallgattam. A végén meg a két lépés be, két lépés ki zihálásomat.
R-t megvártam, átöltöztünk, és egy éremmel szelfizés után elindultunk a kocsihoz. Emlékeztem rá a sétánk és a két lefutott kör alapján, hogy odébb lehet az autó, de amikor már úgy éreztük, ezer éve gyaloglunk (21 lefutott kilométerrel a lábunkban), és egyik utcában se látjuk, akkor azért kezdtünk kétségbeesni. Mi van, ha ellopták? Vagy véletlenül tilosban álltunk, és elvitték?
R volt a fáradtabb, úgyhogy a végén egy picit előrekocogtam. Két utcával odébb azt olvastam az utcatáblán: Kodály. Elkezdtem halkan az Ave Mariát énekelni, és bejött, mert végre-valahára meglett a kocsi. Hogy nem jegyezhettem meg, hogy Kodály utcában parkolunk?
A forgalomirányítók által mondott másfél kilométer alsó hangon is három kilométer volt, szóval a 21 km futást még megfejeltük összesen hat kilométer sétával.
Most már csak egy dolog volt hátra, ami nem maradhat el egy siófoki félmaraton után: a hamburgerezés. Idén is sikerült igencsak jó hamburgerezőt találni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése