Pénteken át kellett mennem a szüleimhez a bringámért, úgyhogy gondoltam, mivel útba esik, közbeiktatok egy kis emelkedős futást a Gellérthegyen.
Miközben a tüdőmet köptem ki, Darth Vadert felülmúlóan ziháltam céklaszínű fejjel a legmeredekebb szakaszon, egyszer csak elbiciklizett mellettem két pasi, látszólag ők sem könnyedén felröppenve.
Az egyik odaszólt nekem, hogy nem semmi, hogy ezt így bírom. Egy-két szót váltottunk, aztán valahogy lehagytak, de néha bevárt a pasi (a barátja persze jobban tetszett, de őt nem érdekeltem), és már mikor lefelé sétáltam (lefelé sose futok, nekem az sajnos térdgyilkos) a Citadellától, még mondta, hogy holnap is jöjjek ugyanide, ugyanekkor. Mondtam, jó.
A másik pozitívuma a futásnak, hogy felfedeztem: a Citadellánál is nyílt egy DiVino.
Ma este pedig, amikor felsétáltam, ki is próbáltam. Nem gondoltam, hogy megint ott fognak kerekezni a tegnapi fiúk, de én a magam részéről ott voltam, belefért, mert időben visszaértünk a Szob-Vác bicajozásból, a szüleimnél leraktam Mazut, aztán hazafelé miért ne ejtettem volna útba a Gellérthegyet.
A szomorú, hogy kisebb a fenti DiVino választéka, mint a lentié, és a kedvenc Vesztergombi Cabernet Sauvignonomat se tartották. Ami jó, hogy a Tackler rozé vagy a Figula olaszrizling is igen finomak.
A tegnapi pasikkal persze nem találkoztam, de mondjuk nem is vártam volna igazán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése