Szupernagyi

Ez annyira tetszett.
Holtfáradtan, elcsigázva vánszorogtam edzésre.
Itt megjegyzem, hogy hatalmas hősnek tartom magam, hogy dacára általános testi-lelki állapotomnak (most ez csak munkahelyi túlpörgés, ami miatt nincs időm átmenetileg szerelmibánkódni, meg ilyesmik), az egyetlen égő vágyam ellenére, hogy hazamenjek és aludjak, mégis rávettem magam, hogy elmenjek edzésre.
Épp a park melletti járdán mentem félálomban, mikor szembe karikázott egy biciklis, aki...
- Mama!?
Anyukám tartott épp haza a munkából, mesélte, hogy azért bringával, mert még meló előtt felkerekezett a hegyre Szonjához, aki beteg, aztán onnan tovább tekert munkába, most meg megy haza, és én hogyhogy ilyen későn, te szegény, na de legalább picit lemész mozogni.
Ezt csináljam majd utána hatvanplusz évesen.