Decemberben, amikor még a mostaninál is fásultabb és csüggedtebb voltam, egy amúgy az átlagnál normálisabbnak tűnő fiú is megkeresett. Megírtam neki, hogy sajnos most nekem nem megy.
Ahogy arra reagált, az viszont annyira szimpatikus volt, hogy januárban írtam neki, ha még úgy gondolja, akkor akár össze is futhatunk. Úgy gondolta.
A megérzéseim valahogy most nem csaltak, mert ez egy valóban szimpatikus pasi, akivel teljesen jól el lehetett beszélgetni, nem úgy, hogy csak ő beszél, én meg igyekszem nem elaludni, hanem tényleg párbeszéd volt.
A legjobb az volt benne, hogy emiatt ezen a csütörtökön nem kellett korábban abbahagynom a vívást, mert azt beszéltük meg, hogy vívjak, amíg jól esik, és ha végzek, szóljak neki, mert kb. negyed óra alatt a Moszkvára tud érni.
Jól jött ez, mert hosszú idő után először végre jól ment a vívás. Nagyon érződik rajtam mostanában, hogy az őszi időszakban csak október második felében és novemberben jártam, akkor se túl intenzíven, szóval idén gyakorlatilag még asszót se nyertem. Viszont januárban eddig tartottam a heti kettő edzést, és Pista bácsitól is nagyon hasznos iskolákat kaptam, ez most kezd talán beérni, és már néha érzem a hegyemet. Három asszót vívtam, a legelső volt a legjobb, egy olyan fiúval, aki jóval többször ver meg, mint én őt (de az is előfordul). Egyszerűen szeretem a vívóstílusát. 14-12-re vezetett ellenem, és a sír széléről visszahoztam 14-14-re. Ekkor következett a mindent eldöntő tus. Következett volna, mert együttes találatot értünk el. Ezután viszont egy valóban nagyon szép találattal megnyerte az asszót. A másik két fiút viszont egészen simán vertem.
A sportközvetítés után vissza a randihoz.
Második jó pont, hogy söröztünk.
Nagyon tetszett neki, hogy vívok, mondta, hogy ő is szívesen kipróbálná, csak nem fér bele az idejébe. Kérdésemre elmondta, hogy heti hatszor fut. Maratont is futott többször.
Én csöndesen közbeszúrtam (mégse bírok ma elszakadni a vívó szakkifejezésektől, úgy látszik), hogy én csak egyszer.
Na akkor teljesen kész lett.
És innentől tényleg nem volt kérdés, hogy tudunk-e bármiről is beszélgetni, vagy sem, mert két "mi, maratonfutók" találkozásánál egyértelmű, hogy ezen van mit ragozni. De a futáson kívül azért tudtunk másról is értekezni, és sok pasival ellentétben ő valóban nem lenyűgözni akart az okoskodásaival, rém unalmasan, hanem lehetett vele beszélgetni.
Jön a de, és talán mondanom se kell, hogy az mi: nem tetszett.
Lehet, hogy nekem túl nagyok az igényeim a külső terén (mondjuk én nem hiszem, és még ha úgy is lenne, akkor is hogy változtassak rajta?), és lehet, hogy valakit a szeretet meg tudna szépíteni, de egy párkapcsolatnál, főleg az elején szerintem az egyik alap, hogy a külső vonzalom is meglegyen.
Vannak határeset fiúk, de ő szinte biztos, hogy nekem sose tetszene.
A találkozó során egyre határozottabban úgy éreztem, hogy valakire emlékeztet.
Nem tudtam eldönteni, kire.
Csak a végén, amikor elmondta, hogy az eredeti végzettsége töritanár.
Akkor leesett.
A haja például teljesen más, de a szemei, füle (!), álla: tiszta KG.
Még este írt nekem egy sms-t, megköszönte az estét, én csak másnap válaszoltam, akkor is csak e-mailben, én is megköszöntem, meg elküldtem a maratonfutas.hu-s maratoni történetemet.
Arra már nem reagált, de szerintem valószínűleg érezte, hogy bár szimpatikus nekem, de nem jön be.
Még az is lehet egyébként, hogy én se neki, és talán így lenne a legjobb.
Viszont örülök, hogy nem volt olyan kínos, unalmas, gáz randi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése