Nem is volt igaza Pista bácsinak

Mert a legjobb edzés a csütörtöki volt, az évzáró háziverseny-sütizés-iszogatás.

Előtte teljesen ráparáztam a meggyes sütire, de a kollégáim megnyugtattak, hogy nagyon finom lett -a megnyugtatásért cserébe viszont némileg megcsappant készlettel jelentem meg a nyári szünet előtti utolsó edzésen.
Általában ez úgy szokott lenni, hogy a sütiknek-italoknak csak az edzés után állunk neki, de most valahogy mindenki nagyon torkos volt, és már a bemelegítő focizás alatt is rájártak a népek a sütikre, és mivel kevesebb lány van, mint fiú, a fiúk pedig nem hoztak sütiket, így elég hamar el is fogytak a harapnivalók.
Nem így az italok.
Már a verseny előtt koccintottunk a barackpálinkával.
Nekem ez nagyon jót tett, mert ugyan hónapok óta nem találom a pengeéhségemet, ezen a napon meglepően jól ment a vívás. Egyrészt a hétfői, Pista bácsitól kapott csodálatos iskola miatt, másrészt a pálinkától. Lelazított, de közben mégis, mint egy kis tigris, küzdöttem. Olyan fiút is legyőztem, akit sose szoktam, persze ebben az is benne van, hogy míg engem a pálinka felpörgetett, őt teljesen lenyomta.
Egy másik srác átlyukasztotta a nadrágomat, közelharcban, ahonnan nagyjából nem is lehet találni, de ő fentről függőlegesen lefelé szúrt, és a térdem mellett szépen beleszúrt a nadrágomba. Nagyon viccesen néztünk ki, ahogy ő szinte tövig belenyomta a gatyámba a pengéjét. Ebből a szögből és ilyen lendülettel nagy kárt nem lehetett tenni, csak egy kis piros karcolás volt utána a lábamon.
Időnként, ha szünetem volt, kijártam inni a többiekkel, sört, vagy pálinkát, egyre jobb kedvem volt, a csoportban nagyon jól vívtam, a hétből talán csak két embertől kaptam ki, tőlük se sokkal.
Később már az se érdekelt, hogy az első egyenes kiesésben persze kiestem, de ott se múlt sokon.
Nem a győzelmeket élveztem igazán, hanem hogy volt egy-két olyan találatom, ami még szerintem is szép volt: gyors, pontos, kis mozdulattal, elegánsan elért tusok.

Ámbár, ahogy annak idején, a híres bajai lagziban úgy érzetem, hogy én most versenytáncosokat megszégyenítően táncolok, de kívülről mindenki attól félt, mikor esek hanyatt, lehet, hogy most is csak képzeltem a szép találatot, és igazából birkózva, erőlködve adtam be. De a találat akkor is tény volt, a lámpa is kimutatta.
Nomeg Pista bácsi is megdicsért.
Ahogy ott ült, nézett minket, élvezte azt, hogy mi ennyire élvezzük, élcelődött a csillogó szememen (már megint sokat ittam, mi?), úgy éreztem, nem tudok érte elég hálás lenni.
Életem egyik legnagyobb ajándéka.